Erre senki nem számított – Megtörte a csendet és beismerte Kucsera Gábor, EZ van közte és Varsányi Réka között!

Hirdetés
Erre senki nem számított – Megtörte a csendet és beismerte Kucsera Gábor, EZ van közte és Varsányi Réka között!
Hirdetés

Kucsera Gábor a Kiskegyedtől tudta meg először, hogy Alekosz szerint volt köztük valami Ázsia expresszbeli társa és “majdnem barátnője”, Réka között. /És bár nem nagyon foglalkozik ezzel, elárulta nekünk, mi a valóság… Hogy a világbajnok sportoló és a celeb nem igazán barátkoznak egymással, azt mindenki láthatta az Ázsia Expressz című műsorban\./

Hirdetés
Kucsera ugyanis nem ért egyet Alekosz modorával, aki amikor csak lehet, beszólogat a jóképű kajakosnak. – Zéró tisztelet mások iránt: amikor valaki hozzád szól, te direkt elnézel, beszélsz egy hölggyel zsebben tartott kézzel, a csapattársaidat nem ünnepled meg vagy elismered.
Hirdetés
Szerintem egyáltalán ne lepődjetek meg ezen, mert nem voltatok nyitottak senki iránt –
fejtette ki a véleményét Kucsera Alekosznak.

A görög szerint azonban a kajakosnak inkább az nem tetszik, hogy egy korábbi műsorban, amiben szerepeltek, ő kijelentette, hogy nem tartja Kucserát egy érdekes szereplőnek. De a kettejük ellentéte még ennél is régebbre nyúlik vissza. Amikor Kucsera drogbotrányba került, Alekosz már akkor sem éppen dicsérően nyilatkozott róla.

Hirdetés
A kajakos viszont úgy véli, a görög amikor csak tudta provokálta őt. – Próbál belém kötni, piszkálni évek óta, és azt várja, hogy leereszkedjem az ő szintjére. De én nem fogok erre a szintre leereszkedni. Nem érdekel. Figyelmen kívül hagyom – összegezte Kucsi Alekoszról a véleményét a barátjának, Dávidnak.

Amit a Kiskegyednek is megerősített. Így aztán nem olvasta Alekosznak azt a nyilatkozatát sem, amiben a görög arról beszélt, hogy a barátnője, Réka a műsor forgatása alatt rámozdult Kucserára, akivel sokat is voltak kettesben, ez pedig neki nagyon nem tetszett.

Hirdetés
– Nem tudom, de nem is érdekel, hogy miket mondott Alekosz – válaszolt Kucsera – Én nem megyek bele az adok-kapokba. Az egész dologról csak annyi mondandóm van, hogy Réka tényleg egy nagyon rendes, normális nő. Nagyon sokat csevegtem vele, főleg, miután volt egy olyan nap, aminek során párt váltottunk, és így együtt voltunk egy egész napot9. Ennyi, és nem több a mi kapcsolatunk

2023. november 18. (szombat), 08:10

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 07:25
Hirdetés

Friss!Drámai hír érkezett Lázár Jánosról !

Friss!Drámai hír érkezett Lázár Jánosról !

Megvonnák Lázár János fizetését, mert Fekete-Győr szerint nem végzi érdemben a parlamenti munkájátFekete-Győr András...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 06:44

Majka friss fotót posztolt Törökországból a fiairól, és sokan alig ismerik fel őket! A 15 éves Marián és a 10 éves Olivér már hatalmasat nőttek – a felvételt a hozzászólásoknál láthatod!

Majka friss fotót posztolt Törökországból a fiairól, és sokan alig ismerik fel őket! A 15 éves Marián és a 10 éves Olivér már hatalmasat nőttek – a felvételt a hozzászólásoknál láthatod!

Majka Törökországból mutatta meg két fiát: így néz ki a 15 éves Marián és a 10 éves OlivérMajka nemrég őszintén beszélt...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 05:35

A Megafonból lett képviselő keményen nekiment Magyar Péternek, aztán úgy helyretették, hogy szólni sem tudott

A Megafonból lett képviselő keményen nekiment Magyar Péternek, aztán úgy helyretették, hogy szólni sem tudott

A Megafonból lett képviselő kiosztotta Magyar Pétert, aztán úgy helyretették, hogy szólni sem tudottSzűcs Gábor támadni...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 04:55

Súlyos buszbaleset az M1-esen: gyerekek sérültek meg, mentőhelikoptert is riasztottak

Súlyos buszbaleset az M1-esen: gyerekek sérültek meg, mentőhelikoptert is riasztottak

Súlyos buszbaleset az M1-esen: gyerekek sérültek meg, mentőhelikoptert is riasztottak2026. június 9-én, kedden súlyos...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 19:51

Fontos változás jön a magyar határnál: pénteken életbe lép a migrációs paktum

Fontos változás jön a magyar határnál: pénteken életbe lép a migrációs paktum

Fontos változás jön a magyar határnál: pénteken életbe lép a migrációs paktumJelentős változás jöhet a szlovén–magyar...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 18:45

Friss:Börtönbe kerülhet a politikus, aki hazudik

Friss:Börtönbe kerülhet a politikus, aki hazudik

Magyar Péter új törvénye nagyon kemény lesz: börtönbe kerülhet a politikus, aki hazudikMagyar Péter újabb frontot...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 17:40

Vagyonvisszaszerzés: Mészárostól így vennék el az MBH Bankot

Vagyonvisszaszerzés: Mészárostól így vennék el az MBH Bankot

Vagyonvisszaszerzés: Mészárostól így vennék el  az MBH Bankot• Az MBH Bank a NER egyik legfontosabb pénzügyi...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 15:24

Kapitány István megdöbbentette az országot: lemond a teljes miniszteri fizetéséről, a koraszülött mentőknek adja

Kapitány István megdöbbentette az országot: lemond a teljes miniszteri fizetéséről, a koraszülött mentőknek adja

Kapitány István sokkolta az országot: lemond a teljes miniszteri fizetéséről, a koraszülött mentőknek adjaKapitány...

Hirdetés
Hirdetés