ITT A NAGY TÉLI ELŐREJELZÉS : Megkaptuk a 2019-es téli időjárás előrejelzést!!!! Erre senki nem számított!

Hirdetés
ITT A NAGY TÉLI ELŐREJELZÉS : Megkaptuk a 2019-es téli időjárás előrejelzést!!!! Erre senki nem számított!
Hirdetés

A télhez közeledve sokakat érdekel, hogy vajon idén milyen télre számítsunk. Dávid Mihály, a híres időjárás-jós 2019-re hozott előrejelzéséből pontosan látszik idén mikor kezdődik majd a zord hideg./A nyíregyházi vízépítő mérnök, Dávid Mihály több mint negyven éve készít előrejelzéseket\./

Hirdetés
Módszere szabadalmi oltalom alatt áll. A 2018-as Dávid-naptár szinte pontról pontra megvalósult: valóban február elején volt a leghidegebb és július közepén, valamint augusztus végén a legmelegebb, hosszú volt a vénasszonyok nyara, és december elején köszöntött be a fagyos idő.
Hirdetés

„A tél leghidegebb napjaira január első hetében és február 12-e körül kell számítani. Mindkét időszakban havazásra, kőkemény fagyokra, éjjelente mínusz 15–20 fokra készüljünk, és napközben sem emelkedik a hőmérséklet nulla fok fölé” – nyilatkozta a ripost-nak Dávid Mihály, aki szerint robbanásszerűen fog érkezni a tavasz.

Hirdetés

– „Március első napjaiban ismét hidegre fordul majd az idő, éjjel még lehetnek fagyok. Az előrejelzésem és a számításaim szerint március 5-én hirtelen érkezik meg hazánkba a tavasz” – állítja a szakember.

Hirdetés
-írja a https://www.tudasfaja.com

2019. október 13. (vasárnap), 12:36

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 16:38
Hirdetés

Ennyi lesz a cukor, az étolaj, a liszt és a tojás ára novembertől! Mutatjuk:

Ennyi lesz a cukor, az étolaj, a liszt és a tojás ára novembertől! Mutatjuk:

Megtorpant a cukor áresése: ennyibe kerülhet a liszt és az étolaj novemberbenJelentősebb novemberi drágulás helyett...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 16:01

Megtámadták Szentpétervárt!Halálos áldozatról, sérültekről jött a hír

Megtámadták Szentpétervárt!Halálos áldozatról, sérültekről jött a hír

Olajterminált ért dróntámadás Szentpéterváron, civil áldozatról számoltak beTömeges dróntámadás érte Szentpétervárt...

Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 14:43

Feketébe borult az ország: Tragikus hirtelenséggel elhunyt a magyar művész világ egyik legnagyobb alakja! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Feketébe borult az ország: Tragikus hirtelenséggel elhunyt a magyar művész világ egyik legnagyobb alakja! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Nyolc olimpiáról tudósított – elhunyt Szekeres István81 éves korában, a Honvédkórházban meghalt Szekeres István...

Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 13:57

Magyar Péter kiakadt Orbán Viktorra: Ez az egyik legsúlyosabb állam elleni bűncselekmény!

Magyar Péter kiakadt Orbán Viktorra: Ez az egyik legsúlyosabb állam elleni bűncselekmény!

Büntetőjogi figyelmeztetést küldött Magyar Péter Orbánnak a lakitelki beszéd utánMagyar Péter 2026. október 18-án,...

Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 11:52

Durván elszabadult a pokol! Orbán ma kegyetlenül nekiment Vitézy Dávidnak!

Durván elszabadult a pokol! Orbán ma kegyetlenül nekiment Vitézy Dávidnak!

Orbán Vitézy indítékait támadta, miközben az M6-os ügyében feljelentés születettOrbán Viktor egy friss...

Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 08:50

„ITT A VÉGE, TÁVOZOM!” Újabb fideszes képviselő távozik: kiderült, hogy lemondott! A mandátumáról

„ITT A VÉGE, TÁVOZOM!” Újabb fideszes képviselő távozik: kiderült, hogy lemondott! A mandátumáról

Lemondott Benkő Tamás: munkahelyi terhelésre hivatkozik a dunakeszi képviselőBenkő Tamás lemondott a Dunakeszi 7. számú...

Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 07:52

Letaglózta az egész Magyarországot! Kiderült az igazság Réka műthetetlen daganatáról: A cikk kommentben

Letaglózta az egész Magyarországot! Kiderült az igazság Réka műthetetlen daganatáról: A cikk kommentben

Rubint Réka szerint eltűnt az alapdaganata, de a kezelése még folytatódikRubint Réka arról számolt be, hogy a korábban...

Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 06:59

1 perce érkezett! Új ellenséget talált Orbán Viktor!

1 perce érkezett! Új ellenséget talált Orbán Viktor!

Orbán Vitézy indítékait támadta, miközben az M6-os ügyében feljelentés születettOrbán Viktor egy friss...

Hirdetés
Hirdetés