Férje elhagyta, mert lebénult - két évvel később csak ENNYIT mond:

Hirdetés
Férje elhagyta, mert lebénult - két évvel később csak ENNYIT mond:
Hirdetés

Hat évvel ezelőtt a 37 éves hölgyet, Riona Kellyt a semmiből agyvérzés érte, ami miatt lebénult, és tolókocsiba kényszerült. /Az orvosok akkor azt mondták neki, soha többet nem fog járni, a férje pedig öt hónappal később elhagyta\./

Hirdetés

A nő azonban nemcsak saját magáért, de azért is aggódott, hogy hogy látja majd el gyermekeit. Szerencsére a szomszédok és a családtagok sokat segítettek neki. Egy rehabilitációs folyamaton kellett keresztül mennie, ami azonban nem sokat segített rajta, így csak a remény és a gyerekeitől kapott szeretet éltette.

Hirdetés

Gyógytornászával, Keith-szel egy nagyon kemény programba kezdett bele, amellyel igen lassan haladt. Azonban nem adta fel, mert a gyerekei miatt kitartott! A gyógytornász és a beteg hamarosan közel kerültek egymáshoz, és úgy döntöttek, összekötik az életüket.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Riona Kelly (@rionakelly_offical) által megosztott bejegyzés

A nő máig nem tanult meg teljesen járni, de sokat javult ezen a téren, és tolókocsis maratonokon is részt vesz. Nagyon sokat küzdött azért, hogy borzalmas állapotából a lehető legjobbat hozza ki, és még a szerelem is rátalált!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Riona Kelly (@rionakelly_offical) által megosztott bejegyzés

Hirdetés

Amikor arról kérdezték, ami történt vele, hogy lebénult, és elhagyta a férje, csak annyit mondott: visszanézve ez a legjobb dolog, ami történhetett velem!

Neked mi a véleményed?

2021. november 12. (péntek), 16:31

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. szeptember 12. (péntek), 20:29
Hirdetés

Faludy György: öngyilkos lett élete szerelme

Faludy György: öngyilkos lett élete szerelme

Faludy György – Egy költő, aki életében és szerelemben sem ismert határokatPáratlanul színes szerelmi élete mellett...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. szeptember 12. (péntek), 15:04

Tragédia az autópályán: egy 44 éves motoros életét vesztette, többen megsérültek! Cikk a hozzászólásoknál >>>

Tragédia az autópályán: egy 44 éves motoros életét vesztette, többen megsérültek! Cikk a hozzászólásoknál >>>

? Tragédia Horvátországban: magyar motoros vesztette életét az Adrián ?Felfoghatatlan tragédia árnyékolta be a horvát...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 12. (péntek), 12:59

? Tilalom lép életbe Magyarországon – itt a teljes lista az új szabályról! ?

? Tilalom lép életbe Magyarországon – itt a teljes lista az új szabályról! ?

? Tilalom lép életbe Magyarországon – itt a teljes lista az új szabályról! ?Szeptember közepétől gyökeresen megváltozik...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 12. (péntek), 11:17

? Rendőr mindenhol: országos ellenőrzés indul – a biztonsági övet is szigorúan nézik!

? Rendőr mindenhol: országos ellenőrzés indul – a biztonsági övet is szigorúan nézik!

Hétfőtől rendőr lesz mindenholRazzia jön, most szólunk! Az autód miatt is megbüntethetnek, még ha nem is vezettél ?...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 12. (péntek), 08:03

Most érkezett a MEGRÁZÓ hír! Hírek jöttek Demjén Ferencről! ??

Most érkezett a MEGRÁZÓ hír! Hírek jöttek Demjén Ferencről! ??

Most érkezett a MEGRÁZÓ hír! Hírek jöttek Demjén Ferencről! ??Az egész országot sokkolta a hír, amely tegnap este...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 12. (péntek), 06:21

Mások mondják meg, mi legyen! A JÖVŐBEN NEM RENDELKEZHETÜNK ELHUNYT CSALÁDTAGJAINKRÓL, NEM SZÁMÍT, MI VOLT A VÉGAKARATA! KÖVETKEZŐKET FOGJA MEGTILTANI AZ EGYHÁZ

Mások mondják meg, mi legyen! A JÖVŐBEN NEM RENDELKEZHETÜNK ELHUNYT CSALÁDTAGJAINKRÓL, NEM SZÁMÍT, MI VOLT A VÉGAKARATA! KÖVETKEZŐKET FOGJA MEGTILTANI AZ EGYHÁZ

HELYETTÜNK DÖNTÖTTEK: A JÖVŐBEN NEM RENDELKEZHETÜNK ELHUNYT CSALÁDTAGJAINKRÓL, NEM SZÁMÍT, MI VOLT A VÉGAKARATA!...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 12. (péntek), 04:56

⚫️ Felfoghatatlan veszteség érte hazánkat… Tegnap éjjel egy ikon örökre lehunyta szemét, és ezzel gyászba borult Magyarország. ? Hatalmas név ment el, akire mindig emlékezni fogunk. ? A cikket a hozzászólásoknál találod >>

Meghalt Zsengellér Zsolt, a legendás sportújságíró és egykori labdarúgóHosszan tartó, súlyos betegség után, 83 éves...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 11. (csütörtök), 17:11

Megrendítő hír !Napok vannak hátra: most jött a szívszorító hír Bodrogi Gyuláról

Megrendítő hír !Napok vannak hátra: most jött a szívszorító hír Bodrogi Gyuláról

Most jött a hír Bodrogi Gyuláról – így küzd a felépülésért a Nemzet Színésze ??A Nemzet Színésze ismét megmutatta, hogy...

Hirdetés
Hirdetés