Ezt tette a gyász Ganxsta Zolee családjával: "Nagyon nehéz időszak ez most"

Hirdetés
Ezt tette a gyász Ganxsta Zolee családjával:
Hirdetés

Megható, amit Ganxsta Zolee édesanyja elárult fiáról.

Ganxsta Zolee számára rosszabbul nem is indulhatott volna a március. /Elvesztette szeretett édesapját, ami után egyszer meg is vádolták, hogy nem gyászol méltó módon, mert a koncertjeit sem mondja le, de Zolee hamar rendre teremtette az illetőt, mondván "a gyász magán ügy, nem pedig parádé\./

Hirdetés
"

Édesanyja is úgy nyilatkozott, hogy fia inkább magában emészti a történteket, de az biztos, hogy a gyász jobban összehozta a családot ezekben a nehéz időkben.

„Nagyon nehéz időszak ez most az egész családnak. Abból a szempontból szerencsésnek mondhatom magam, hogy az én szeretett kisfiam mellettem áll, és vigyáz rám.

Hirdetés
 Talán most értette meg ő is, mennyire fontos a család. Nem mutatja ki, próbál erős maradni, de őt is megviseli, hogy elvesztette az édesapját. Nagyon sokat dolgozik, de ennek ellenére, ha teheti, minden délben meglátogat, és hoz nekem ebédet. Vagy éppen felhív, hogy ettem-e. A kisfiam tudja, hogy mennyire nehéz most nekem, hiszen Jóskával mi sülve-főve együtt voltunk a válásunk ellenére is, ezért megpróbál minél több időt velem tölteni.
Hirdetés
Csütörtökön például itt aludt nálam az egész család. Ha ők nem lennének, pokol lenne az élet” 
– mondta a Ripostnak az Kassa Ilona, Zolee édesanyja.

„Nagyon szépen köszönöm, hogy velem éreztetek és mindenki kinyilvánította a részvétét. Tényleg nagyon jól esett. Azt nem mondom, hogy segít, viszont mindenképpen jó tudni, hogy ennyien mellettem vagytok” – mondta videójában Ganxsta Zolee.

Ripost

2020. március 16. (hétfő), 19:42

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 15:17
Hirdetés

DRÁMAI HÍR JÖTT A NYUGDÍJASOKNAK NOVEMBERBEN ERRE KELL KÉSZÜLNIÜK!

DRÁMAI HÍR JÖTT A NYUGDÍJASOKNAK NOVEMBERBEN ERRE KELL KÉSZÜLNIÜK!

Fontos bejelentés érkezett a nyugdíjasoknak: eldőlt, mi lesz a novemberi pluszpénzzelEltűnt a 24,3 milliárd forintos...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 13:45

Félbeszakították Magyar Pétert – döbbenetes, ahogy reagált

Félbeszakították Magyar Pétert – döbbenetes, ahogy reagált

Váratlanul Magyar Péter elé álltak: kemény követeléseket tettek le az asztalra-VIDEÓ A CIKK VÉGÉN A tanévnyitó végén...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 11:24

Gigantikus tüntetés jön Budapesten: ezt lehet tudni róla!

Gigantikus tüntetés jön Budapesten: ezt lehet tudni róla!

Feszültség a szociális ágazatban: újabb tüntetés készül a kormány ellenNem kaptak konkrét választ a szakszervezetekA...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 08:30

Fordulat az ügyben: Kósa Lajos is célkeresztbe került!

Fordulat az ügyben: Kósa Lajos is célkeresztbe került!

Most robbant a hír: Kósa Lajost is meghallgatnák – előkerülhetnek a tíz évvel ezelőtti döntésekKósa Lajos neve is...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 07:44

Most robbant a hír: Magyar Péter leváltásáról beszélnek

Most robbant a hír: Magyar Péter leváltásáról beszélnek

Most robbant a hír: Magyar Péter leváltásáról beszélnek – komoly állítás érkezett a Tisza PártrólSzabó Bálint szerint...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 06:33

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászba borult a közösség: elhunyt Daniel Ernő, Nyikómalomfalva nyugalmazott plébánosaElhunyt a köztiszteletben álló...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 04. (péntek), 17:55

Most robbant a hír: A Tiszával is szembemennek a rendvédelmi dolgozók! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most robbant a hír: A Tiszával is szembemennek a rendvédelmi dolgozók! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

 Rendvédelmi botrány robbanhat: Tömeges betegállománnyal és felmondásokkal kényszeríthetik ki a béremeléstElfogyott a...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 04. (péntek), 17:12

Kapitány Isván óriási bejelentése:Elindult a büntetőeljárás! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Kapitány Isván óriási bejelentése:Elindult a büntetőeljárás! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most robbant a hír: Kapitány István lépett – már a rendőrség vizsgálja a százmilliárdos ügyeket!A belső vizsgálat után...

Hirdetés
Hirdetés