Ez az ember rúgta fel úgy a kisfiút a kalandparkban, hogy az elröpült. Kiderült a kiléte ennek a ....

Hirdetés
Ez az ember rúgta fel úgy a kisfiút a kalandparkban, hogy az elröpült. Kiderült a kiléte ennek a ....
Hirdetés

Mint a Yakuzák Se elnöke, szakmai vezetője a szolnoki kalandparkban történtekkel a következőket tudom elmondani: .

/Amit tettem minden szempontból elfogadhatatlan, szembe megy mindazzal amit az elmúlt 35 évben képviseltem, tanítottam és életemmel megjelenítettem\./

Hirdetés
Ez nem hiba, hanem létrontás.

Mindent megteszek, hogy az igazságszolgáltatás munkáját támogassam és csak remélni tudom, hogy nem okoztam lelki sérülést a kisfiúnak, akitől a helyszínen bocsánatot kértem és minden tettemmel igyekeztem jóvá tenni a jóvátehetetlent.

Hirdetés

Ezúton kérek bocsánatot a szülőktől is, melyet nem remélek. 

A különféle szervezetekből és az egyesületből lemondok minden tisztségemről és pozíciókról, hiszen méltatlanná váltam azok betöltésére. Fenti közlemény után kérem a családom és kollégáim kíméljék meg a méltatlan támadásoktól, személy szerint én vállalom a felelősséget, a sajtónak nem kívánok nyilatkozni. "

A jászberényi Yakuzák Se elnöke volt az, aki akkora erővel rúgta ki egy gyerek lábát a szolnoki kalandparkban, hogy a gyerek lefejelte a földet, az egyesületi vezető vállalta a felelősséget és lemondott posztjáról.

Hirdetés
Az egyesület honlapjára kitett közleményében a távozó elnök azt írta, minden posztjáról és tisztségéről lemond, mert „méltatlanná vált azok betöltésére”.

„Mindent megteszek, hogy az igazságszolgáltatás munkáját támogassam, és csak remélni tudom, hogy nem okoztam lelki sérülést a kisfiúnak, akitől a helyszínen bocsánatot kértem, és minden tettemmel igyekeztem jóvá tenni a jóvátehetetlent. Ezúton kérek bocsánatot a szülőktől is, melyet nem remélek” – írta.

A Szol24 azt írja, hogy Jászberényben pletykaszinten elterjedt ki volt az, aki durván felrúgta a kisfiút, a lap szerint a lemondott sportegyesületi vezetőt Novák Katalin életműdíjjal tüntette ki, még államtitkárként.

Hirdetés

Agócs Tibor lemondott végül. 

Potyondi Edina páros lábbal szállt bele a gyermekbántalmazó rugdosódó A.Tiborba..ezt nem teszi zsebre az tuti.

Nem hiszem el! Nem hiszem el! A sokadik üzenetet kapom, hogy mit kell tudni a kalandparki gyerekrugdosóról. Tényleg hihetetlen! Ki tüntette ki ezt az embert? Ki adott neki állami kitüntetést?! Novák Katalin. 

?Badumc! Remélem Balog püspök személyes közbenjárására.

És ha ez nem lenne elég, a faszi által működtetett egyesület 40 milliós állami támogatást kapott az edzőtermének építésére 2022-ben.

Hirdetés

És ami végképp vadkelet: Mi a neve az egyesületének, ami gyerekeket táboroztat, ami állami pénzeket nyer, amit az állam megbecsül? Az, hogy Yakuzák SE! 

? Badumc. 

A yakuza a világ egyik legrégebbi bűnözői szervezete, prostitúció, védelmi pénz, drogok, gyilkosságok kötődnek hozzá. YAKUZA SE baszki! Mintha "ukrán maffia" vagy “Cosa Nostra” néven alapítanék egy árvaházat.

Hirdetés
Ki tesz ilyet?

Az a helyzet, hogy ez nem pusztán leleplező, hanem pofátlan névválasztás. Mert van egy dolog, amit még a japán maffia is megvet. Ez különbözteti meg a magyar yakuzától, a Fidesztől: az pedig a gyermekbántalmazás. Az még a hétpróbás, agyontetovált gengsztereknél is vörös vonal.

2024. július 17. (szerda), 13:58

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
ÓRIÁSI FORDULAT!: Lehullt a lepel Krug Emília titkáról – Kiderült, kivel állt össze a tévés az ATV-s távozás után!

ERRE SENKI NEM SZÁMÍTOTT: Lehullt a lepel Krug Emília titkáról – Kiderült, kivel állt össze a tévés az ATV-s...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 21:16
Hirdetés

Meghalt Mihai Aletta

Meghalt Mihai Aletta

Megdöbbentő tragédia rázta meg Kolozsvárt: egy fiatal, babát váró nő vesztette életét, miután egy közlekedési baleset...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 14:39

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

106 éves korában meghalt az ország egyik legidősebb embere – Erzsike néni tavaly még kezdőrúgást végzett elSzomorú hír...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 13:02

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

 Meghalt Dávid Sándor, a Forma–1 magyar hangjaGyászhír rázta meg a magyar sportújságírás világát: elhunyt Dávid Sándor,...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda)

FEKETE SZERDA! Haláleset a BUDAPESETEN : meghalt egy fiatal honvédtisztjelölt

FEKETE SZERDA! Haláleset a BUDAPESETEN : meghalt egy fiatal honvédtisztjelölt

Megrázó hír a Honvédségtől: tragikus hirtelenséggel hunyt el egy fiatal kadétMély megrendülést keltő hírt közölt a...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 21:03

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 18:34

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

? Elhunyt az Algyői Halászcsárda lelke – Barta Lászlót gyászolja a közösség Megrendítő hír rázta meg a dél-alföldi...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 18:08

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament, mégis várni kell a változásraMiközben 2026 márciusát írjuk,...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 13:24

Megszületett Tisza Párt új himnusza!Néhány nap alatt csaknem 1 millió megtekintést ért el! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Megszületett Tisza Párt új himnusza!Néhány nap alatt csaknem 1 millió megtekintést ért el! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Megszületett egy dal, amely nemcsak a zenéről, hanem egy ügy melletti kiállásról is szól. Ezekben az időkben mindenki...

Hirdetés
Hirdetés