Hatalmas tragédia a nyári táborban: meghalt egy 17 éves fiú Jászvásárban

Hirdetés
Hatalmas tragédia a nyári táborban: meghalt egy 17 éves fiú Jászvásárban
Hirdetés

A mentők hiába igyekeztek, nem tudták megmenteni a diák életét.

Szomorú dolog történt a jászvásári nyári táborban. /Egyik percről a másikra rosszul lett egy 17 éves fiú, később pedig a mentősök sem tudták már megmenteni az életét\./

Hirdetés
A halála oka szívroham volt, azonban ezt nagyban befolyásolta az a tény, hogy 4 energiaitalt és két doboz cigarettát fogyasztott el egy este alatt.

Fotó: Shutterstock

A helyi mentőszolgálat szerint bejelentés érkezett a 112-es telefonszámra, hogy egy fiú szívrohamot kapott a táborban. Az incidenshez kiérkező mentősök így nyilatkoztak az ügyről a Maszol.ro-nak:

A kiskorú egy jászvásári nyári táborba látogatott el, a diákszállón tartózkodott, amikor elveszítette eszméletét.

Hirdetés
A mentősök megkezdték az újraélesztést, de nem jártak sikerrel, egy órán keresztül küzdöttek a fiú életéért.

A helyszínen a szemtanúk arról számoltak be, hogy a halálesetet megelőzően az elhunyt 4 energiaitalt, és két doboz cigarettát szívott el a fiatalkora ellenére, ez okozhatta később a tragédiát.

címlapfotó:illusztráció!

2023. augusztus 26. (szombat), 17:44

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 06:19
Hirdetés

Most ülsz le, ha megtudod, mennyit keres havonta Sulyok Tamás! Kiderült, amire senki sem számított!

Most ülsz le, ha megtudod, mennyit keres havonta Sulyok Tamás! Kiderült, amire senki sem számított!

Most ülsz le, ha megtudod, mennyit keres havonta Sulyok Tamás! Kiderült, amire senki sem számított! Sulyok Tamás havi...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 05:35

Most érkezett! – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most érkezett! – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Glaser József, a Győri Vasas ETO egykori bajnokaÉletének 84. évében elhunyt Glaser József, a magyar labdarúgás...

Mindenegyben blog
2026. május 23. (szombat), 18:55

Rendkívüli bejelentést tett Orbán Viktor: Kiderült, mire készül a volt miniszterelnök

Rendkívüli bejelentést tett Orbán Viktor: Kiderült, mire készül a volt miniszterelnök

Rendkívüli bejelentéssel jelentkezett Orbán Viktor: a volt miniszterelnök pénteken Kocsis Máté Facebook-bejegyzését...

Mindenegyben blog
2026. május 23. (szombat), 17:49

Megtette Magyar Péter: egy este alatt több fontos személyi döntés is megjelent

Megtette Magyar Péter: egy este alatt több fontos személyi döntés is megjelent

Megtette Magyar Péter: egy este alatt több fontos személyi döntés is megjelentA péntek esti Magyar Közlönyben egyszerre...

Mindenegyben blog
2026. május 23. (szombat), 15:39

ÓRIÁSI FORDULAT A HATÓSÁGOKNÁL: Megkezdődött az elszámoltatás!

ÓRIÁSI FORDULAT A HATÓSÁGOKNÁL: Megkezdődött az elszámoltatás!

FORDULAT A HATÓSÁGOKNÁL: Megkezdődött az elszámoltatás!Látványosan felgyorsultak a korábban elakadt ügyekA választások...

Mindenegyben blog
2026. május 23. (szombat), 15:07

Kitört a botrány az NKA-pénzek miatt: sorra utalják vissza a több MILLIÓ forintos támogatásokat a fideszes celebek! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Kitört a botrány az NKA-pénzek miatt: sorra utalják vissza a több MILLIÓ forintos támogatásokat a fideszes celebek! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Fordulat az NKA-botránybanKitört a pánik az NKA-botrány miatt, miután kiderült: a választási időszakban mintegy 17...

Mindenegyben blog
2026. május 23. (szombat), 14:26

Balázs Andi és szerelme ezzel a közös fotóval és egy meghökkentő számmal jelentkezett be: így jelentik be a nagy hírt - A képen minden látszik!

Balázs Andi és szerelme ezzel a közös fotóval és egy meghökkentő számmal jelentkezett be: így jelentik be a nagy hírt - A képen minden látszik!

Balázs Andi megható fotóval üzent: 22 éve tart a szerelem GáborralVan az a fajta szerelem, amelyik nem kiabál, nem kér...

Mindenegyben blog
2026. május 23. (szombat), 13:37

Ingyen adná örökölt házát egy csanálosi férfi – cserébe csak egyetlen dolgot kér

Ingyen adná örökölt házát egy csanálosi férfi – cserébe csak egyetlen dolgot kér

Ingyen odaadná az örökölt házát egy csanálosi férfi – csak egyetlen dolgot kér cserébeNem eladni akarja, hanem új...

Hirdetés
Hirdetés