Kiteregetett az ellenzék: horrorisztikus tények kerületek elő a mentősök helyzetéről

Hirdetés
Kiteregetett az ellenzék: horrorisztikus tények kerületek elő a mentősök helyzetéről
Hirdetés

“Maguknak kell kimosniuk a véres munkaruhákat a mentősöknek. Középkori állapotok uralkodnak Orbánék miatt” – olvasható a Demokratikus Koalíció közleményében.

/“Otthon, a család szennyesével együtt kénytelenek kimosni a véres munkaruhákat a mentősök\./

Hirdetés
Ez egyáltalán nem higiénikus, ráadásul a mentős ruházatot csupán kilenc alkalommal lehetne tisztítani, utána új felszerelést kellene kapniuk, mégis hónapokig kénytelenek ugyanazt a szettet hordani.
Hirdetés
” – írja a DK.

“A Demokratikus Koalíció szerint taszító, ahogy az Orbán-rezsim bánik az egészségügyi dolgozókkal. Míg az állam kedvenc focicsapatai milliárdokból dőzsölnek, a mentősök otthon mossák a fertőzésveszélyes ruhákat, hogy egyáltalán legyen miben dolgozniuk.

Mi, európai magyarok mindent megteszünk, hogy ezt a gyomorforgató, abszurd rendszert lebontsuk, mert nem lehet tovább tűrni, hogy az életeket mentők nap mint nap középkori körülményekkel küzdjenek meg.” – zárja közleményét a párt.

Forrás: hirhugo.hu

2019. szeptember 01. (vasárnap), 15:47

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 22:12
Hirdetés

Rák-Kos - Bika - Ikrek-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz aMAI nap!MAI horoszkóp (CSÜTÖRTÖK)

Rák-Kos - Bika - Ikrek-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz aMAI nap!MAI horoszkóp (CSÜTÖRTÖK)

Rák-Kos - Bika - Ikrek-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz aMAI...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 19:19

Elkapták Egressy Mátyás elkövetőjét! Teljes Cikk a hozzászólásban⏬️

Elkapták Egressy Mátyás elkövetőjét! Teljes Cikk a hozzászólásban⏬️

Egész Magyarország hetek óta döbbenten figyeli a 18 éves, tehetséges teniszező, Egressy Mátyás eltűnésének minden apró...

Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 18:36

Magyar Péter bejelentette, Orbán erre összeomlott! Történelmi pillanatok zajlanak éppen:

Magyar Péter bejelentette, Orbán erre összeomlott! Történelmi pillanatok zajlanak éppen:

 Méltó időskort mindenkinek – bemutatták a TISZA nyugdíjprogramjátMagyar Péter pártelnök és Kármán András gazdasági...

Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 17:40

Halálos vonatbaleset - Halottja is van a tragédiának...EZT lehet tudni egyelőre: Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Halálos vonatbaleset - Halottja is van a tragédiának...EZT lehet tudni egyelőre: Cikk a hozzászólásoknál olvasható

? Megrázó tragédia a szerb fővárosban – három gyermek maradt édesanya nélkül Rakovicán  Felfoghatatlan tragédia rázta...

Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 15:58

Ő az a nő akit tegnap elgázolt a rakovicai vonat – 3 gyermek maradt anya nélkül!

Ő az a nő akit tegnap elgázolt a rakovicai vonat – 3 gyermek maradt anya nélkül!

Három gyermek maradt édesanya nélkül RakovicánFelfoghatatlan tragédia rázta meg a szerb közvéleményt február 21-én,...

Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 14:48

Meghalt Vida József

Meghalt Vida József

?️ Tragédia! Holtan találták a magyar politikust – Másfél hónapnyi remény után ért véget a keresés Megrázó hír rázta...

Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 13:14

Leszakadt a Komáromi Járási Hivatal tetőszerkezete – egy ember meghalt

Leszakadt a Komáromi Járási Hivatal tetőszerkezete – egy ember meghalt

?️ Leszakadt a Komáromi Járási Hivatal tetőszerkezete – egy ember meghalt SzlovákiábanTragikus baleset rázta meg szerda...

Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 09:37

Több mint 300 ezer magyar kap utalványt a napokban! – Mutatjuk a jogosultak listáját!

Több mint 300 ezer magyar kap utalványt a napokban! – Mutatjuk a jogosultak listáját!

Több mint 300 ezer magyar kap utalványt a napokban! – Mutatjuk a jogosultak listáját! Hatalmas örömhír érkezett: a...

Hirdetés
Hirdetés