Fantasztikus hír! Érkezik a meleg: Pontosan ekkor tér vissza a vénasszonyok nyara

Hirdetés
Fantasztikus hír! Érkezik a meleg: Pontosan ekkor tér vissza a vénasszonyok nyara
Hirdetés

Így közelít a melegfront.

A hideg levegő utánpótlása a hét második felében fokozatosan megszűnik, a hétvégén már jóval enyhébb léghullámok áramlanak fölénk. Megszűnnek a talajmenti fagyok is. /Újból 20 fok feletti hőmérsékletekre számíthatunk\./

Hirdetés

 Tegnap reggel fagypont alatt volt a hőmérséklet, olyannyira, hogy még a leheletünk is látszott, ezzel szemben napközben már kisütött a nap és akár 10-12 fokot is mérhettünk.

Hirdetés
Csütörtökön azonban felhős, borult lesz az ég, sőt, délnyugaton, de az ország többi részén is szórványosan kialakulhatnak esők, záporok. A nyugati szél is megélénkül, a frontérzékenynek pedig nem kedvez a nap, ugyanis gyenge hidegfronti hatás várható. Ennek ellenére néhol mérhetünk akár 16 fokot is.

Péntektől aztán jön a vénasszonyok nyara, a hétvége túlnyomóan napos lesz, csapadék pedig sehol sem várható. Hajnalonta 10 fok körüli hőmérsékletekre számíthatunk, de lesz, ahol 4-5 fokra is lehűl a levegő.

Hirdetés
Péntek délután a maximum 15-21 fok lesz, szombaton 20 fok feletti csúcsértékekben reménykedhetünk, vasárnap pedig akár 24 fok is lehet.

A jövő hét eleje is rengeteg napsütést tartogat, csapadék nem várható, néhol pedig akár 25 fokot is mérhetünk.

(Tudásfája)

2019. október 09. (szerda), 15:16

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 11:25
Hirdetés

Most érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szomorú hírt közöltek: meghalt Ambrus László Pótolhatatlan veszteség érte a magyar sportvilágot: kedden este elhunyt...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 07:15

Nagyon kemény videóüzenetet tett közzé Magyar Péter: „Ennek a világnak vége van”

Nagyon kemény videóüzenetet tett közzé Magyar Péter: „Ennek a világnak vége van”

Erős hangvételű videóval jelentkezett Magyar Péter, amelyben a jelenlegi hatalom működését bírálta, és arról beszélt,...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 06:43

Rubint Réka olyat mondott élő adásban, hogy sokkolta a stúdiót

Rubint Réka olyat mondott élő adásban, hogy sokkolta a stúdiót

Rubint Réka  olyat mondott élő adásban, hogy sokkolta a stúdiótRubint Réka élő adásban olyat mondott, hogy sokkolta a...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 05:22

Meghalt Lakatos Nikoletta

Meghalt Lakatos Nikoletta

Meghalt Lakatos Nikoletta, a MOME rektori kabinetfőnökeFiatalon, váratlanul érkezett a tragikus hírMély megrendüléssel...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 04:58

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol a MOME és a roma közélet: elhunyt Lakatos Nikoletta Megrendítő veszteség érte a MOME közösségétMély fájdalommal...

Mindenegyben blog
2026. április 07. (kedd), 20:58

Most jött a sokkoló hír Pálinkás Szilveszterről – erre sajnos nem volt felkészülve az ország

Most jött a sokkoló hír Pálinkás Szilveszterről – erre sajnos nem volt felkészülve az ország

Most jött a sokkoló hír Pálinkás Szilveszterről – erre sajnos nem volt felkészülve az országÚjra megszólalt Pálinkás...

Mindenegyben blog
2026. április 07. (kedd), 17:28

Lilu elmondta, miért nem szavaz Orbán Viktorra

Lilu elmondta, miért nem szavaz Orbán Viktorra

Lilu videóban reagált Rákay Philip felhívására, amelyben arra kérte a Digitális Polgári Kör tagjait, hogy rövid...

Mindenegyben blog
2026. április 07. (kedd), 15:54

Zacher Gábor videója miatt beindultak a találgatások: üzent a Tiszának?

Zacher Gábor videója miatt beindultak a találgatások: üzent a Tiszának?

Most vagy soha!” – Zacher Gábor videója miatt beindultak a találgatások: üzent a Tiszának? Alaposan felkavarta a...

Hirdetés
Hirdetés