Előkerült az utolsó interjú: megrázó, amit akkor mondott Karsai Dániel

Hirdetés
Előkerült az utolsó interjú: megrázó, amit akkor mondott Karsai Dániel
Hirdetés

Előkerült az utolsó interjú: megrázó, amit akkor mondott Karsai Dániel .

 

Gyász: Elhunyt Karsai Dániel alkotmányjogász

/Szombat este elhunyt Karsai Dániel alkotmányjogász, aki több mint három évig küzdött az ALS nevű gyógyíthatatlan betegséggel\./

Hirdetés
A tragikus hírt testvére, Karsai Péter osztotta meg a közösségi médiában:

"Dani ma este elment. Több mint 3 éven át hősiesen, méltósággal küzdött a legyőzhetetlen ellenséggel az ALS-sel. Mindig velem, velünk leszel, Bro’."

Karsai Dániel élete utolsó éveiben az ALS, az amiotrófiás laterálszklerózis nevű betegségben szenvedett. Ez a betegség az izmok fokozatos leépülésével jár, miközben az érintett végig tudatánál marad, ami rendkívüli szenvedéseket okoz a betegnek.

Hirdetés
Karsai emiatt kampányolt az eutanázia, vagyis a kegyes halál jogáért, kiállva a gyógyíthatatlan betegek méltósággal történő haláláért.

Az alkotmányjogász utolsó Facebook-bejegyzése két nappal halála előtt jelent meg, amelyben az életvégi döntésekhez való jogról írt:

"És jobb szabadon meghalni, mint szolgaként élni. Ez akár az életvégi döntésekhez való jog mottója is lehetne. Én nem szeretnék sem Putyin, sem a szenvedés szolgája lenni. Ha már a fájdalom ural mindent, méltósággal, emelt fővel, a sors szemébe nézve akarok eltávozni."

Hirdetés

Halálát megelőző napok:

 

Halálát megelőző nap még politikai véleményét is megosztotta közösségi oldalán. Gondolatait így zárta:.

„POSZT PRO PATRIA ET LIBERTATE XV. – Szolgalélek.

Orbán Balázs nertárs a miniszteNERelnök politikai főtanácsadója. Orbán nertárs vérbeli reálpolitikus. Ebben a minőségében a minap kifejtette, hogy ha Oroszország megtámadna minket, ő bizony egyből megadná magát. Mert az 56-os forradalomból is mi lett, ugyebár. Meg a magyar életeket mindenáron meg kell védeni..

Karsai Dániel megrendítő interjút adott a Heti Naplónak, amely sajnos az utolsó beszélgetései közé tartozott. A riportot mindössze három héttel halála előtt készítették, amelyben Dániel őszintén és meghatóan beszélt az ALS-sel vívott küzdelméről és az eutanáziáért folytatott harcáról.

 

 

2024. szeptember 29. (vasárnap), 06:07

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda)
Hirdetés

FEKETE SZERDA! Haláleset a BUDAPESETEN : meghalt egy fiatal honvédtisztjelölt

FEKETE SZERDA! Haláleset a BUDAPESETEN : meghalt egy fiatal honvédtisztjelölt

Megrázó hír a Honvédségtől: tragikus hirtelenséggel hunyt el egy fiatal kadétMély megrendülést keltő hírt közölt a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 21:03

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 18:34

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

? Elhunyt az Algyői Halászcsárda lelke – Barta Lászlót gyászolja a közösség Megrendítő hír rázta meg a dél-alföldi...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 18:08

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament, mégis várni kell a változásraMiközben 2026 márciusát írjuk,...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 13:24

Megszületett Tisza Párt új himnusza!Néhány nap alatt csaknem 1 millió megtekintést ért el! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Megszületett Tisza Párt új himnusza!Néhány nap alatt csaknem 1 millió megtekintést ért el! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Megszületett egy dal, amely nemcsak a zenéről, hanem egy ügy melletti kiállásról is szól. Ezekben az időkben mindenki...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 09:10

Für Anikó őszintén beszélt a nyugdíjáról:

Für Anikó őszintén beszélt a nyugdíjáról:

Für Anikó őszintén beszélt a nyugdíjáról: „Ebből nem hívok vendéget”Für Anikó nemrég töltötte be a 62. életévét, így...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 08:54

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Egy korszak véget ért: elhunyt a Vissza a jövőbe ismert színészeÚjabb szomorú veszteség érte Hollywoodot: 89 éves...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 08:10

Meghalt a Vissza a jövőbe sztárja

Meghalt a Vissza a jövőbe sztárja

Gyászhír rázta meg a filmvilágot: 89 éves korában meghalt Matt Clark amerikai színész, akit a legtöbben a Vissza a...

Hirdetés
Hirdetés