Korda Györgynek fogalma sincs róla hány unokája van

Hirdetés
Korda Györgynek fogalma sincs róla hány unokája van
Hirdetés

A Korda-Balázs házaspárnak soha nem született gyereke, mert nem akarták volna bébiszitterre bízni a kicsit. De amúgy is, mikor ők összekerültek Korda György – akkori szemmel nézve már nem volt fiatal. /Az időben 50 körül nem vállaltak szívesen gyermeket a férfiak\./

Hirdetés
Ez azonban nem azt jelenti, hogy gyerek nélkül élték volna az életüket. Klárika szinte a sajátjaként szerette Gyuri vér szerinti lányát, Juditot.
Hirdetés
Hétvégente náluk volt a kislány, akit Gyuri édesanyjával közösen neveltek. Klárika szinte barátnője volt a gyereknek. Aztán egy tragikus esemény, Korda György édesanyjának a halála mindent megváltoztatott. A kislány elhidegült az tőlük, és ma már semmiféle kapcsolat nincs a ma Kanadában élő Judit, és az édesapjáék között. Pedig valószínűleg azóta Korda

 György többszörös nagyapa, akinek az unokái Kanadában élnek, és akiknek a létezésükről semmit nem tud.

Hirdetés
Hogy hogyan lett ilyen hűvös a viszony apa és lánya között, arról Balázs Klári ezt mondta: „Szeretném tisztázni, hogy ez nem azért alakult így, mert megorroltunk egymásra, csak így hozta az élet. Semmilyen kapcsolat nincs köztünk, még Judit címe vagy telefonszáma sincs meg.”

Korda György és Balázs Klári

Azt viszont eddig csak kevesen tudták, hogy a házaspárnak van egy nevelt lánya is, Alice. Ő Klárika nővérének a lánya, akit az édesapja mellett a Korda házaspár nevelt fel, miután az édesanyja Németországba költözött.

Hirdetés
Az énekesnő soha nem kürtölte ezzel tele a sajtót, és a világ legtermészetesebb dolgának tartotta, hogy kivegyék a részüket a nővére lányának a felneveléséből. Alice a szemük előtt, az ő segítségükkel nőtt fel, és a házaspár úgy tekint rá, mint a saját gyerekükre. Olyannyira, hogy a szállodájuk irányítását is ma már Alice végzi. A házaspár mindenben számíthat unokahúgukra, akárcsak annak a nagy fiára.
Hirdetés

2023. augusztus 27. (vasárnap), 20:19

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 12:08
Hirdetés

Megszólalt a mentőszolgálat Scherer Péterrel kapcsolatban

Megszólalt a mentőszolgálat Scherer Péterrel kapcsolatban

Megszólalt a mentőszolgálat Scherer Péterrel kapcsolatbanAz egész országot megrázta Scherer Péter május 19-i halála. A...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 11:23

Fekete VASÁRNAP! Bulizni indultak, de soha nem tértek haza: hat fiatal halt meg a brutális balesetben

Fekete VASÁRNAP! Bulizni indultak, de soha nem tértek haza: hat fiatal halt meg a brutális balesetben

Bulizni indultak, de soha nem tértek haza: hat fiatal halt meg a brutális balesetbenÖrömteli estének indult az...

Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 08:42

Elhunyt Szita Bence édesanyja

Elhunyt Szita Bence édesanyja

Elhunyt Szita Bence édesanyjaÚjabb tragédia érte Szita Bence családjátMeghalt a 2012-ben brutálisan meggyilkolt kisfiú,...

Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 08:20

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Szita Bence édesanyjaMeghalt Szita Szilvia, Szita Bence édesanyjaMeghalt a 2012-ben brutálisan meggyilkolt...

Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 07:22

RENDKÍVÜLI HÍR! Orbán dühöng! Megindult az eljárás Hatvanpuszta ügyében! BORUL minden! ITT a bíróság közleménye - EZ következik most:

RENDKÍVÜLI HÍR! Orbán dühöng! Megindult az eljárás Hatvanpuszta ügyében! BORUL minden! ITT a bíróság közleménye - EZ következik most:

Eljárás indul Hatvanpuszta miatt, egy egész lavinát indíthat elHatvanpuszta újra a figyelem középpontjába kerültÚjabb...

Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 06:55

Rubint Réka költözést fontolgatja férjétől Norbitól

Rubint Réka költözést fontolgatja férjétől Norbitól

Rubint Réka ultimátumot adott a túlélési esélyeit latolgató férjének: „Vagy te költözöl el, vagy én megyek”Április...

Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 06:19

Most ülsz le, ha megtudod, mennyit keres havonta Sulyok Tamás! Kiderült, amire senki sem számított!

Most ülsz le, ha megtudod, mennyit keres havonta Sulyok Tamás! Kiderült, amire senki sem számított!

Most ülsz le, ha megtudod, mennyit keres havonta Sulyok Tamás! Kiderült, amire senki sem számított! Sulyok Tamás havi...

Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 05:35

Most érkezett! – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most érkezett! – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Glaser József, a Győri Vasas ETO egykori bajnokaÉletének 84. évében elhunyt Glaser József, a magyar labdarúgás...

Hirdetés
Hirdetés