Itt a vége! Pár órája erősítették meg a hírt Gálvölgyi Jánosról

Hirdetés
Itt a vége! Pár órája erősítették meg a hírt Gálvölgyi Jánosról
Hirdetés

Lezárult a vizsgálat Gálvölgyi János ügyében - itt a vége

A mentésirányítók hibája súlyosan veszélyeztetheti az életeket, ezért az OMSZ folyamatosan fejleszti a szakmai támogatásukat. /Az OMSZ belső vizsgálata szerint a május 10\-én délelőtt beérkezett segélyhívásnál nem jól döntöttek a mentésirányítók\./

Hirdetés

A Naphire.hu cikke szerint Gálvölgyi János esete miatt többeket is elmarasztaltak, és intenzív továbbképzést tartanak számukra. Gálvölgyi János rosszul lett otthon, de hiába hívták a mentőt, végül a lányai vitték be a kórházba.

Hirdetés

Győrfi Pál szóvivő szerint a részletes vizsgálat (hanganyag, számítógépes adat, mentőkapacitás elemzése, érintettek meghallgatása) is megerősítette, hogy a segélyhívást fogadók nem jól döntöttek.

Az első hiba az volt, hogy az esetet nem sorolták az életveszélyes kategóriába (P1 riasztás), így bár volt riasztható rohamkocsi, azt nem indították el azonnal. A másik hiba az volt, hogy a többszöri hívásoknál nem megfelelően kommunikáltak.

A felelősség megállapítása után elmarasztalást kaptak.

Hirdetés

Az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője elmondta, hogy Gálvölgyi János esetében nem volt egyértelmű a közvetlen életveszély jelei alapján, de ilyenkor mindig a súlyosabb lehetőséget kell figyelembe venni. Győrfi Pál azt is közölte, hogy még a nyáron minden mentésirányítónak kétnapos, intenzív továbbképzést szerveznek. A kurzus jogi, kommunikációs, pszichológiai, mentés-szakmai elemeket, valamint gyakorlatokat is magában foglal majd.

Hirdetés

Gálvölgyi János premierre készül, élvezi a nyári kánikulát, és köszöni jól van. Úszik, olvas, és néhány napos nyaralásokat tervez szeptemberig, amikor újra színpadra áll majd – mondta híradónknak. Májusban a mentőszolgálat két mentésirányítót is elmarasztalt, miután a színész rosszullétekor nem ért ki hozzá időben a mentő. A Magyar Mentődolgozók Szövetségének alelnöke szerint viszont amíg létszámhiány van, és túlterheltek a mentősök, kódolva vannak a hasonló hibák.

Hirdetés

2023. július 19. (szerda), 14:47

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 22. (vasárnap), 16:30
Hirdetés

Brutális jelenet a Békemeneten: Pataky Attila annyira felhúzta magát, hogy Osváth Zsolt szerint meg is ütötte

Brutális jelenet a Békemeneten: Pataky Attila annyira felhúzta magát, hogy Osváth Zsolt szerint meg is ütötte

Brutális jelenet a Békemeneten: Pataky Attila annyira felhúzta magát, hogy Osváth Zsolt szerint meg is ütötteFeszült,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 22. (vasárnap)

Döntött a TV2, azonnal mennie kellett a műsorvezetőnek

Döntött a TV2, azonnal mennie kellett a műsorvezetőnek

Döntött a TV2: Szépréthy Roland távozik a Megasztárból, két népszerű sztár veszi át a helyétNagy változásról érkezett...

Mindenegyben blog
2026. március 22. (vasárnap), 08:54

Kiderült a szörnyű igazság!Ebbe halt bele Vágó István

Kiderült a szörnyű igazság!Ebbe halt bele Vágó István

2023. április 29-én halt meg Vágó István, mostanra kiderült, miben halt megMáig sokakat megrendít Vágó István...

Mindenegyben blog
2026. március 22. (vasárnap), 07:54

Kiderült hogy halt meg Jakab Ferenc

Kiderült hogy halt meg Jakab Ferenc

46 éves korában elhunyt Jakab Ferenc virológus, a korábbi Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetője. Jakab Ferenc...

Mindenegyben blog
2026. március 22. (vasárnap), 07:13

Sok évig titkolták de most kiderült: Kiderült mibe halt bele Csűrös Karola

Sok évig titkolták de most kiderült: Kiderült mibe halt bele Csűrös Karola

Szívszorító részletek derültek ki Csűrös Karola utolsó napjairól: „mintha a szíve nem bírta volna tovább a...

Mindenegyben blog
2026. március 22. (vasárnap), 06:23

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Gallé László, Karikó Katalin egykori tanáraMély gyász érte a magyar tudományos életet: elhunyt Gallé László, a...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 21:02

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol a magyar teniszvilág: elhunyt Komáromy Ferenc, Taróczy Balázs egykori edzőjeMély gyász borult a magyar...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 16:56

Mégsem ő nyert?

Mégsem ő nyert?

Lehullt a lepel: csalást kiáltanak a Séfek séfében, sokan még most sem értik, miért nem Norbi nyertHiába ért véget...

Hirdetés
Hirdetés