Csütörtök reggel megtalálták a 13 éves Krisztofer holttestét a Mosoni-Dunánál

Hirdetés
Csütörtök reggel megtalálták a 13 éves Krisztofer holttestét a Mosoni-Dunánál
Hirdetés

Csütörtök reggel megtalálták a 13 éves Krisztofer holttestét a Mosoni-Dunánál.

Tragikus véget ért a keresés a Mosoni-Dunán, ahol csütörtök reggel megtalálták a 13 éves Krisztofer holttestét Kimlénél. /A fiú tegnap délután tűnt el, amikor mágneshorgászat közben a víz alá került\./

Hirdetés

A baleset akkor történt, amikor Krisztofer a mágnest a testére kötötte, amely valószínűleg elakadt a víz mélyén, és magával húzta őt. Barátai azonnal segítségére siettek, és értesítették a 112-es segélyhívót, de sajnos a gyors reakció ellenére a fiú nem került elő élve.

Hirdetés

A keresésben tizenöt hajóegység vett részt, azonban a vihar miatt éjfélkor egy időre fel kellett függeszteni az akciót. Hajnalban újraindították a kutatást, és végül reggel 8 óra előtt sikerült megtalálni Krisztofer holttestét.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított a rendkívüli haláleset kapcsán, és vizsgálják az eset körülményeit.

Hirdetés
A tragédia mélyen megrázta a közösséget, és sokan osztoznak a család fájdalmában.

2024. augusztus 15. (csütörtök)

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 05:35
Hirdetés

Most érkezett! – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most érkezett! – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Glaser József, a Győri Vasas ETO egykori bajnokaÉletének 84. évében elhunyt Glaser József, a magyar labdarúgás...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. május 23. (szombat), 18:55

Rendkívüli bejelentést tett Orbán Viktor: Kiderült, mire készül a volt miniszterelnök

Rendkívüli bejelentést tett Orbán Viktor: Kiderült, mire készül a volt miniszterelnök

Rendkívüli bejelentéssel jelentkezett Orbán Viktor: a volt miniszterelnök pénteken Kocsis Máté Facebook-bejegyzését...

Mindenegyben blog
2026. május 23. (szombat), 17:49

Megtette Magyar Péter: egy este alatt több fontos személyi döntés is megjelent

Megtette Magyar Péter: egy este alatt több fontos személyi döntés is megjelent

Megtette Magyar Péter: egy este alatt több fontos személyi döntés is megjelentA péntek esti Magyar Közlönyben egyszerre...

Mindenegyben blog
2026. május 23. (szombat), 15:39

ÓRIÁSI FORDULAT A HATÓSÁGOKNÁL: Megkezdődött az elszámoltatás!

ÓRIÁSI FORDULAT A HATÓSÁGOKNÁL: Megkezdődött az elszámoltatás!

FORDULAT A HATÓSÁGOKNÁL: Megkezdődött az elszámoltatás!Látványosan felgyorsultak a korábban elakadt ügyekA választások...

Mindenegyben blog
2026. május 23. (szombat), 15:07

Kitört a botrány az NKA-pénzek miatt: sorra utalják vissza a több MILLIÓ forintos támogatásokat a fideszes celebek! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Kitört a botrány az NKA-pénzek miatt: sorra utalják vissza a több MILLIÓ forintos támogatásokat a fideszes celebek! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Fordulat az NKA-botránybanKitört a pánik az NKA-botrány miatt, miután kiderült: a választási időszakban mintegy 17...

Mindenegyben blog
2026. május 23. (szombat), 14:26

Balázs Andi és szerelme ezzel a közös fotóval és egy meghökkentő számmal jelentkezett be: így jelentik be a nagy hírt - A képen minden látszik!

Balázs Andi és szerelme ezzel a közös fotóval és egy meghökkentő számmal jelentkezett be: így jelentik be a nagy hírt - A képen minden látszik!

Balázs Andi megható fotóval üzent: 22 éve tart a szerelem GáborralVan az a fajta szerelem, amelyik nem kiabál, nem kér...

Mindenegyben blog
2026. május 23. (szombat), 13:37

Ingyen adná örökölt házát egy csanálosi férfi – cserébe csak egyetlen dolgot kér

Ingyen adná örökölt házát egy csanálosi férfi – cserébe csak egyetlen dolgot kér

Ingyen odaadná az örökölt házát egy csanálosi férfi – csak egyetlen dolgot kér cserébeNem eladni akarja, hanem új...

Mindenegyben blog
2026. május 23. (szombat), 12:42

Rendkívüli bejelentést tett Magyar Péter a kegyelmi ügyben: Megvan, ki akart megkegyelmezni K. Endrének

Rendkívüli bejelentést tett Magyar Péter a kegyelmi ügyben: Megvan, ki akart megkegyelmezni K. Endrének

Rendkívüli bejelentést tett Magyar Péter a kegyelmi ügyben: Megvan, ki akart megkegyelmezni K. EndrénekÚjabb fordulat...

Hirdetés
Hirdetés