Fagyhalál: 12-re nőtt az áldozatok száma! És még el sem kezdődött az igazi tél!

Hirdetés
Fagyhalál: 12-re nőtt az áldozatok száma! És még el sem kezdődött az igazi tél!
Hirdetés

November közepéig tizenketten szenvedtek fagyhalált Magyarországon – tájékoztatott róla a Magyar Szociális Fórum szombaton, értesülései alapján.

/Az áldozatok közül hatan a szabad ég alatt hűltek ki, hárman fűtetlen lakásukban, hárman pedig kórházba szállításuk közben, illetve beérkezésük után, mert már nem tudtak rajtuk segíteni\./

Hirdetés

Központi Statisztikai Hivatal időközben közzétette az „extrém hideg következtében” múlt télen (2016-2017 telén) elhunytak számát. A KSH adatai szerint a jelzett időszakban 238-an szenvedtek fagyhalált.

Hirdetés
A Magyar Szociális Fórum eddig 203 esetről tudott.

Az emberjogi mozgalom felhívta a figyelmet arra, hogy a közszolgálati médiában egyesek kormányellenes „uszításnak” minősítik a fagyhalállal kapcsolatos tények ismertetését, és arra szólították fel a Magyar Szociális Fórumot, hogy fagyhalállal kapcsolatos híreit ne nekik küldje, hanem a liberális sajtóorgánumoknak.

Az objektív tájékoztatással hadilábon álló szerkesztői hozzáállástól az MTVA mindmáig nem határolódott el, és nem is utasította szerkesztőjét bocsánatkérésre az MSZF-től.

MSZF SZK

2017. november 19. (vasárnap), 22:19

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 13:24
Hirdetés

Megszületett Tisza Párt új himnusza!Néhány nap alatt csaknem 1 millió megtekintést ért el! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Megszületett Tisza Párt új himnusza!Néhány nap alatt csaknem 1 millió megtekintést ért el! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Megszületett egy dal, amely nemcsak a zenéről, hanem egy ügy melletti kiállásról is szól. Ezekben az időkben mindenki...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 09:10

Für Anikó őszintén beszélt a nyugdíjáról:

Für Anikó őszintén beszélt a nyugdíjáról:

Für Anikó őszintén beszélt a nyugdíjáról: „Ebből nem hívok vendéget”Für Anikó nemrég töltötte be a 62. életévét, így...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 08:54

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Egy korszak véget ért: elhunyt a Vissza a jövőbe ismert színészeÚjabb szomorú veszteség érte Hollywoodot: 89 éves...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 08:10

Meghalt a Vissza a jövőbe sztárja

Meghalt a Vissza a jövőbe sztárja

Gyászhír rázta meg a filmvilágot: 89 éves korában meghalt Matt Clark amerikai színész, akit a legtöbben a Vissza a...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 06:18

FEKETE KEDD! Most érkezett: hosszú betegség után elhunyt az ismert magyar politikus

FEKETE KEDD! Most érkezett: hosszú betegség után elhunyt az ismert magyar politikus

Megrendítő gyászhír érkezett: elhunyt Siklós Csaba József, az Antall-kormány egykori közlekedési, hírközlési és vízügyi...

Mindenegyben blog
2026. március 16. (hétfő), 16:01

Irán újabb országot támadott meg

Irán újabb országot támadott meg

Megtámadta Irán a régió egyik legerősebb országát – veszélyes ellenséget szerezhet magának TeheránÚjabb súlyos fordulat...

Mindenegyben blog
2026. március 16. (hétfő), 14:33

Súlyos tragédia hírével indul a HÉTFŐ – meghalt a népszerű magyar műsorvezető

Súlyos tragédia hírével indul a HÉTFŐ – meghalt a népszerű magyar műsorvezető

Súlyos tragédia hírével indul a nap – meghalt a népszerű magyar műsorvezetőGyászhír rázta meg a hazai kulturális...

Mindenegyben blog
2026. március 16. (hétfő), 12:41

Drámai hír érkezett Till Attiláról

Drámai hír érkezett Till Attiláról

Hajszálon múlt: Till Attilát azonnal műteni kellett!A nézők számára a televíziós show-műsorok világa többnyire a...

Hirdetés
Hirdetés