Meghalt Kovács János „Öcsi”

Hirdetés
Meghalt Kovács János „Öcsi”
Hirdetés

Gyászol a Radnóti Színház: Elhunyt Kovács János „Öcsi” színpadmester

Hosszú betegség után, mindössze 54 évesen elhunyt Kovács János, ismertebb nevén „Öcsi”, a Radnóti Miklós Színház megbecsült színpadmestere. /A szomorú hírt a színház közösségi oldalán közölték, ahol a jelenlegi és korábbi igazgató megható szavakkal búcsúzott egykori munkatársuktól és barátjuktól\./

Hirdetés

Kovács János több évtizeden keresztül dolgozott a Radnóti Színházban, ahol szakértelme és odaadása révén nélkülözhetetlen tagja volt a társulatnak.

Hirdetés
Munkáját mindig elhivatottsággal és precizitással végezte, neve egybeforrt a színház életével és a színpadra vitt előadásokkal. Színészek, rendezők és a színház minden dolgozója tisztelte őt nemcsak szakértelme, hanem embersége és segítőkészsége miatt is.

„Tanúi lehettünk, ahogy pozitív gondolkodása a legkeményebb napokon sem hagyta el, mindent felülíró életszeretettel küzdött és hitte, hogy legyőzheti a gyilkos kórt. Mindvégig köztünk akart és tudott lenni, számára a színház maga volt az élet.

Hirdetés

Múlt csütörtökön azt mondta nekem: »Adél, nem sikerült a csoda.« De, Öcsi, sikerült! Minden élet teljes élet, még ha földi síkon felfoghatatlan is a szenvedés, a korai halál. A lélek halhatatlan és Te odaát, bárhol is van ez, már tudod, hogy miért pont így történt minden és hogy minden érted történt, és mindez belesimul egy nagy egészbe. (Ez persze az én hitem vigasza.) Köszönjük, hogy része voltál az életünknek 30 évig” – mondta búcsúzóul Kováts Adél, a Radnóti jelenlegi igazgatója.

Hirdetés
 

„Kovács Öcsi elment. A Radnóti Színház egyik tartóoszlopa volt harminc éven keresztül. Díszítő majd színpadmester. Erős és kedves, megbízható és szakszerű, megszállott színházi ember volt. »Egyedüli példány« – Kosztolányi gyászol így. Hosszan volt beteg, egyre vékonyabban jött dolgozni, de még az utolsó hetekben is lehetett számítani rá, a kórházból is segített, tanácsokat adott a Kosztolányi díszletéhez.

Hirdetés
 »A nagy időn se lesz hozzá hasonló!« – e szavakkal búcsúzott Bálint András, a színház volt igazgatója. 

„A Radnóti Színház saját halottjának tekinti; együttérez családjával, kislányával. Hiányozni fog...” – áll a színház bejegyzésében. 

2024. november 02. (szombat), 07:14

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 21:03
Hirdetés

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 18:34

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

? Elhunyt az Algyői Halászcsárda lelke – Barta Lászlót gyászolja a közösség Megrendítő hír rázta meg a dél-alföldi...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 18:08

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament, mégis várni kell a változásraMiközben 2026 márciusát írjuk,...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 13:24

Megszületett Tisza Párt új himnusza!Néhány nap alatt csaknem 1 millió megtekintést ért el! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Megszületett Tisza Párt új himnusza!Néhány nap alatt csaknem 1 millió megtekintést ért el! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Megszületett egy dal, amely nemcsak a zenéről, hanem egy ügy melletti kiállásról is szól. Ezekben az időkben mindenki...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 09:10

Für Anikó őszintén beszélt a nyugdíjáról:

Für Anikó őszintén beszélt a nyugdíjáról:

Für Anikó őszintén beszélt a nyugdíjáról: „Ebből nem hívok vendéget”Für Anikó nemrég töltötte be a 62. életévét, így...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 08:54

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Egy korszak véget ért: elhunyt a Vissza a jövőbe ismert színészeÚjabb szomorú veszteség érte Hollywoodot: 89 éves...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 08:10

Meghalt a Vissza a jövőbe sztárja

Meghalt a Vissza a jövőbe sztárja

Gyászhír rázta meg a filmvilágot: 89 éves korában meghalt Matt Clark amerikai színész, akit a legtöbben a Vissza a...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 06:18

FEKETE KEDD! Most érkezett: hosszú betegség után elhunyt az ismert magyar politikus

FEKETE KEDD! Most érkezett: hosszú betegség után elhunyt az ismert magyar politikus

Megrendítő gyászhír érkezett: elhunyt Siklós Csaba József, az Antall-kormány egykori közlekedési, hírközlési és vízügyi...

Hirdetés
Hirdetés