/Bálint gazdáról tudni kell, hogy 100 éves kora ellenére folyamatosan dolgozik, szorgoskodik, gondozza a kertjét, közösségi kapcsolatokat épít, interjúkat ad, és persze a családjával is sok időt tölt el\./
A koronavírus az idősebbekre a legveszélyesebb, éppen ezért Bálint gazda igen fenyegetett a járványban, ennek okén pedig a családja úgy döntött, hogy szigorú otthoni karanténban kell lennie. Bálint gazda tehát nem igazán mozdulhat ki, eltiltották az unokáitól és dédunokáitól.
„Éppen a szőlőt metszem, kihasználom a jó időt. A karantén nélkül is sokan mondták, hogy pihenjek többet, de nem tudok. Már reggel a számítógépnél ülök, válaszolok a levelekre. Ezt most is megtehetem mindennap, de az utcára nem engednek a szeretteim, az unokáimtól és a dédunokáimtól is el v
2020. március 21. (szombat), 20:03
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.