Kegyetlen lépés: Minden előjel nélkül menesztették Hadas Krisztát a halála előtt!
Hadas Kriszta kirúgása és utolsó napjai: „Pár perc alatt szabadultak meg tőle”.
Hadas Kriszta, az utolsó igazi riporter.
Rácz Zsuzsa szerint Hadas Kriszta volt az egyik utolsó, igazi riporter az országban, aki a médiában már ritkán tapasztalható hitelességgel és empátiával viszonyult alanyaihoz. Élete és munkája összeforrt a televíziózással, és minden helyzetben azokat képviselte, akiknek saját hangjuk alig hallatszott.
Pár perc alatt szabadultak meg tőle.
Hadas Kriszta utolsó évei nehezek voltak, hiszen ahogyan Rácz Zsuzsa fogalmazott, Kriszta ritkán kapott lehetőséget a képernyőn. Ennek ellenére mindent megtett, hogy segítsen az általa megszólított embereknek, akiknek gyakran nehéz és kilátástalan sors jutott. Utolsó napjainak egyik fájdalmas emléke, hogy munkájától és egy fontos lehetőségtől néhány perc alatt megfosztották – valami, ami Kriszta számára különösen fájdalmas volt.
Rácz Zsuzsa író búcsúja.Az írónő megrendítő levéllel búcsúzott el - tudatta a noivalto.hu.
A Hadas.
Neve fogalom. Hadas Kriszta kollégám, barátom ma meghalt.
Vele együtt egy műfaj halt ma meg.
Nem tudom, akad-e olyan ember hazánkban, aki őt nem ismerte. Több mint 30 éve ismerhettem.
Együtt kezdtük pályánkat a Magyar Rádióban. Alig voltunk húsz évesek.
mindvégig azokért dolgozott, akiknek nincs hangjuk, akik kiszolgálgatottak, akikről már rég nem szólnak a hírek.
Ő nekik adott hangot és esélyt, hogy láthatóvá, hallhatóvá váljanak.
Kevesen tudják, hogyan élt, hogyan küzdött. Mert aki benne van a tévében, arról mindenki ugyanazt gondolja: ő egy sztárriporter, celeb és tejben- vajban fürdik.
Nem így volt. Régimódi, felkészült, a szakmaiságból soha nem engedő riporter volt, aki az utóbbi években már alig kapott lehetőséget, pedig csak egyet akart: forgatni, riportokat készíteni. Úgy, ahogyan csak ő tudott.
Soha nem hagyta magára az alanyait, hosszú éveken át kísérte figyelemmel egy- egy riportalanya, akár egy egész család sorsát, segítette őket. Miközben ő magára maradva küzdött, egy olyan terepen, ahol már rég nem számít a szakmaiság, a humánum.
Legutoljára, amikor felhívott, segítséget kért: azt kérdezte, hogyan szerezzen szponzort a riportjaihoz. Nem tudom, Kriszta. – válaszoltam. És azt, hogy bocsáss meg, hogy nem tudok segíteni.
Legutóbb, nemrég egy online portálnak forgatott riportokat, havonta kapott nevetségesen kevés pénzt, egy nagyobb cégnél egy vezető havi taxiszámlájára sem lenne elég. De ő akkor is csinálta, elképesztő történeteket, sorsokat tudott megmutatni. Mert szerette az alanyait, mert valóban érdekelte, mit gondolnak, hogyan élnek. Mivel küzdenek.
Zuhogott az eső, amikor legutóbb felhívott, és elmesélte, hogy pár perc alatt szabadultak meg tőle, minden előjel nélkül rúgták ki. Miután kacifántos szavakkal méltatták, hogy mennyire nagyszerű, amit csinál, amit képvisel.
Ez mindig olyan, mintha a nekrológomat mondanák – mondta. De mi még élünk!- kiáltottunk fel, szinte egyszerre. És akkor ezen, pár hete, jót nevettünk. Kínunkban. De nevettünk.
És élt.
Kriszta egész életművével az emberséget képviselte. Erején felül, mindig. Minden jó ügy mellé odaállt, teljes szívvel.
Egy kihalt műfaj képviselői vagyunk, mondta. Be kell látnunk, hogy nincs ránk szükség. Nincs arra szükség, amit tudunk, amit létrehoztunk. Most majd magamra koncentrálok, mert ennek így rossz vége lesz.
Ezt pár napja írta nekem.
De A Hadasnak az élete volt a munka.
Mindig éjjel, a Moszkva téri 4-6-os villamosmegállójában futottunk össze, melóból hazafelé, éveken át, és soroltuk, hogy épp mivel küzdünk. Mindig megfogadtuk, hogy másképp csináljuk, mert így…
Hadas Kriszta, Magyarország legnagyobb riportere 53 éves volt.
Leírom újra: ötvenhárom.
A fia kiskamasz.
A lánya fiatal anya, kicsi gyerekkel.
Kriszta nemrég lett nagymama, mennyire boldoggá tette a nagyiság.
Kriszta, semmi értelme.
Nincs annak, hogy akadozva, elakadva, én, a kortársad, a kollégád, a nekrológodat írom.
Olyan fantasztikus a humorérzéked. Olyan empatikus, olyan okos, olyan jó ember.
Nem bírom leírni, drága Kriszta. De muszáj. Essünk túl rajta, ezt mondanád most, tudom. És grimaszolnál hozzá.
Voltál.
Példaképünk maradsz. Mindannnyiunknak, akik dolgozhattunk veled, mindannyiunknak, akik átélhették azt, amit a riportjaiddal, műsoraiddal alkottál. Hogy van értelme.
Embernek lenni.
Ez a Te életműved. Köszönjük.
Pihenj békében.
2024. november 01. (péntek), 19:59
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
