Havasi Bertalan határozottan kérte a Magyar Péter által megalázott fideszeseket, hogy üssenek vissza!

Hirdetés
Havasi Bertalan határozottan kérte a Magyar Péter által megalázott fideszeseket, hogy üssenek vissza!
Hirdetés

Havasi Bertalan szerint a Fidesznek fel kell vennie az ellenzéki szerepet

/Havasi Bertalan, Orbán Viktor sajtófőnöke a Patriótának adott interjúban beszélt arról, hogyan kellene szerinte viselkednie a vereséget szenvedett jobboldalnak\./

Hirdetés
Azt mondta, ugyan sok helyre hívják, de nem akar megmondóember lenni. Ennek ellenére világosan fogalmazott arról, hogy szerinte a Fidesznek most már tudatosítania kell magában: ellenzéki párt lett.

„Tisztán állunk a választók és az Úr színe előtt abból a szempontból – politikailag mindenképpen –, hogy innentől kezdve bárkinek bármi problémája van velünk, a Fidesszel, a nemzeti oldallal, lehet a bíróságokhoz, hatóságokhoz fordulni.

Hirdetés
De innentől egy teljesen más státuszba kerültünk át: ellenzéki párt vagyunk” – mondta Havasi.

„Felállunk, kiabálunk” – így látja az új helyzetet

Havasi szerint a jobboldalnak nem szabad csendben maradnia, hanem úgy kell viselkednie, ahogy egy ellenzéki pártnak kell. Ezt így fogalmazta meg: „Felállunk, kiabálunk”.

Azt is elmondta, Orbán Viktortól azt tanulta, hogy „ha erőszakolnak, akkor legalább kiabálni kell, hogy legalább nekik is fájjon”. Havasi szerint furcsa, hogy neki kell erről beszélnie, miközben a Fidesz-frakciónak hét szóvivője is van.

Hirdetés

Havasi szerint Magyar Péter naponta ad magas labdákat

Havasi arról is beszélt, hogy szerinte Magyar Péter naponta dobálja fel a „vérlázító törvénytelenségeket és politikai magas labdákat”, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni.

A lemondásra felszólított közjogi méltóságoknak azt tanácsolta, hogy „néha, amikor orrba vágnak, akkor nem zavartan mosolyogni kell, és félrelépni, hanem lekeverni egy sallert”. Szerinte nem lehajtott fejjel, zavartan mosolyogni kell, hanem vissza kell szólni, vissza kell állni a vitába.

Hirdetés

A kormányváltás sokaknak egzisztenciális gondot okozott

Az interjúban Havasi arról is beszélt, hogy rengeteg ember van, akinek a kormányváltás egzisztenciális problémát okoz. Szerinte sokan most nem azon gondolkodnak, hogyan kellene megújítani a Fideszt, hanem azon, miből fizetik be a számlákat, vagy hogyan oldják meg a gyerek következő havi tandíját.

Havasi azt mondta, ő maga már nyugodt, mert Orbán mellett van munkája, de feltette a kérdést a jobboldali sajtó és média hátországával kapcsolatban is: „a legtöbb ember, aki a mi oldalunkon volt, vagy akár ti, a sajtó, a média hátországunk, veletek mi lesz?”

Magyar Péterrel is balhéba keveredett

Havasi neve azután került újra a hírekbe, hogy szóváltásba keveredett Magyar Péterrel a Miniszterelnöki Kabinetiroda tetőteraszán, ahol Magyar éppen „tárlatvezetést” tartott a tiszás médiának.

Hirdetés

A kézfogás után Havasi ironikusan azt mondta Magyarnak, hogy ha a gatyájánál fogva kilógatná őt a zászlórúdra, még nagyobb lenne a látványosság. Szóba került az a kólás doboz is, amelyből egykor Orbán Viktor ivott, és amelyet Havasi relikviaként őriz.

Havasi azt mondta, ezt nem adja át, de a felmentési pénzéből levonhatják. Magyar erre azt válaszolta, hogy nem lesz felmentési pénz, mire Havasi úgy reagált: „hát hogy ne lenne”.

Hirdetés
Magyar ezután még hozzátette: „találkozunk a bíróságon”.

A Magyar Közlönyben nem sokkal később megjelent a határozat, amelyben Magyar Péter bosszúból még aznap felmentette Havasi Bertalant. A végkielégítés kapcsán Havasi később azt írta Magyarnak címezve, hogy hathavi összegről van szó, ami a törvény szerint jár, és „amit, Öcsi, te az utolsó fillérig ki fogsz perkálni”.

A Havasi–Magyar purparlé miatt Kajdi Csaba „Cyla” is üzent Magyar Péternek. Szerinte vége a kampánynak, Magyar közjogi méltóság lett, ezért nagyobb méltósággal kellene viselkednie, és be kellene fejeznie az agresszív kiskakas viselkedést.

Hirdetés
Cyla úgy fogalmazott: „Magyarnak nem kellene lemennie Menczer Tamásba”.

 

 

2026. május 22. (péntek), 06:25

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 17:15
Hirdetés

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Orbán Viktorra kerestek a megnyitott ügynökakták között – ezt jelezte a rendszer2026. november 4-én elindult a Nyitott...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 16:24

Óriási botrány tört ki: Áradnak az ügynökmúlttal terhelt politikusok nevei!

Óriási botrány tört ki: Áradnak az ügynökmúlttal terhelt politikusok nevei!

Sorra kerülnek elő a politikusnevek – Fidesz a Horn- és az Antall-kormány volt miniszterei is szerepelnek az...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 15:38

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Közpénzből készült a Németh Balázst népszerűsítő lap – nyomoz a NAVKöltségvetési csalás gyanúja miatt rendelt el...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 14:22

Fekete hétvége: Szülinapi partira indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetben

Fekete hétvége: Szülinapi partira indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetben

Fekete hétvége: Szülinapi partira  indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetbenEgy...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 13:48

Drámai hír jött Agárdi Szilviről -megszólalt egy bőrgyógyász!Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Drámai hír jött Agárdi Szilviről -megszólalt egy bőrgyógyász!Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Bőrgyógyász szólalt meg Agárdi Szilvi betegségéről – az énekesnőnek másfél órás próbatétel egy étkezésGyorsan...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 12:46

A húszéves Nathalia is odaveszett a floridai gépzuhanásban – ő volt a gép másodpilótája!

A húszéves Nathalia is odaveszett a floridai gépzuhanásban – ő volt a gép másodpilótája!

Nathalia 17 évesen már pilóta volt – húszévesen halt meg a floridai gépbalesetbenNathalia Gadelha Filgueiras volt a...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 08:31

Hallerné közbelépett: egyetlen mozdulattal tett rendet a Parlamentben – ilyet még nem láttunk!

Hallerné közbelépett: egyetlen mozdulattal tett rendet a Parlamentben – ilyet még nem láttunk!

Már bejelentettem, hogy nem szólal fel – Hallerné rövidre zárta Magyar Péter parlamenti közjátékátKisebb félreértés és...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 07:46

Kórházba került Ján a Házasság első látásra műsorból

Kórházba került Ján a Házasság első látásra műsorból

Sérült bokával állt az anyakönyvvezető elé: Ján elárulta, miért ment kórházba a meghiúsult esküvő utánKorábbi...

Hirdetés
Hirdetés