RENDKÍVÜLI FIGYELEM! 5 perce érkezett !HIHETETLEN DE IGAZ! Rusvai Miklós VÉGRE elmondta az igazságot: Ezt a járványt ÍGY eresztették rá a társadalomra!

Hirdetés
RENDKÍVÜLI FIGYELEM! 5 perce érkezett !HIHETETLEN DE IGAZ! Rusvai Miklós VÉGRE elmondta az igazságot: Ezt a járványt ÍGY eresztették rá a társadalomra!
Hirdetés

/Budapest \- A terjedőképesebb delta variáns és a korábban bevezetett korlátozások hiánya idézte elő Rusvai Miklós szerint, hogy a negyedik hullám \- korábbi jóslata ellenére \- jóval agresszívebben, több fertőzöttet produkál\./
Hirdetés

A népszerű virológus a Heteknek adott csütörtöki interjújában elmondta: elkerülhetetlen, hogy a járványt ráeresszék a társadalomra, és ez már most történik -szúrta ki az atv.hu

Ennek okát a korábbi szigorú korlátozások eltörlésében látja.

Reméli, hogy amennyiben még rosszabbak lesznek a számok, akkor a kormány bevezeti azokat a korlátozó intézkedéseket, amelyeket korábban is alkalmaztak már a járványgörbe ellaposítása érdekében.

Hirdetés

Nincsen széles körű tesztelés, nincs kontaktuskutatás, nincs megkövetelve a védettségi igazolás, tömegrendezvényeket lehet tartani, maszk nélkül lehet vásárolni. A vírus majdnem szabadon terjed a lakosság körében, fertőz oltottat, oltatlant egyaránt

– magyarázta Rusvai, hozzátette: reméli, hogy a számok további romlása esetén a kormány bevezeti azokat a korlátozó intézkedéseket, amelyeket korábban is alkalmaztak már a járványgörbe ellaposítása érdekében.

A szakember egyébként osztályos orvosok beszámolóira hagyatkozva elmondta, jelenleg 5-7 oltatlanra jut egy oltott azok között, akik lélegeztetőgépen vannak vagy elhunynak.

A Hetekkel készült teljes beszélgetést itt tudja megnézni:

Hirdetés

2021. november 12. (péntek), 17:10

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 07:17
Hirdetés

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indultA Fidesz a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 06:29

Bukta a 338 milliárdos megbízást Mészáros cége és most már a NAV is nyomoz!

Bukta a 338 milliárdos megbízást Mészáros cége és most már a NAV is nyomoz!

Már a NAV is nyomoz: új fordulat Mészáros cégének 338 milliárdos vasútügyébenTovább húzódhat a Ferencváros és Kelenföld...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 06:07

Most jött a szomorú hír! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most jött a szomorú hír! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Fájó szívvel közöljük, hogy ifjabb Berki László hegedűművész, prímás, a 100 Tagú Cigányzenekar egyik alapító tagja, a...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 05:55

Havazik!Már 21 cm hó esett!

Havazik!Már 21 cm hó esett!

Havazás Romániában: hókotrók dolgoznak Râncán, lezárták a Transalpina egyik szakaszátTéli útviszonyokra és lezárásra...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 20:27

Kiderült ,hogy ilyen szerepet szán Trump Orbánnak, erre még az USA-ban sem számítottak.

Kiderült ,hogy ilyen szerepet szán Trump Orbánnak, erre még az USA-ban sem számítottak.

ENSZ-főtitkár helyett diplomáciai mumus? Egészen másra használhatták Orbán nevétDiplomáciai mumus szerepét is...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 17:31

Otthonodba becsengetnek az ellenőrök, és jöhet a kellemetlen meglepetés: ezért súlyos bírság járhat!

Otthonodba becsengetnek az ellenőrök, és jöhet a kellemetlen meglepetés: ezért súlyos bírság járhat!

Súlyos bírság lehet a szeméttel fűtés vége: ezeket tilos a kályhába dobniMűanyag palack, lakkozott fa vagy régi...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 16:34

Gyömrőn szöget rejtettek a Halloweenre adott édességbe!

Gyömrőn szöget rejtettek a Halloweenre adott édességbe!

Szöget talált egy kislány a halloweeni édességben Gyömrőn, nyomoz a rendőrségA halloweeni édességek alapos...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 16:10

Szerbiában nem húzzák az időt: Őrizetbe vették Vučić emberét, súlyos ügy áll a háttérben

Szerbiában nem húzzák az időt: Őrizetbe vették Vučić emberét, súlyos ügy áll a háttérben

Őrizetbe vették a szerb bűnügyi rendőrség vezetőjét: kínzás gyanúja is felmerültŐrizetbe vették 2026. november 1-jén...

Hirdetés
Hirdetés