Hatszor küldték haza az édesanyát a kórházból. Hetedjére meghalt

Hirdetés
Hatszor küldték haza az édesanyát a kórházból. Hetedjére meghalt
Hirdetés

A bristoli Julie O'Connort hatszor küldték haza a kórházból, miszerint makk egészséges, ám ő érezte, hogy valami nincs rendben a szervezetével.

/A 49 éves, kétgyermekes családanya már hosszú évek óta dolgozott az egészségügyben, így tudta, hogy mikor kell orvoshoz fordulnia\./

Hirdetés
Ám pont azok hagyták őt cserben, akikkel nap mint nap közösen harcolt a betegek gyógyulásáért. O'Connor az évek során hat vizsgálaton esett át, de egyik sem mutatta ki a méhnyakrákot nála. Végül elment egy magánklinikára, ahol megkapta a lesújtó diagnózist.
Hirdetés
Ekkora azonban már gyógyíthatatlan stádiumba ért betegsége, így orvosai sem tehettek érte semmit. Ha az első tüneteknél, az első vizsgálatok során észreveszik az elváltozást, mára akár gyógyult is lehetne. O'Connor azonban alulmaradt a rákkal szembeni küzdelemben és február hatodikán elhunyt a bristoli Szent Péter kórházban.

Három nappal a halála előtt a Facebookon osztott meg egy videót, melyben figyelmetlen nőgyógyászát és a rákkutatást végző patológusokat okolja a végzetes tévedésért.

Hirdetés

– Borzasztó, hogy ennyire szenvedek és még ki tudja meddig fogok szenvedni. Vajon hány sorstársam lehet? Az orvosoknak számtalan lehetősége volt, hogy idejében felismerjék a betegségem, de mindet elszalasztották. A gyermekeimnek végig kell nézniük, ahogy teljesen leépülök, az arcom beesik, megkopaszodom és meghalok. Csak remélni tudjuk, hogy ez nem fordul elő majd másokkal – mondta a haldokló családanya.

Hirdetés

2020. március 21. (szombat), 19:25

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 18:34
Hirdetés

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

? Elhunyt az Algyői Halászcsárda lelke – Barta Lászlót gyászolja a közösség Megrendítő hír rázta meg a dél-alföldi...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 18:08

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament, mégis várni kell a változásraMiközben 2026 márciusát írjuk,...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 13:24

Megszületett Tisza Párt új himnusza!Néhány nap alatt csaknem 1 millió megtekintést ért el! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Megszületett Tisza Párt új himnusza!Néhány nap alatt csaknem 1 millió megtekintést ért el! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Megszületett egy dal, amely nemcsak a zenéről, hanem egy ügy melletti kiállásról is szól. Ezekben az időkben mindenki...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 09:10

Für Anikó őszintén beszélt a nyugdíjáról:

Für Anikó őszintén beszélt a nyugdíjáról:

Für Anikó őszintén beszélt a nyugdíjáról: „Ebből nem hívok vendéget”Für Anikó nemrég töltötte be a 62. életévét, így...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 08:54

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Egy korszak véget ért: elhunyt a Vissza a jövőbe ismert színészeÚjabb szomorú veszteség érte Hollywoodot: 89 éves...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 08:10

Meghalt a Vissza a jövőbe sztárja

Meghalt a Vissza a jövőbe sztárja

Gyászhír rázta meg a filmvilágot: 89 éves korában meghalt Matt Clark amerikai színész, akit a legtöbben a Vissza a...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 06:18

FEKETE KEDD! Most érkezett: hosszú betegség után elhunyt az ismert magyar politikus

FEKETE KEDD! Most érkezett: hosszú betegség után elhunyt az ismert magyar politikus

Megrendítő gyászhír érkezett: elhunyt Siklós Csaba József, az Antall-kormány egykori közlekedési, hírközlési és vízügyi...

Mindenegyben blog
2026. március 16. (hétfő), 16:01

Irán újabb országot támadott meg

Irán újabb országot támadott meg

Megtámadta Irán a régió egyik legerősebb országát – veszélyes ellenséget szerezhet magának TeheránÚjabb súlyos fordulat...

Hirdetés
Hirdetés