Itt a felvétel:A Lali király című dallal indult a Retro Rádió reggeli adása, Boros Lajosra emlékezve

Hirdetés
Itt a felvétel:A Lali király című dallal indult a Retro Rádió reggeli adása, Boros Lajosra emlékezve
Hirdetés

Boros Lajos, a hazai rádiózás egyik legkiemelkedőbb alakja, 78 éves korában hunyt el hosszú betegség után. Halála mélyen megrendítette az országot, hiszen évtizedeken át volt a rádióhallgatók kedvence. /A Retro Rádió péntek reggeli műsorában emlékeztek meg róla, ahol Voga János, Boros régi barátja és kollégája is mikrofonhoz ült\./

Hirdetés
Voga kiemelte, hogy 

Boros nemcsak a rádiózásban, de a zenei világban is sokat tett a magyar előadókért, számos zenekar karrierjét segítette. Bár Bochkor Gábor ezúttal nem tudott jelen lenni, munkatársai ígéretet tettek, hogy hétfőn ő fogja köszönteni a hallgatókat.

Hirdetés
 
Az emlékműsor során felolvasták a hallgatók Boros Lajossal kapcsolatos üzeneteit, és felcsendült a "Lali király" dal is, amellyel méltóképpen búcsúztak a rádiós legendától.

Voga Jánost nagyon megrázta barátja halálának a híre, de bízik benne, hogy jó helyen van ott is, ahová most került, majd hozzátette:

„Már megint előttünk van, a fene egye meg.
Hirdetés
Egyszer talán majd utolérjük”..

A megemlékezés után, a Bochkor című műsor Facebook-oldalán közzétettek egy videót arról a napról, amikor 2021-ben újra összeállt a régi Bumerángos csapat.

„3 éve és 1 hónapja együtt lehettünk újra egy kicsit Lajossal a stúdiónkban. Együtt lehetett a régi Bumeráng stáb, úgy ahogy sok éven át ébresztettük Magyarország rádió hallgatóit. És úgy, ahogy már nem lesz lehetőségünk többet együtt lenni veletek. Akkor elbúcsúztunk egymástól, de nem gondoltuk, hogy örökre elbúcsúzunk tőle. Most ezzel a kis emlékkel köszönünk el kollégánktól, barátunktól. Köszönünk mindent neked. Nyugodtak vagyunk, mert tudjuk, hogy veled lesz a humorod odafent és azért is, mert hagytál nekünk is itt a földön bőven belőle a nehezebb napokra”

2024. augusztus 10. (szombat), 06:19

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. szeptember 11. (csütörtök), 17:11
Hirdetés

Megrendítő hír !Napok vannak hátra: most jött a szívszorító hír Bodrogi Gyuláról

Megrendítő hír !Napok vannak hátra: most jött a szívszorító hír Bodrogi Gyuláról

Most jött a hír Bodrogi Gyuláról – így küzd a felépülésért a Nemzet Színésze ??A Nemzet Színésze ismét megmutatta, hogy...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. szeptember 11. (csütörtök), 07:51

Háziorvosi beutaló 2025/26 – Ezekre a vizsgálatokra csak ezzel mehetsz

Háziorvosi beutaló 2025/26 – Ezekre a vizsgálatokra csak ezzel mehetsz

 Háziorvosi beutaló 2025/26 – Ezekre a vizsgálatokra csak ezzel mehetszA magyar egészségügyi rendszerben a...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 11. (csütörtök), 06:51

Borzalmas hír jött ma reggelre–Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál >>>

Borzalmas hír jött ma reggelre–Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál >>>

Búcsúzunk: Elhunyt dr. Szollár Zoltán, a dombóvári kórház egykori vezető főorvosa ?️Mély megrendüléssel érkezett a hír:...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 11. (csütörtök), 05:14

Hazaküldték a kórházból – másnap meghalt

Hazaküldték a kórházból – másnap meghalt

? Egy emberélet, amely talán megmenthető lett volna. Egy döntés, amely végzetesnek bizonyult. És két egészségügyi...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 10. (szerda), 18:16

Óráink vannak hátra: 11 vármegye kapott riasztást a közelgő jégviharok miatt – ha ott élsz, ezt most azonnal tudnod kell! ?️❄️

Óráink vannak hátra: 11 vármegye kapott riasztást a közelgő jégviharok miatt – ha ott élsz, ezt most azonnal tudnod kell! ?️❄️

Veszélyjelzés: zivatarok és kiadós eső várható több megyében a következő napokban! ?️?️A HungaroMet legfrissebb...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 10. (szerda), 16:14

Szívszorító!Itt a vége bejelentette Harsányi Levente!A hír igaz! Megszólalt Harsányi Levente:

Szívszorító!Itt a vége bejelentette Harsányi Levente!A hír igaz! Megszólalt Harsányi Levente:

Harsányi Levente: „Véget ért a kapcsolatom, elhunyt a testvérem, de nem fogok ebbe belesüppedni”Egy felfoghatatlan...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 10. (szerda), 15:31

Borzalmas hír jött ma reggelre– tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál >>

Borzalmas hír jött ma reggelre– tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál >>

Meghalt Lendvai Rezső, a mentősök örök bajtársa Elhunyt Lendvai Rezső, a nyugalmazott mentőtiszt, aki közel négy...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 10. (szerda), 13:55

?? Hihetetlen, mennyit változott! A sármos filmcsillag, akinek egyetlen mosolya is nők millióit ejtette rabul, ma már szinte teljesen más embernek tűnik ??. ? Te ráismersz? Nézd meg a képeket az első kommentben! ⬇️⬇️⬇️

Michael Douglas 1944-ben született az Egyesült Államokban, legendás színészcsaládban, hiszen édesapja Kirk Douglas is...

Hirdetés
Hirdetés