ITT A VÉG? – Ég az Amazonas, már az űrből is látszik

Hirdetés
ITT A VÉG? – Ég az Amazonas, már az űrből is látszik
Hirdetés

Bár az Amazonas általában nagyjából ellenáll az erdőtüzeknek, mivel nedves a klímája, nem egyedi eset, ha mégis felgyullad egy kicsit. /A most tomboló tűzvész azonban egyáltalán nem hétköznapi, olyannyira problémás, hogy Sao Paulóban hétfőn, a délután közepén elfeketedett az ég a felszálló korom miatt\./

Hirdetés

Korábban már írtunk róla, hogy Brazília űrkutatási ügynökségének (Inpe) friss adatai szerint az erdőtüzek száma 83 százalékkal növekedett 2018 azonos időszakához képest. A brazil őserdő július első felében ezer négyzetkilométernyinél is több erdőt veszített el, többek között az erdőirtás következtében, 68 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában.

Hirdetés
A most terjedő erdőtűz ezen a statisztikán komolyan rontani fog.

A tűzről a NASA is készített felvételeket a világűrből, amelyeken a Brazíliát beborító füst látszik. A felvételek ráadásul nem is most készültek: augusztus 11. és 13. között már ekkora volt a probléma. A NASA is megjegyzi, hogy a száraz időszak beköszöntével júliusban és augusztusban egyébként is több az erdőtűz az Amazonas területén, de ami most történik, mégis extrém.

Hirdetés

Fotó: Lauren Dauphin / NASA Earth Observatory / AFP

A Windy.com időjárásfigyelő weboldalon tisztán látszik, mekkora a baj, és hogy milyen messzire viszi a szél az erdő égésekor keletkező füstöt.

Hirdetés

A probléma nemcsak az, hogy az esőerdő fái eltűnnek, hanem az a láncreakció, amit beindít: a fák elégnek, több szén-dioxid kerül a levegőbe, amit a jócskán lecsökkent erdőtakaró kevésbé hatékonyan tud kivonni. A káros anyagok az emberi egészségre is veszélyesek, és hozzájárulnak a globális felmelegedés felgyorsulásához.

Főkép illusztráció: iStock

2019. augusztus 21. (szerda)

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 13:21
Hirdetés

Havazik Magyarországon! Visszatér a tél márciusban

Havazik Magyarországon! Visszatér a tél márciusban

Havazik Magyarországon! Visszatér a tél márciusbanMár majdnem mindenki elhitte, hogy a tél végleg elköszönt, a Kékes...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 12:08

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Toma Anna, akit az ország nagy része egyszerűen csak Panni néniként ismert: ő volt Toma Andrásnak, az „utolsó...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 10:36

Ma 71 éves a világ egyik legmenőbb akcióhőse

Ma 71 éves a világ egyik legmenőbb akcióhőse

Azon a napon, amikor a naptár március 19-ét mutat, valahol a világ egy kicsit csendesebben lélegzik, mintha maga is...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 08:04

Hidegvérrel csákánnyal végzett feleségével a kegyetlen P. Csaba – megszólalt az áldozat édesanyja

Hidegvérrel csákánnyal végzett feleségével a kegyetlen P. Csaba – megszólalt az áldozat édesanyja

Csákánnyal végzett feleségével a kegyetlen P. Csaba – megszólalt az áldozat édesanyjaMegrázó tragédia rázta meg a...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 06:23

Ő a tegnapi súlyos baleset áldozata: Járdán gázolták el, kiderült, hogy várandós volt.

Ő a tegnapi súlyos baleset áldozata: Járdán gázolták el, kiderült, hogy várandós volt.

Ő a tegnapi súlyos baleset áldozata: Járdán gázolták el, kiderült, hogy várandós volt.Megdöbbentő tragédia Kolozsváron:...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 05:59

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

? Elhunyt az Algyői Halászcsárda lelke – Barta Lászlót gyászolja a közösségMegrendítő hír rázta meg a dél-alföldi...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 21:16

Meghalt Mihai Aletta

Meghalt Mihai Aletta

Megdöbbentő tragédia rázta meg Kolozsvárt: egy fiatal, babát váró nő vesztette életét, miután egy közlekedési baleset...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 14:39

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

106 éves korában meghalt az ország egyik legidősebb embere – Erzsike néni tavaly még kezdőrúgást végzett elSzomorú hír...

Hirdetés
Hirdetés