Érthetetlen, hogy miért csinálták!? Köztudott, hogy az asztma halálos kimenetelű lehet egy roham során, ezért tartanak maguknál inhalátort a betegek. A 12 éves Ryan is hordott magánál egyet, mégis érthetetlen akadályba ütközött az iskolában. A házirend szerint elkobozták tőle minden nap, és az igazgatói irodában tartották vészhelyzet esetére. Hiába kérte az anyuka és az orvosok is, hogy hadd legyen a gyerekénél az eszköz, még a titokban becsempészett pót inhalátort is rendszeresen elkobozták tőle. Egy napon megtörtént a tragédia. 2012 október 9-én focizás közben rohama lett Ryannek, és az inhalátor hiányában senki nem tudott segíteni rajta. Már a kiérkező mentősök sem tehettek semmit. „Amikor Ryan elhunyt, olyan volt, mintha minden elveszett volna, ami értelmet adott az életemnek.” – mondta az anyuka. A kisfiú halála mégsem volt teljesen hiábavaló. Az esetet követően elfogadtak egy törvényt, amit „Ryan törvénynek” neveztek el, és ez kimondja, hogy minden asztmás gyereknek kéznél kell, hogy legyen egy inhalátor iskola időben is. FOTÓ: THE LUNG ASSOCIATION – ONTARIO
Hirdetés
Hirdetés
„Különös esemény szemtanúja volt a Nagyatádi Eset kocsi személyzete. Tapsifülesek vették birtokba a főutat, akik vélhetően azon vesztek össze, melyikük az igazi húsvéti nyuszi. /Bajtársaink épp állomáshelyükre tartottak, amikor észlelték az utcai harcot\./
Hirdetés
Azonnal megálltak és gondoskodva az állatok biztonságáról, megkülönböztető jelzés használatával zárták le az utat a vita végéig” – jelentette Facebook-oldalán az Országos mentőszolgálat.
Hirdetés
Az összecsapásról videót is készítettek:
2019. november 02. (szombat), 21:42
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
Újabb kiszivárgott hangfelvétel került elő Szijjártó Péter és Szergej Lavrov kapcsolatárólÚjabb, korábban nem ismert...
Mindenegyben blog 2026. június 29. (hétfő), 09:33
Orbán Anita diplomáciai földrengést indított: „Vége a jól fekvő haverok idejének!” – hazarendelte Orbán Viktor unokatestvérét, Vitézy Dávid féltestvérét és Csiszár Jenőt is
Gyönyörű volt menyasszonyi ruhájában Ganxsta Zolee lányaRitka pillanatot láthattak a rajongók: Ganxsta Zolee megmutatta...
Mindenegyben blog 2026. június 29. (hétfő), 07:42
A nyugdíjas barátnőmmel beültünk egy lakókocsis kifőzdébe Siófokon sült keszeget enni, majd 10 perc múlva hatalmas ordibálásra lettünk figyelmesek. Csak annyit szeretnék, hogy minél többen tudjanak az esetről! Hol van már az a híres magyar vendégszeretet?