Két évvel ezelőtt halt meg a Jászai Mari-díjas színésznő, akit imádott az ország!

Hirdetés
Két évvel ezelőtt halt meg a Jászai Mari-díjas színésznő, akit imádott az ország!
Hirdetés

Kovács Zsuzsa 1945. április 19-én született Pécsett, a Szegedi Balettiskolában végzett zongora és ének szakon. /1960\-ban a debreceni Csokonai Színház tánckarához szerződött, majd két év múlva a Szegedi Nemzeti Színház balettkarának tagja lett\./

Hirdetés
A Szegedi Nemzeti Színházban kezdte színészi pályáját 1963 és 1968 között, majd 1968-ban a Budapesti Operettszínház társulatához szerződött, amelynek azóta tagja volt, játszott operett- és musicalfőszerepeket egyaránt. A társulat művészeként bejárhatta az egész világot.

Az operettirodalom szinte valamennyi szubrett szerepét megkapta, több musicalben is láthatta a közönség.

Hirdetés
Több színházban játszott vendégként, a színészet mellett rendezői feladatokat is vállalt a Ruttkai Éva Színház társulatában és vidéki színházaknál is.

Játszott a My Fair Lady (Eliza), a Csárdáskirálynő (Stázi, Cecília), a Marica grófnő (Liza, Bozsena), a Mágnás Miska (Marcsa), a Chicago (Roxie), az Ének az esőben (Lina), a Hegedűs a háztetőn (Hodel), A muzsika hangja (Elza) és a Menyasszonytánc (Blanka) című előadásban.

Az országos ismeretséget a televízió hozta meg számára, ahol számos kabaréjelenetben, zenés-táncos műsorban kapott feladatot, emellett szinkronszínészi munkája is emlékezetes a közönség számára.

Első férje Szörényi Levente zeneszerző volt, közös gyermekük Szörényi Örs is zenével foglalkozik.

Hirdetés

Kovács Zsuzsa a Jászai-díjat 1980-ban kapta meg, 2009-ben Kálmán Imre-emlékplakett Siófokon, 2010-ben, színpadra lépésének 50. évfordulója alkalmából életműdíjat vehetett át az Operettszínházban, míg 2017-ben Hódmezővásárhelyen Bessenyei Ferenc-díjat kapott munkásságáért.

Kovács Zsuzsa elvesztése azonban nem csak a hozzá közelállókat, de az egész országot sokkolta. A tragikus végkifejlet egy szerencsétlen balesettel kezdődött, amikoris a színésznő elesett és combnyaktörést szenvedett.

Hirdetés
Ugyan sérüléseiből sikeresen felépült, utána az időskori demenciában szenvedett.

Hirdetés

Hiába a gyorsan romló állapota, Zsuzsa élete utolsó időszakában is megőrizte személyisége utánozhatatlan varázsát / Fotó: Ringier-archív

Ugyan a hosszú távú memóriájával nem volt probléma, a rövid távúval gondok akadtak, emiatt pedig felügyeletre szorult. Ezt fia, Örs adta meg neki, aki rajongva szerette és aki szerint élete utolsó időszakában is az a mindig mosolygó, vidám, életigenlő nő volt akinek az egész ország megismerte.

"Combnyaktöréséből teljesen felgyógyult, talpra állt, nem volt ágyban fekvő beteg és nem volt fájdalma sem. Nekünk volt lelkileg nehéz látni az egyre romló állapotát életének utolsó időszakában, de ő semmit nem érzékelt az évek óta tartó betegségéből. Úgy tűnt, édesanyám csupán fáradékonyabb, de a maga kis zárt világában ugyanolyan jókedvű és boldog volt, mint régen.

Hirdetés
A feleségemmel annyit látogattuk őt, amennyit csak lehet, soha nem volt egyedül, egy ápolónő éjjel-nappal vigyázott rá" - nyilatkozta lapunknak 2020 márciusában Örs.

Kovács Zsuzsa végül 2020 március 27-én, 74 évesen, nem sokkal a születésnapja előtt vesztette életét. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra, rajongói pedig a mai napig szeretettel emlékeznek rá.

