Hoppá!! Most derül ki? Lehet, hogy csak 9 órakor kezdődik a tanítás 2020. SZEPTEMBER 1-TŐL? A kormány kitálalt!

Hirdetés
Hoppá!! Most derül ki? Lehet, hogy csak 9 órakor kezdődik a tanítás 2020. SZEPTEMBER 1-TŐL? A kormány kitálalt!
Hirdetés

“Magyarországon az iskolakezdés pontos időpontját nem határozza meg jogszabály. A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 16. /§ \(1\) bekezdése szerint az első tanítási órát reggel nyolc óra előtt – az iskolaszék, ennek hiányában az iskolai szülői szervezet, közösség és az iskolai diákönkormányzat véleményének kikérésével – legfeljebb negyvenöt perccel korábban lehet megkezdeni\./

Hirdetés
Tehát már az is alapvetően helyben, a köznevelési intézményben eldöntendő kérdés, hogy legyen-e nulladik óra, ez nem kötelező, de a jogszabály megadja a lehetőségét azzal, hogy egy bizonyos időpontnál előbbi kezdést megtilt.
Hirdetés
Amennyiben az iskola később szeretne kezdeni, erre is van lehetősége.

Országos, egységes iskolakezdési szabályozás bevezetését nem tervezi a Minisztérium– válaszolta korábban az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Pénzcentrum megkeresésére.-írta meg a Pénzcentrum.

A rendelet és a Minisztérium szerint tehát nem lenne akadálya a későbbi iskolakezdésnek, ahogy egyébként annak sem, hogy az egyes intézmények különböző évfolyamok, különböző osztályok tanulóiból álló csoportoknak szervezzenek meg órákat – de ez már egy másik történet -.

Hirdetés

Korábban is téma volt már :

Kisgyermekkorban talán még nem is akkora probléma a koránkelés, ám egy kamasz szervezetét, idegrendszerét már komolyan meg tudja viselni. Mogyorósi Rebeka iskolapszichológusnak is az a tapasztalata, hogy

gyakran fáradtak, kialvatlanok a gyerekek, ami kihat a teljesítményükre is. Ennek okai lehetnek a késői lefekvés, a nagyon korán kelés, a túlzsúfolt óra- illetve napirend, illetve, hogy alapvetően egész nap többnyire levegőtlen teremben ülnek, keveset mozognak.

2020. augusztus 24. (hétfő), 18:13

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 08:33
Hirdetés

19 gyermek és két tanár halt meg .. szinte az egész osztály oda veszett, és erről senki sem írt egyetlen sort sem... bővebben lent

19 gyermek és két tanár halt meg .. szinte az egész osztály oda veszett, és erről senki sem írt egyetlen sort sem... bővebben lent

19 gyermek és két tanár nem tért haza – ezeken a képeken még előttük állt az életTizenkilenc gyermeket és két tanár...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 07:56

Magyar Péter felmosta a padlót Toroczkaival, úgy kiosztotta, hogy minden szava csattant!

Magyar Péter felmosta a padlót Toroczkaival, úgy kiosztotta, hogy minden szava csattant!

Orbán vagy Kádár? Magyar Péter csípős választ adott Toroczkai államférfizéséreToroczkai László Orbán Viktor után Kádár...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 07:27

Tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFK

Tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFK

Tizenegy név, tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFKVolt közöttük...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 06:47

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Gellér Sándor, aki játékosként és edzőként is a csúcsra jutott79 éves korában, 2026. november 6-án elhunyt...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 22:07

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

Havi 300 ezer forintos nyugdíjnál csaknem 60 ezer forint lenne a különbség 2027-ben, ha az éves emelésbe az infláció...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 21:16

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Barátságról beszélgettek, jelentés készült belőle: így került Lévai Anikó neve egy ügynökaktábaLévai Anikó egy fiatal...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 20:33

Elkészült a tanulmány a JÉGER rendszerről, SOKKOLÓ dolgot fedeztek fel

Elkészült a tanulmány a JÉGER rendszerről, SOKKOLÓ dolgot fedeztek fel

Az elmúlt évek aszályaiért nem tehető felelőssé az Országos Jégkármérséklő Rendszer, és a rendelkezésre álló adatok azt...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 19:31

Újabb mise lesz Hankóért és Sesztákért, Böjte Csaba atya tartja!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Újabb mise lesz Hankóért és Sesztákért, Böjte Csaba atya tartja!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Rétvári Bence november 6-án újabb közös imára hívott Budapestre. A november 10-re meghirdetett keresztút után Böjte...

Hirdetés
Hirdetés