Ez a 18 éves fiatal is meghalt a koronavírusban

Hirdetés
Ez a 18 éves fiatal is meghalt a koronavírusban
Hirdetés

Egy 18 éves koronavírus-fertőzött fiú hunyt el az Egyesült Királyságban, ő a legfiatalabb áldozata ott a járványnak – írja a DailyMail.

Boris Johnson miniszterelnök a helyzetre reagálva figyelmeztette a polgárokat, hogy aki nem tartja be a távolságtartó irányelveket, életeket tesz kockára.

Az Egyesült Királyságban bevezetett irányelv szerint az embereknek az utcán és a közösségi területeken 6 láb (183 cm) távolságot kötelesek tartani egymástól, de az emberek ezt nem éppen tartják be. Johnson figyelmeztette az embereket, hogy ha továbbra sem képesek megtartani egymástól a távolságot, akkor teljes vesztegzár alá helyezi az országot, mint Olaszországban.

/Boris Johnson hangoztatta, hogy nem hinné, hogy erős képzelőerő kell ahhoz, hogy lássák az emberek, meddig kell majd elmenniük, ha nem tesznek eleget a kért óvintézkedéseknek – utalva az olaszországi és franciaországi helyzetre\./

Hirdetés

A miniszterelnök továbbá arra is kéri az embereket, hogy anyák napján ne utazzanak el a szeretteikhez, főleg az idős rokonokhoz, inkább Skype-on tartsák a kapcsolatot.

Hirdetés

Robert Jenrick, parlamenti képviselő felhívta az emberek figyelmét arra, hogy attól még, hogy magukról azt gondolják, hogy rájuk nem veszélyes a vírus, ugyanúgy hordozhatják és átadhatják rengeteg embernek. Kéri, hogy ezt vegyék figyelembe, mert végzetes is lehet.

Nicola Sturgeon miniszter a pubokat figyelmeztette arra, hogy nyitva tartásukkal életeket veszélyeztetnek.

Hirdetés
 Ugyan a pubok többsége bezárt a járvány miatt, vannak, amik továbbra is nyitva tartanak.

2020. március 23. (hétfő), 14:10

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 16. (vasárnap), 09:43
Hirdetés

Mészáros Lőrinc újabb lesújtó hírt kapott: Hatalmas pénzeket vesznek el!

Mészáros Lőrinc újabb lesújtó hírt kapott: Hatalmas pénzeket vesznek el!

Mészáros Lőrinc súlyos hírt kapott: 66,6 milliárd forintot vesznek el érdekeltségétől!Négy nap alatt fordult meg...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 16. (vasárnap), 07:14

Tömegszerencsétlenség az M3-ason: 12-en meghaltak, rengetegen megsérültek a buszbalesetben

Tömegszerencsétlenség az M3-ason: 12-en meghaltak, rengetegen megsérültek a buszbalesetben

 Felfoghatatlan tragédia az M3-ason: 12 halott és rengeteg sérült a buszbalesetbenÉjszaka történt a tragédiaTöbb ember...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 16. (vasárnap), 07:05

Most érkezett: Magyar Péter súlyos hírt jelentett be Orbán Viktorról!

Most érkezett: Magyar Péter súlyos hírt jelentett be Orbán Viktorról!

Orbán nemet mondott Magyar Péter paksi meghívására – kemény üzenet érkezett a miniszterelnöktőlOrbán Viktor nem megy el...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 16. (vasárnap), 06:36

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol a magyar televíziózás: elhunyt dr. Kovács Péter BalázsHosszan tartó betegség után hunyt el75 éves korában,...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 20:48

Ők a tegnapi frontális bákói ütközés áldozatai: nemrég házasodtak, a 25 éves nő terhes volt

Ők a tegnapi frontális bákói ütközés áldozatai: nemrég házasodtak, a 25 éves nő terhes volt

Szívszorító tragédia Bákónál: nemrég házasodtak össze, első gyermeküket vártákBrutális erejű frontális ütközés történt...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 18:10

Most érkezett a hír Baka Andrásról, ezzel máris HATALMAS népszerűsége lesz

Most érkezett a hír Baka Andrásról, ezzel máris HATALMAS népszerűsége lesz

Berobbant Baka András: már az első felmérésben lekörözte elődjét!Elsöprő támogatottsággal kezdettAlig választották meg...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 16:34

Óriási balhé Pakson: A biztonságiak nem engedték oda Magyar Péterhez a Mi Hazánk szakértőjét! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Óriási balhé Pakson: A biztonságiak nem engedték oda Magyar Péterhez a Mi Hazánk szakértőjét! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Botrány Pakson: a biztonságiak állták el a Mi Hazánk szakértőjének útját Magyar PéternélA biztonságiak nem engedték...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 15:45

Orbán Anita nem hátrál: Szijjártó Péter kapcsán folyik a vizsgálat, két ügyben is !

Orbán Anita nem hátrál: Szijjártó Péter kapcsán folyik a vizsgálat, két ügyben is !

Két fronton szorul a hurok Szijjártó Péter körül: rendőrségi nyomozás és nemzetbiztonsági vizsgálat indulA BRFK már...

Hirdetés
Hirdetés