Egy töritanár: Nem adok házi feladatot, és nem terhelem a diákokat, mert most ez NEM fontos..miközben emberek halnak meg a világban..

"Az egyik diákom megköszönte, hogy nem terhelem túl őket feladatokkal. A személyes véleményem erről a következő:

Szerintem nincs mit köszönni. /Úgy gondolom, hogy miközben a fél világon végigsöpör egy járvány, és néhány kilométerre emberek kerülnek lélegeztető gépre, ne adj Isten koporsóba, akkor nem az a legfontosabb, hogy a tanmenethez tartsam magam, és minden áron görcsösen ragaszkodjak látszólag a számonkérésekhez, de valójában saját fontosságomhoz\./

Ebben a helyzetben egyetlen egy dolgot nem engedhetünk meg magunknak, és az a rugalmatlanság luxusa. Szerintem sürgősen ki kell lépnünk a komfortzónánkból, és rá kell jönnünk, hogy ami igazán pótolhatatlan, az nem a kétismeretlenes egyenlet, nem Dante és a középkori irodalom, hanem a kapcsolatunk egymással. A számítógép monitorán át nem ugyanaz tanítani, és valószínűleg, tanulni sem. Ez egy gép, de látnom kell, hogy a gép végén ott ülnek a diákok, akik esetleg ugyanúgy félnek, ugyanúgy szoronganak, akárcsak mi, mert nem tudjuk, mit hoz a holnap (mi lesz a dédikkel, nagyszülőkkel, a végzősök érettségiznek-e még az idén, stb) . S nekünk most igazából nem a matematikára és a magyarra kell őket megtanítani, hanem tényleg az életre. Arra, hogy hogyan lehet egy nehéz élethelyzetet kezelni, hogyan lehet egy krízisből kimászni, hogyan lehet meglátni, hogy a leglehetetlenebb helyzetekben is van még egy lépés előre, aztán még egy. Meg kell mutatnunk, hogy az embernek bármilyen nehéz is , de sokszor elő kell vennie lelke mélyéről a reményét, a hitét, és erősen belekapaszkodni, hogy túléljen. Meg kell mutatnunk a legfontosabbat, hogy sose felejtsünk el embernek maradni, mindig minden körülmények között. Nem baj, ha látják, hogy nem mindig célravezető görcsösen ragaszkodni a megszokotthoz. Ha az élet úgy hozza, akkor nagyon gyorsan meg kell tanulnunk elengedni, lejjebb adni, és örülni annak, ami megmaradt."

2020. március 30. (hétfő), 09:55