Drámai szigorítás, nem engedik át a műszakin az öreg autókat

Hirdetés
Drámai szigorítás, nem engedik át a műszakin az öreg autókat
Hirdetés

Gyakorlatilag összeomlott a használt autók piaca Szerbiában, miután a kormány – megelégelve az öreg nyugati autók tömeges importját – megszigorította a műszaki vizsgát. /A Szerbiában bevezetett új szabályok miatt az autók közel fele elbukott a műszaki vizsgán – írta a vajdasági Magyar Szó alapján a Napi\./

Hirdetés
hu. A Műszaki Vizsgaállomások Egyesülete szerint július ötödike óta, amióta hatályba lépett az új szabályzat,a járművek negyven százaléka elsőre megbukott a műszakin.

A leggyakoribb okok között a rossz fékek, a rohadt kipufogódobok és az uniós előírásoknak nem megfelelő vonóhorgok szerepelnek.

Hirdetés
Nem csoda, hogy túl szigorúnak tartjuk a műszaki ellenőrzést, hiszen nem is olyan régen a mostani ár harmadáért, egyes szervizekben már 900 dinárét (2500 forint) is elvégezték az autónk műszaki vizsgálatát, és ami a lényeg: elnézőek voltak, nem kellett várni fél órát sem”– írta a portál egyik olvasója.

“Olyanról is tudunk, hogy a gépkocsi tulajdonosának fel sem kellett hajtania autójával a fékpadra, még a műszaki ellenőrzést végző műhely közelébe sem kellett mennie, csak az ezrest kellett letenni az igazolásért” – folytatja az olvasó.

Hirdetés

Statisztikai adatok szerintaz utóbbi öt évben több mint 600 ezer, sok esetben 16 évesnél idősebb autót vittek be Szerbiába.Ennek kétharmada, azaz 380 ezer tavaly került az országba, de nagyrészt a műszaki vizsga megszigorítása miatte mennyiségnek több mint a fele eladatlan.Mindössze 120 ezret helyeztek forgalomba. A használt autók piaca tehát összeomlott.

Tizenéves autó már 2-3 ezer euróért kapható Nyugat-Európában, amelyet eddig kisebb javításokkal és regisztrálás után 3000 euróért megszerezhettek a szerbiai autósok.

Hirdetés
A belgrádi kormány viszont úgy gondolja, hogyezt a pénzt inkább fizessék be egy újabb vagy egy vadonatúj autó megvásárlására első hitelrészletként.Ezt akarják ösztönözni az öreg autókat kiütő, szigorú műszaki vizsgáztatással.

A vajdasági portál szerint azonban a műszaki vizsga szigorításával és drágításávalaz autójavító műhelyek járnak jól, amelyek forgalma máris megduplázódott.

Hirdetés
napi.hu

2019. november 15. (péntek), 11:51

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 07:56
Hirdetés

Magyar Péter felmosta a padlót Toroczkaival, úgy kiosztotta, hogy minden szava csattant!

Magyar Péter felmosta a padlót Toroczkaival, úgy kiosztotta, hogy minden szava csattant!

Orbán vagy Kádár? Magyar Péter csípős választ adott Toroczkai államférfizéséreToroczkai László Orbán Viktor után Kádár...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 07:27

Tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFK

Tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFK

Tizenegy név, tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFKVolt közöttük...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 06:47

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Gellér Sándor, aki játékosként és edzőként is a csúcsra jutott79 éves korában, 2026. november 6-án elhunyt...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 22:07

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

Havi 300 ezer forintos nyugdíjnál csaknem 60 ezer forint lenne a különbség 2027-ben, ha az éves emelésbe az infláció...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 21:16

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Barátságról beszélgettek, jelentés készült belőle: így került Lévai Anikó neve egy ügynökaktábaLévai Anikó egy fiatal...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 20:33

Elkészült a tanulmány a JÉGER rendszerről, SOKKOLÓ dolgot fedeztek fel

Elkészült a tanulmány a JÉGER rendszerről, SOKKOLÓ dolgot fedeztek fel

Az elmúlt évek aszályaiért nem tehető felelőssé az Országos Jégkármérséklő Rendszer, és a rendelkezésre álló adatok azt...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 19:31

Újabb mise lesz Hankóért és Sesztákért, Böjte Csaba atya tartja!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Újabb mise lesz Hankóért és Sesztákért, Böjte Csaba atya tartja!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Rétvári Bence november 6-án újabb közös imára hívott Budapestre. A november 10-re meghirdetett keresztút után Böjte...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 18:48

Most jött a hír Agárdi Szilviről. Nem hogy javulna, romlott az állapota....részletek

Most jött a hír Agárdi Szilviről. Nem hogy javulna, romlott az állapota....részletek

Ne, ne! Ez nagyon rossz volt! – fájdalmas szemkezelését mutatta meg Agárdi SzilviÚjabb kórházi felvételt osztott meg...

Hirdetés
Hirdetés