Hatalmas a baj! Lebénult Kefír felesége, hatalmas lehet a baj, agyi trombózist kapott

Hirdetés
Hatalmas a baj! Lebénult Kefír felesége, hatalmas lehet a baj, agyi trombózist kapott
Hirdetés

Hatalmas a baj!

Lebénult Kefír felesége, hatalmas lehet a baj, agyi trombózist kapott

/A kétezres évek elején hatalmas sikernek örvendő magyar együttes, a V\-Tech frontembere egy ideje visszavonult a szerepléstől és ritkán beszél magánéletéről\./

Hirdetés
Kecskés Tibor, azaz Kefir korábban beszélt házasságáról, azonban csak most árulta el, hogyan indult a kapcsoaltuk és egy súlyos betegségnek köszönhetik, hogy együtt maradtak. 

Viharosan indult Kefir és felesége, Mariann kapcsolata, saját bevallásuk szerint többször is szakítottak, mire végül összecsiszolódtak az évek során.

Hirdetés
A házaspár már tizedik évfordulóját ünnepli, ennek apropóján elmesélték, hogy nem volt felhőtlen a szerelmük története, egy súlyos betegség is beárnyékolja a múltat.

A pár kapcsolata három évvel ezelőtt érkezett a fordulópontjához, elmondásuk szerint épp egy hosszabb szünetet tartottak, amikor Mariann hirtelen beteg lett. 

Három hónapig szednem kellett egy gyógyszert, aminek a mellékhatásaként részleges agyi trombózist kaptam.

Hirdetés
Ilyesmi százból egy esetben történik. Lebénultam, kórházba kerültem" - idézi a Bors Mariann szavait, aki elmesélte, hogy férje, Kefir egy pillanatig sem habozott, amikor megtudta, milyen nagy a baj és beköltözött hozzá a kórházba, ahol egy hónapon keresztül vele volt, míg fel nem épült.

Mariann úgy gondolja, ez az esemény erősítette meg a kapcsolatukat, mely után hamarosan össze is házasodtak, 2020-ban. Az azt követő karanténidőszak még tovább mélyítette kapcsoaltukat, hiszen imádnak együtt élni, ezért ez nem okozott számukra problémát.

Hirdetés
  

2023. június 23. (péntek), 08:58

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 19:51
Hirdetés

Fontos változás jön a magyar határnál: pénteken életbe lép a migrációs paktum

Fontos változás jön a magyar határnál: pénteken életbe lép a migrációs paktum

Fontos változás jön a magyar határnál: pénteken életbe lép a migrációs paktumJelentős változás jöhet a szlovén–magyar...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 18:45

Friss:Börtönbe kerülhet a politikus, aki hazudik

Friss:Börtönbe kerülhet a politikus, aki hazudik

Magyar Péter új törvénye nagyon kemény lesz: börtönbe kerülhet a politikus, aki hazudikMagyar Péter újabb frontot...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 17:40

Vagyonvisszaszerzés: Mészárostól így vennék el az MBH Bankot

Vagyonvisszaszerzés: Mészárostól így vennék el az MBH Bankot

Vagyonvisszaszerzés: Mészárostól így vennék el  az MBH Bankot• Az MBH Bank a NER egyik legfontosabb pénzügyi...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 15:24

Kapitány István megdöbbentette az országot: lemond a teljes miniszteri fizetéséről, a koraszülött mentőknek adja

Kapitány István megdöbbentette az országot: lemond a teljes miniszteri fizetéséről, a koraszülött mentőknek adja

Kapitány István sokkolta az országot: lemond a teljes miniszteri fizetéséről, a koraszülött mentőknek adjaKapitány...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 14:06

1 perce érkezett!Sulyok Tamás rendkívüli bejelentése!

1 perce érkezett!Sulyok Tamás rendkívüli bejelentése!

Sulyok Tamás szerint Magyar Péter miatt már nem mondhat leSulyok Tamás újabb interjúban magyarázta, miért maradna a...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 14:05

Sulyok Tamás rendkívüli bejelentése!

Sulyok Tamás rendkívüli bejelentése!

Sulyok Tamás szerint Magyar Péter miatt már nem mondhat leSulyok Tamás újabb interjúban magyarázta, miért maradna a...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 13:45

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Terjék IstvánÉletének 67. esztendejében elhunyt Terjék István, a hatszoros magyar bajnok, válogatott...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 12:54

Takács Péter bekiabált, aztán a tiszás traumatológus főorvos úgy helyretette, hogy a fal adta a másikat

Takács Péter bekiabált, aztán a tiszás traumatológus főorvos úgy helyretette, hogy a fal adta a másikat

Takács Péter bekiabált, aztán a tiszás traumatológus főorvos úgy helyretette, hogy a fal adta a másikatBalatincz Péter...

Hirdetés
Hirdetés