Fantasztikus bejelentés! 2019. január 1-től vakációpénz, 13. havi bér és akár 280 ezer forint készpénz jár a magyar dolgozóknak! Itt az új megállapodás!!!!

Hirdetés
Fantasztikus bejelentés! 2019. január 1-től vakációpénz, 13. havi bér és akár 280 ezer forint készpénz jár a magyar dolgozóknak! Itt az új megállapodás!!!!
Hirdetés

A szakszervezet szerint nagyon jó bérmegállapodást tudtak kötni a kecskeméti Mercedes-gyár vezetésével.

/Buzásné Putz Erzsébet, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete \(MTSzSz\) elnöke az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában elmondta, a megállapodás megkötésekor figyelembe vették a régiós munkaerő\-problémákat és úgy vélik, a megállapodás nagyban segíti a fluktuáció csökkentését, a munkaerő megőrzését\./

Hirdetés

Ludvig Orsolya, a kecskeméti Mercedes-Benz gyár kommunikációs igazgatója fontos mérföldkőnek nevezte a cég életében a bérmegállapodást. Mint mondta, a munkatársaknak kiszámíthatóságot, tervezhetőséget akartak biztosítani, és ehhez elengedhetetlen volt a legalacsonyabb bérkategóriában egy jelentősebb emelés, amit a megállapodás is tartalmaz.

Hirdetés

Hozzátette: átalakult a bérstruktúra is, és egy kifejezetten a helyi munkavállalói igényekre szabott szerkezetet alakítottak ki. Kiemelte a gyár vezetőinek hozzáállását, és azt, hogy végül el tudták fogadtatni a bérmegállapodást a németországi cégvezetéssel.

Szólt arról is, hogy jelenleg ugyan nem érinti a gyárat a munkaerő-hiány, de a második gyár építése és a fejlesztések miatt most kellett foglalkozni a kérdéssel, hogy évekkel később ne legyen belőle probléma.

Hirdetés

Bere Ferenc, a Vasas Szakszervezet Szövetség dél-alföldi régióvezetője a műsorban arról beszélt, nagyon fontosnak tartották a tárgyalások során, hogy komplex rendszerben állapodjanak meg és úgy gondolják, a megállapodás versenyképes juttatási csomaggá tud válni 2019-től.

A Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete december elején közölte, hogy létrejött a bérmegállapodás a kecskeméti Mercedes gyárban, a megállapodást az MTSzSz, a Vasas Szakszervezet és a munkáltató Mercedes írta alá.

A kétéves megállapodás alapján 2019 januárjától összesen 35 százalékkal emelkedik az alapbér egyes munkavállalói kategóriákban, vakáció-juttatásként bruttó 320 ezer forintot kapnak a dolgozók, 100 százalékban kifizetik a 13.

Hirdetés
havi juttatást egyéves munkaviszony után, a cafeteria-juttatás összege pedig bruttó 340 ezer forint SZÉP-kártyára vagy 280 ezer forint összegű készpénz.

A munkába járási támogatás kilométerenként 15 forintra emelkedik, új juttatási elemként pedig megjelenik a szenioritási bónusz, amelyet a munkaviszony alapján a 3. évtől évente emelkedő mértékben határoznak meg, és maximális összege 14 ezer forint, az 5.

Hirdetés
évtől pedig plusz egy szabadnap illeti meg a dolgozót.

MTI

2018. december 18. (kedd), 15:56

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 17:10
Hirdetés

15 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

15 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2026.07.01 szerda éjféligA HungaroMet Nonprofit Zrt. friss...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 16:08

Laczó Adrienn szerint Orbán Viktor terrorcselekményt követhetett el, és hiába próbálták megállítani a nyomozást! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Laczó Adrienn szerint Orbán Viktor terrorcselekményt követhetett el, és hiába próbálták megállítani a nyomozást! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Laczó Adrienn súlyos állításokat fogalmazott meg2026-06-27-én megjelent nyilatkozatában Laczó Adrienn arról beszélt,...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 15:16

Sorra jelentik az áramszüneteket Budapesten és Pest vármegyében

Sorra jelentik az áramszüneteket Budapesten és Pest vármegyében

Sorra jelentik az áramszüneteket Budapesten és Pest vármegyébenEgyre több helyről érkeznek bejelentések áramszünetekről...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 14:16

Forsthoffer Ágnes elvette Magyar Pétertől a szót – most kiderült, mi vezetett a kínos jelenethez

Forsthoffer Ágnes elvette Magyar Pétertől a szót – most kiderült, mi vezetett a kínos jelenethez

Nagyon kínos videó terjed: saját párttársa, Forsthoffer Ágnes elvette a szót Magyar PétertőlA parlamenti vita, amely...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 10:59

Magyar Péter Panyi Miklósnak: Ön egy hazug tróger

Magyar Péter Panyi Miklósnak: Ön egy hazug tróger

Magyar Péter kemény szavakkal ment neki Panyi Miklósnak, miután szóba került a Kata nevű nőről szóló történet. A vita...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 10:29

Orbán Anita 37 misszióvezetőt rendel haza: „Vége a jól fekvő haverok idejének!” – Orbán Viktor unokatestvére, Vitézy Dávid féltestvére és Csiszár Jenő is érintett

Orbán Anita 37 misszióvezetőt rendel haza: „Vége a jól fekvő haverok idejének!” – Orbán Viktor unokatestvére, Vitézy Dávid féltestvére és Csiszár Jenő is érintett

„Vége a jól fekvő haverok idejének!” – Orbán Anita visszahívta Orbán Viktor unokatestvérét, Vitézy Dávid féltestvérét,...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 09:59

Csányi Sándor lemondásával olyan folyamat indult el, amilyet eddig nem láttunk

Csányi Sándor lemondásával olyan folyamat indult el, amilyet eddig nem láttunk

Lemondási hullám indult az egyetemi alapítványok körülOlyan folyamat indult be Csányi Sándor lemondásával, amely már...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 09:56

Kihallgatták a TEK korábbi főigazgatóját, Orbán Viktor pedig váratlan kijelentést tett

Kihallgatták a TEK korábbi főigazgatóját, Orbán Viktor pedig váratlan kijelentést tett

Dagad az aranykonvoj-ügy, gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu JánostÚjabb fordulatot vett az aranykonvoj-ügy: a...

Hirdetés
Hirdetés