Családi viszály, Junior elvette a másik gyerekét az anyjától

Hirdetés
Családi viszály, Junior elvette a másik gyerekét az anyjától
Hirdetés

Az édesanya erről több fotót is megosztott az Instagramon, nem sokkal a borzalmas baleset előtt. /A vidáman kezdődő mulatság tragédiába torkollott, amikor a három éves Lesi Dávidka, eddig tisztázatlan körülmények között az úttestre lépett a Vezér út és a Füredi utca kereszteződésében\./

Hirdetés
Az ott érkező autós pedig már nem tudott megállni. A kisfiú olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy már nem tudták megmenteni az életét. A ripost megtalálta az egyik szemtanút, aki egy nappal a tragédia után is sokkos állapotban mesélte el mi történt.
Hirdetés

„Nagyon sokan voltak a környéken, főleg családosok, így természetesen a zebránál is többen várakoztak. Én éppen háttal álltam az átkelőnek, amikor hallottam egy puffanást, majd egy nő sikoltását. Mire megfordultam, csak a kis testet láttam az úttesten. Azonnal tudtam, hogy nagy a baj, hiszen a pici nem mozdult, csurom vér volt a feje és a kis teste”

A legfrisebb információk szerint Junior jogi úton akarja elvenni a gyermeket az édesanyjától, arra hivatkozva, hogy miatta halt meg a kis Dávidka, és jó eséllyel meg is fogja kapni a nagyobbik gyermeket teljes felügyeletét, amelyet eddig Csillával közösen gyakoroltak.

Hirdetés
Junior instagramon is megírta, hogy a " szülésges jogi lépéseket Dr Mester Csaba barátom, és ügyvédem megtette"Junior értelemszerűen maga mellett akarja tudni a fiát, mert fél, hogy a volt párja figyelmetlenségéből újabb katasztrófa fog bekövetkezni.

2019. szeptember 02. (hétfő), 21:05

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. február 24. (kedd), 09:34
Hirdetés

Átverték a nézőket a A Nagy Duett-ben? – Felrobbant a net Péter Srámek és Gáspár Bea produkciója után

Átverték a nézőket a A Nagy Duett-ben? – Felrobbant a net Péter Srámek és Gáspár Bea produkciója után

Átverték a nézőket a A Nagy Duett-ben! – Felrobbant a net Péter Srámek és Gáspár Bea produkciója utánVasárnap este...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. február 24. (kedd), 08:47

Dupla pénz érkezik a családoknak – Megemelték a családi adókedvezményt, mutatjuk a pontos összegeket!

Dupla pénz érkezik a családoknak – Megemelték a családi adókedvezményt, mutatjuk a pontos összegeket!

Dupla pénz érkezik a családoknak – Megemelték a családi adókedvezményt, mutatjuk a pontos összegeket!Fontos bejelentés...

Mindenegyben blog
2026. február 24. (kedd), 08:32

?Sorsfordító 2026! A Karma most dönt: Ez a 6 jegy hatalmas fordulatra számíthat!

?Sorsfordító 2026! A Karma most dönt: Ez a 6 jegy hatalmas fordulatra számíthat!

Sorsfordító 2026! ? A Karma most dönt: Ez a 6 jegy hatalmas fordulatra számíthat!KOS – 2026 KARMA HOROSZKÓPA sors idén...

Mindenegyben blog
2026. február 24. (kedd), 08:06

Újabb drámai részletek DERÜLTEK KI !Két Magyar katona vesztette életét! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Újabb drámai részletek DERÜLTEK KI !Két Magyar katona vesztette életét! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

?️ Magyar katona halt meg Ukrajnában – kényszersorozás után a fronton vesztette életétSzívszorító családi tragédia...

Mindenegyben blog
2026. február 24. (kedd), 07:27

? 400 ezer forintos extra pénz érkezik ezeknek a magyar dolgozóknak – már a napokban utalják!

? 400 ezer forintos extra pénz érkezik ezeknek a magyar dolgozóknak – már a napokban utalják!

? 400 ezer forintos extra pénz érkezik ezeknek a magyar dolgozóknak – már a napokban utalják!Komoly összeg landol több...

Mindenegyben blog
2026. február 24. (kedd), 06:27

Újabb drámai részletek DERÜLTEK KI Egressy Mátyás halálának ügyében

Újabb drámai részletek DERÜLTEK KI Egressy Mátyás halálának ügyében

?️ 35 nap után véget ért a remény – Megtalálták Egressy Mátyás holttestét a DunábanHarmincöt napon át tartó...

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 21:54

Muri Enikő keményen beszólt Magyar Péternek a miskolci Háborúellenes Gyűlésen

Muri Enikő keményen beszólt Magyar Péternek a miskolci Háborúellenes Gyűlésen

Muri Enikő nyíltan bírálta Magyar Péter és a Tisza Párt politikáját Éles hangvételű felszólalással hívta fel magára a...

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 20:05

KIDERÜLT! EZ a multi milliomos magyar “fiatalember” áll Magyar Péter mögött..! A döbbenet szó szerint kiült mindenki arcára, mikor kiderült ki Ő:

KIDERÜLT! EZ a multi milliomos magyar “fiatalember” áll Magyar Péter mögött..! A döbbenet szó szerint kiült mindenki arcára, mikor kiderült ki Ő:

Bemutatjuk a Magyar Péter mögött álló vállalkozót: pezsgők, jachtok, dolce vita  Jachtok, pezsgő, vitorlák a...

Hirdetés
Hirdetés