Kiderült az igazság! Európai Parlament oligarchajelentés: Orbán Viktor neve is benne van!A jelentés szerint Orbán Viktor központosította és saját belső köre számára újraosztotta a vagyont.

Hirdetés
Kiderült az igazság! Európai Parlament oligarchajelentés: Orbán Viktor neve is benne van!A jelentés szerint Orbán Viktor központosította és saját belső köre számára újraosztotta a vagyont.
Hirdetés

/Csütörtökön nagy többséggel szavazta meg az Európai Parlament \(EP\) a finnek által előkészített jelentést, amelyben arról írnak, hogy vannak olyan tagállamok, ahol a nemzeti kormányok tagjai is az „oligarchia részei”, és az uniós pénzeket a saját céljaikra használják fel\./
Hirdetés
Az oligarchajelentésben Orbán Viktor neve is szerepel..

Az állásfoglalást a finn néppárti Petri Sarvamaa készítette elő. Ebben a magyar miniszterelnök neve is felbukkan, tényfeltáró cikkekre hivatkozva azt írva benne, hogy Magyarországon Orbán Viktor a mezőgazdasági támogatások révén központosította, és a belső köre számára újraosztotta a vagyont.

Hirdetés
A jelentés továbbá kiemeli: az EU Csalás Elleni Hivatalától (OLAF) 2015 és 2019 között Magyarország kapta a legtöbb pénzügyi korrekcióra vonatkozó ajánlást. Az állásfoglalás szerint Orbán Viktor a mezőgazdasági támogatások révén központosította, majd a belső köre számára újraosztotta a vagyont Magyarországon.

A Népszava cikkében azt írja, a szerda esti vitában a Daniel Freund német zöldpárti képviselő felvetette, hogy nemcsak az orosz oligarchák vagyonát kellene befagyasztani, hanem az EU saját oligarcháinak járó uniós forrásokat is, mert szerinte ha ez így folytatódik, „Orbán oligarchái felvásárolják az utolsó független napilapot is Magyarországon”.

Hirdetés

A dokumentumban felszólítják az Európai Unió intézményeit, hogy minden lehetséges eszközt vessenek be annak megakadályozása érdekében, hogy az oligarchák átvegyék a gazdaság, a pénzügyek és a politika irányítását.

Hirdetés
Hatékonyabb adatgyűjtést szorgalmaznak és szigorúbb szabályokat az összeférhetetlenségek megakadályozására. A jelentés jogilag nem kötelező érvényű – írta a Népszava nyomán a HVG.

2022. március 25. (péntek), 15:01

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 12:20
Hirdetés

Meghalt a rendőri intézkedés után kómába esett Tamás

Meghalt a rendőri intézkedés után kómába esett Tamás

Két hétig küzdött az életéért, de nem ébredt fel: meghalt a rendőri intézkedés után kómába esett TamásKét gyermek...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 09:20

Őrizetbe vették a Fidesz-frakció egyik munkatársát – tovább dagad az NKA-botrány

Őrizetbe vették a Fidesz-frakció egyik munkatársát – tovább dagad az NKA-botrány

Dagad az NKA-botrány: őrizetbe vették a Fidesz-frakció egyik munkatársátÚjabb gyanúsítottat vettek őrizetbeÚjabb...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 09:03

Az incidensre reagálva üzent az őt leköpő férfinak Magyar Péter: ezt mondta

Az incidensre reagálva üzent az őt leköpő férfinak Magyar Péter: ezt mondta

Magyar Pétert a Nyugati pályaudvaron érte a támadás2026. július 22-én, szerda reggel a Nyugati pályaudvaron köpték le...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök)

Jócskán megugrik csütörtökön a benzin és a dízel ára is – itt vannak a számok

Jócskán megugrik csütörtökön a benzin és a dízel ára is – itt vannak a számok

Újabb jelentős drágulás jön a kutakon: a benzin és a dízel ára is megugrikÚjabb kellemetlen hír érkezett az autósok...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 08:18

A Nyugati pályaudvaron köpte le egy férfi Magyar Pétert – mindezt élő adásban

A Nyugati pályaudvaron köpte le egy férfi Magyar Pétert – mindezt élő adásban

Élő adásban köpték le Magyar Pétert a Nyugati pályaudvaron – így reagált a miniszterelnökÉlő közvetítés közben történt...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök)

Most erősítették meg! Gyászban az ország! ? Újabb szeretett hírességünk lépett a vonat elé! Felfoghatatlan, ami történt:

Most erősítették meg! Gyászban az ország! ? Újabb szeretett hírességünk lépett a vonat elé! Felfoghatatlan, ami történt:

Most erősítették meg! Gyászban az ország! ? Újabb szeretett hírességünk lépett a vonat elé! Felfoghatatlan, ami...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 07:05

DRÁMAI ÖSSZEOMLÁS: Most érkezett a lesújtó hír Orbán Viktorról!

DRÁMAI ÖSSZEOMLÁS: Most érkezett a lesújtó hír Orbán Viktorról!

MEGINGOTT ORBÁN FUTBALLBIRODALMA? Sorra tűnnek el a támogatók FelcsútrólÚjabb figyelmeztető jel érkezett Felcsútról:...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 06:28

ÁFA csökkentés !A gyógyszerek áfáját teljesen eltörölnék!

ÁFA csökkentés !A gyógyszerek áfáját teljesen eltörölnék!

Rendkívüli döntés készül: jelentősen csökkenhet több alapvető termék áfájaMagyar Péter miniszterelnök a Fidesz...

Hirdetés
Hirdetés