DÖNTÖTT A KORMÁNY – Itt a hivatalos döntés a nyugdíjakról!Nyugdíjkorrekció: szeptembert mondott a miniszter

Hirdetés
DÖNTÖTT A KORMÁNY – Itt a hivatalos döntés a nyugdíjakról!Nyugdíjkorrekció: szeptembert mondott a miniszter
Hirdetés

Az év elején a nyugdíjak 15 százalékkal emelkedtek, mivel a kormány korábban úgy számolt, hogy az infláció éppen ennyi lesz idén. Az év első hónapjaiban azonban a pénzromlás mértéke ennél nagyobb volt, így felmerült a kérdés: lesz-e idén nyugdíjkorrekció, és ha igen, mikor? /A kérdést bonyolítja, hogy a kormány szerint az év végére az infláció egy számjegyűre csökkenhet\./

Hirdetés
A Mediaworks kihasználta a Kormányinfó nyújtotta lehetőséget, és rákérdezett Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternél, hogyan áll most a nyugdíjkorrekció ügye.
Hirdetés

A tárcavezető elmondta, hogy éves adatok alapján kell megállapítani a nyugdíjkorrekciót. Ha az adott évben a pénzromlás mértéke nagyobb, mint amekkora a januári nyugdíjemelés volt, akkor a törvény előírja, hogy a különbözetet ki kell fizetni. Ehhez azonban pontosan meg kell becsülni az infláció mértékét. Ahogy haladunk előre az évben, úgy lehet látni, hogy valóban magasabb lesz-e a pénzromlás a tervezettnél, vagy esetleg az infláció radikális és gyors csökkentése nyomán végül egyezhetnek a számok.

Hirdetés

.

– Még ezt most nem látjuk, de a kormány erről megfelelő időben fog dönteni. Azt feltételezem, hogy legkésőbb szeptember

– mondta a miniszter.

Az idei nyugdíjemelés kapcsán érdemes felidézni azokat a számokat is, amelyeket az államháztartásért felelős államtitkár osztott meg korábban a Magyar Nemzettel. Banai Péter Benő úgy fogalmazott: “A háború és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt megugrott infláció mértékét 2024-re jelentősen csökken, éves szinten hat százalékkal számolunk, ezért januárban ennyivel, vagyis hat százalékkal nőnek a nyugdíjak.

Hirdetés

Az államtitkár emellett beszélt a jövő évi 13. havi nyugdíjról és arról, hogy a kormány elkülönít húszmilliárd forintot arra, hogy 2024 végén prémiumot fizessen a nyugdíjasoknak.

2023. augusztus 27. (vasárnap), 09:57

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 08:42
Hirdetés

Elhunyt Szita Bence édesanyja

Elhunyt Szita Bence édesanyja

Elhunyt Szita Bence édesanyjaÚjabb tragédia érte Szita Bence családjátMeghalt a 2012-ben brutálisan meggyilkolt kisfiú,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 08:20

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Szita Bence édesanyjaMeghalt Szita Szilvia, Szita Bence édesanyjaMeghalt a 2012-ben brutálisan meggyilkolt...

Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 07:22

RENDKÍVÜLI HÍR! Orbán dühöng! Megindult az eljárás Hatvanpuszta ügyében! BORUL minden! ITT a bíróság közleménye - EZ következik most:

RENDKÍVÜLI HÍR! Orbán dühöng! Megindult az eljárás Hatvanpuszta ügyében! BORUL minden! ITT a bíróság közleménye - EZ következik most:

Eljárás indul Hatvanpuszta miatt, egy egész lavinát indíthat elHatvanpuszta újra a figyelem középpontjába kerültÚjabb...

Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 06:55

Rubint Réka költözést fontolgatja férjétől Norbitól

Rubint Réka költözést fontolgatja férjétől Norbitól

Rubint Réka ultimátumot adott a túlélési esélyeit latolgató férjének: „Vagy te költözöl el, vagy én megyek”Április...

Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 06:19

Most ülsz le, ha megtudod, mennyit keres havonta Sulyok Tamás! Kiderült, amire senki sem számított!

Most ülsz le, ha megtudod, mennyit keres havonta Sulyok Tamás! Kiderült, amire senki sem számított!

Most ülsz le, ha megtudod, mennyit keres havonta Sulyok Tamás! Kiderült, amire senki sem számított! Sulyok Tamás havi...

Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 05:35

Most érkezett! – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most érkezett! – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Glaser József, a Győri Vasas ETO egykori bajnokaÉletének 84. évében elhunyt Glaser József, a magyar labdarúgás...

Mindenegyben blog
2026. május 23. (szombat), 18:55

Rendkívüli bejelentést tett Orbán Viktor: Kiderült, mire készül a volt miniszterelnök

Rendkívüli bejelentést tett Orbán Viktor: Kiderült, mire készül a volt miniszterelnök

Rendkívüli bejelentéssel jelentkezett Orbán Viktor: a volt miniszterelnök pénteken Kocsis Máté Facebook-bejegyzését...

Mindenegyben blog
2026. május 23. (szombat), 17:49

Megtette Magyar Péter: egy este alatt több fontos személyi döntés is megjelent

Megtette Magyar Péter: egy este alatt több fontos személyi döntés is megjelent

Megtette Magyar Péter: egy este alatt több fontos személyi döntés is megjelentA péntek esti Magyar Közlönyben egyszerre...

Hirdetés
Hirdetés