Drámai hír!Még csak most lett király ,máris szörnyű dolog derült ki !

Hirdetés
Drámai hír!Még csak most lett király ,máris szörnyű dolog derült ki !
Hirdetés

.

Megszólalt az orvos: Károly király nagyon beteg.

Károly király vörös és duzzadt ujjai árulkodnak az egészségi állapotáról.

Ahogy Károly hercegből Károly király lett, az internetet ellepték az egészségéért aggódó bejegyzések. /Többeknek feltűnt ugyanis, mennyire duzzadtak és vörösek az ujjai, egyesek szerint egyenesen "virsli ujjai" vannak az új királynak\./

Hirdetés

Dr. Gareth Nye, a chesteri egyetem adjunktusa elemezte a képeket és felvázolta, milyen bajokkal is küzdhet III. Károly. 

 

Az egyik lehetőség az ödéma vagy folyadékretenció (folyadékvisszatartás) volt. Dr. Nye elmondta: "Az ödéma olyan állapot, amikor a szervezet elkezdi visszatartani a vizet a végtagokban, általában a lábakban és a bokában, de az ujjakban is, ami megduzzad. Felborul a vízháztartás, nem ürül ki megfelelő mennyiségű víz a szervezetből.

Hirdetés
Ez igen gyakori, leginkább a 65 éven felülieket érinti. Ha valaki meg akarja vizsgálni, ödémás-e, elég, ha megnyomja a lábát. Ha benne marad az ujjlenyomata, egy horpadás, és csak lassan egyenlítődik ki, akkor ödémás. A folyadékvisszatartás hátterében is több dolog állhat, akár szívproblémák, pajzsmirigy-alulműködés, de vesebetegség is."

Dr. Nye szerint egy másik lehetséges állapot az ízületi gyulladás.

Hirdetés
Azt mondta: "Az ízületi gyulladás egy másik gyakori állapot a 60 év felettieknél. Gyakran a kéz területét érinti - a hüvelykujj ízületét vagy az ujjak ízületeit. Az ujjak általában merevek, fájdalmasak és megduzzadnak, és bár gyógyszeres kezelés segíthet a fájdalmon, a duzzanat megmaradhat."

Az orvos arra felhívta a figyelmet, hogy pusztán az ujjak duzzanatából nem lehet diagnózist felállítani, de szerinte nem kell már most temetni az új királyt.

Hirdetés

Hirdetés

2022. szeptember 13. (kedd), 21:01

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 18:18
Hirdetés

Ennyibe kerül idén a halottak napi megemlékezés! Ittvannak a mécsesek, koszorúk és virágok árai!Mutatjuk:

Ennyibe kerül idén a halottak napi megemlékezés! Ittvannak a mécsesek, koszorúk és virágok árai!Mutatjuk:

Ennyibe kerül idén a halottak napi megemlékezés! Mutatjuk a mécsesek, koszorúk és virágok áraitNéhány száz forintos...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 16:38

Ennyi lesz a cukor, az étolaj, a liszt és a tojás ára novembertől! Mutatjuk:

Ennyi lesz a cukor, az étolaj, a liszt és a tojás ára novembertől! Mutatjuk:

Megtorpant a cukor áresése: ennyibe kerülhet a liszt és az étolaj novemberbenJelentősebb novemberi drágulás helyett...

Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 16:01

Megtámadták Szentpétervárt!Halálos áldozatról, sérültekről jött a hír

Megtámadták Szentpétervárt!Halálos áldozatról, sérültekről jött a hír

Olajterminált ért dróntámadás Szentpéterváron, civil áldozatról számoltak beTömeges dróntámadás érte Szentpétervárt...

Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 14:43

Feketébe borult az ország: Tragikus hirtelenséggel elhunyt a magyar művész világ egyik legnagyobb alakja! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Feketébe borult az ország: Tragikus hirtelenséggel elhunyt a magyar művész világ egyik legnagyobb alakja! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Nyolc olimpiáról tudósított – elhunyt Szekeres István81 éves korában, a Honvédkórházban meghalt Szekeres István...

Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 13:57

Magyar Péter kiakadt Orbán Viktorra: Ez az egyik legsúlyosabb állam elleni bűncselekmény!

Magyar Péter kiakadt Orbán Viktorra: Ez az egyik legsúlyosabb állam elleni bűncselekmény!

Büntetőjogi figyelmeztetést küldött Magyar Péter Orbánnak a lakitelki beszéd utánMagyar Péter 2026. október 18-án,...

Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 11:52

Durván elszabadult a pokol! Orbán ma kegyetlenül nekiment Vitézy Dávidnak!

Durván elszabadult a pokol! Orbán ma kegyetlenül nekiment Vitézy Dávidnak!

Orbán Vitézy indítékait támadta, miközben az M6-os ügyében feljelentés születettOrbán Viktor egy friss...

Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 08:50

„ITT A VÉGE, TÁVOZOM!” Újabb fideszes képviselő távozik: kiderült, hogy lemondott! A mandátumáról

„ITT A VÉGE, TÁVOZOM!” Újabb fideszes képviselő távozik: kiderült, hogy lemondott! A mandátumáról

Lemondott Benkő Tamás: munkahelyi terhelésre hivatkozik a dunakeszi képviselőBenkő Tamás lemondott a Dunakeszi 7. számú...

Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 07:52

Letaglózta az egész Magyarországot! Kiderült az igazság Réka műthetetlen daganatáról: A cikk kommentben

Letaglózta az egész Magyarországot! Kiderült az igazság Réka műthetetlen daganatáról: A cikk kommentben

Rubint Réka szerint eltűnt az alapdaganata, de a kezelése még folytatódikRubint Réka arról számolt be, hogy a korábban...

Hirdetés
Hirdetés