2022. március 28. (hétfő), 09:36

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. szeptember 13. (szombat), 05:41
Hirdetés

Felfoghatatlan veszteség érte a világot… Tegnap éjjel egy ikon örökre lehunyta szemét, és ezzel gyászba borult az egész világ. ? Hatalmas név ment el, akire mindig emlékezni fogunk. ? A cikket a hozzászólásoknál találod

Felfoghatatlan veszteség érte a világot… Tegnap éjjel egy ikon örökre lehunyta szemét, és ezzel gyászba borult az egész világ. ? Hatalmas név ment el, akire mindig emlékezni fogunk. ? A cikket a hozzászólásoknál találod

 Váratlan tragédia: 53 évesen meghalt a világ legerősebb embere ?Megdöbbentő hír rázta meg a sportvilágot: ötvenhárom...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. szeptember 12. (péntek), 20:29

Faludy György: öngyilkos lett élete szerelme

Faludy György: öngyilkos lett élete szerelme

Faludy György – Egy költő, aki életében és szerelemben sem ismert határokatPáratlanul színes szerelmi élete mellett...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 12. (péntek), 15:04

Tragédia az autópályán: egy 44 éves motoros életét vesztette, többen megsérültek! Cikk a hozzászólásoknál >>>

Tragédia az autópályán: egy 44 éves motoros életét vesztette, többen megsérültek! Cikk a hozzászólásoknál >>>

? Tragédia Horvátországban: magyar motoros vesztette életét az Adrián ?Felfoghatatlan tragédia árnyékolta be a horvát...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 12. (péntek), 12:59

? Tilalom lép életbe Magyarországon – itt a teljes lista az új szabályról! ?

? Tilalom lép életbe Magyarországon – itt a teljes lista az új szabályról! ?

? Tilalom lép életbe Magyarországon – itt a teljes lista az új szabályról! ?Szeptember közepétől gyökeresen megváltozik...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 12. (péntek), 11:17

? Rendőr mindenhol: országos ellenőrzés indul – a biztonsági övet is szigorúan nézik!

? Rendőr mindenhol: országos ellenőrzés indul – a biztonsági övet is szigorúan nézik!

Hétfőtől rendőr lesz mindenholRazzia jön, most szólunk! Az autód miatt is megbüntethetnek, még ha nem is vezettél ?...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 12. (péntek), 08:03

Most érkezett a MEGRÁZÓ hír! Hírek jöttek Demjén Ferencről! ??

Most érkezett a MEGRÁZÓ hír! Hírek jöttek Demjén Ferencről! ??

Most érkezett a MEGRÁZÓ hír! Hírek jöttek Demjén Ferencről! ??Az egész országot sokkolta a hír, amely tegnap este...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 12. (péntek), 06:21

Mások mondják meg, mi legyen! A JÖVŐBEN NEM RENDELKEZHETÜNK ELHUNYT CSALÁDTAGJAINKRÓL, NEM SZÁMÍT, MI VOLT A VÉGAKARATA! KÖVETKEZŐKET FOGJA MEGTILTANI AZ EGYHÁZ

Mások mondják meg, mi legyen! A JÖVŐBEN NEM RENDELKEZHETÜNK ELHUNYT CSALÁDTAGJAINKRÓL, NEM SZÁMÍT, MI VOLT A VÉGAKARATA! KÖVETKEZŐKET FOGJA MEGTILTANI AZ EGYHÁZ

HELYETTÜNK DÖNTÖTTEK: A JÖVŐBEN NEM RENDELKEZHETÜNK ELHUNYT CSALÁDTAGJAINKRÓL, NEM SZÁMÍT, MI VOLT A VÉGAKARATA!...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 12. (péntek), 04:56

⚫️ Felfoghatatlan veszteség érte hazánkat… Tegnap éjjel egy ikon örökre lehunyta szemét, és ezzel gyászba borult Magyarország. ? Hatalmas név ment el, akire mindig emlékezni fogunk. ? A cikket a hozzászólásoknál találod >>

⚫️ Felfoghatatlan veszteség érte hazánkat… Tegnap éjjel egy ikon örökre lehunyta szemét, és ezzel gyászba borult Magyarország. ? Hatalmas név ment el, akire mindig emlékezni fogunk. ? A cikket a hozzászólásoknál találod >>

Meghalt Zsengellér Zsolt, a legendás sportújságíró és egykori labdarúgóHosszan tartó, súlyos betegség után, 83 éves...

Hirdetés
Hirdetés