Koronavírus :Mutálódik a vírus ,marad a maszk és a kézmosás minimum egy évig!

Hirdetés
Koronavírus :Mutálódik a vírus ,marad a maszk és a kézmosás minimum egy évig!
Hirdetés
Lisziewicz Julianna az ATV Egyenes beszéd című műsor vendégeként elmondta, hogy a járvány első hulláma csak bemelegítés volt, a második hullámban már most sokkal nagyobb a fertőzöttség szintje. /A riportban a virológus azt is hangsúlyozta, hogy oltás esetén is legalább egy évig marad még a maszk és a kézmosás\./
Hirdetés

Az atv.hu beszámolójából kiderült az is, hogy Lisziewicz Julianna szerint a vírussal szemben az emberek és az államok csupán védekezni tudnak és vélhetően mindenki a legjobb tudása és a rendelkezésre álló lehetőségeihez mérten védekezik is az ellen, hogy a betegséget elkapja, a járvány tovább terjedjen.

Hangsúlyozta, hogy egy járvány idején a hullámokra lehet számítani, viszont ezek egyre nagyobbak lesznek. A nyájimmunitás kapcsán megjegyezte, hogy vannak olyan riportok, amelyek szerint egy újabb, mutáns verzióját is elkapták a vírusnak - itthon is van már olyan esetről tudomás, amikor kétszer kapta el valaki a betegséget.

Hirdetés

A virológus rámutatott, a szakemberek azt gondolják, hogy a valódi fertőzöttség tizedét mutatják csak a tesztek eredményei. Egyértelműen látszik, hogy emelkedő íve van most a járványnak az Egyesült Államokban és Európában, viszont Indiában most csökkenő pályára lépett.

Lisziewicz Julianna beszélt arról is, hogy decemberre várják 3 különböző vakcina klinikai eredményeit az Egyesült Államokban, a hatóságnak el kell döntenie, hogy engedélyezi-e tömegek beoltását.

Hirdetés
Hozzátette, a hatóság csak akkor fogja engedélyezni az egyes vakcinákat, ha azoknak legalább 50 százalékos a hatékonysága- nem lehet tudni viszont, hogy mennyi időre ad védettsége az oltás. Véleménye szerint az is kérdés lesz, hogy az emberek be akarják-e oltani magukat. Az immunológus szerint sem egy vakcinát, sem egy terápiát nem lehet senkire se rákényszeríteni, informálni kell az embereket elsődlegesen.

HANGSÚLYOZTA, HOGY A GYEREKVAKCINÁK NAGYON BIZTONSÁGOSAK, AZT UGYANAKKOR ELISMERTE, HOGY AZ ÚJAK KAPCSÁN NEM ÁLL ENNYI ADAT RENDELKEZÉSRE.

Hirdetés

A virológus kiemelte, nem csak a tömegvakcina jelent megoldást, ők például azon dolgoznak, hogy előre jelezzék, kinél milyen immunválaszra van szükség a vírus okozta támadás kivédésére. Lisziewicz Julianna részletesen kifejtette, hogy egy mesterséges intelligencia rendszerrel próbálják az emberek genetikáját vizsgálni, és feltérképezni, milyen természetes anyagokkal lehetne az immunrendszert erősíteni ahhoz, hogy fel tudja venni a küzdelmet a vírussal szemben.

Hirdetés

AZT IS LESZÖGEZTE, HOGY OLTÁS ESETÉN IS LEGALÁBB EGY ÉVIG MARAD MÉG A MASZK ÉS A KÉZMOSÁS.

2020. október 27. (kedd), 21:09

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 15:43
Hirdetés

Jogerős ítéletet hoztak a Fidesz kormány ellen !Ez még csak a kezdet lehet! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Jogerős ítéletet hoztak a Fidesz kormány ellen !Ez még csak a kezdet lehet! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Jogerősen elbukott az Orbán-kormány: politikai célokra használták a vakcinaregisztráció adataitA bíróság kimondta:...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 04:42

Meghalt Gömöri V. István

Meghalt Gömöri V. István

  Felfoghatatlan veszteség: elhunyt a Z’Zi Labor egykori sztárjaGyászol a legendás zenekarSzomorú hírt közölt Janicsák...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 03:57

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Megrázó gyászhír: váratlanul elhunyt a Z’Zi Labor legendás zenészeTragikus hírt jelentettek beMély gyászba borult a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 20:25

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön! Cikk a hozzászólásoknál!

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön! Cikk a hozzászólásoknál!

Rágóbotrány a Parlamentben: Szentkirályi Alexandra miatt összehívhatják a Házbizottságot!Kínos jelenet az...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 20:20

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön!

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön!

Rágóbotrány a Parlamentben: Szentkirályi Alexandra miatt összehívhatják a Házbizottságot!Kínos jelenet az...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 18:41

Elárulta a polgármester, mennyibe került Tóth Gabi botrányos fellépése az Ürgés Fesztiválon!

Elárulta a polgármester, mennyibe került Tóth Gabi botrányos fellépése az Ürgés Fesztiválon!

Kiderült Tóth Gabi botrányos koncertjének ára: ennyit fizettek a fellépésértNem titok többé, mennyibe került a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 17:42

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Klein Imre – Dunaújváros biztonságáért és fiataljaiért dolgozott egész...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 16:49

Megható gesztus: nem hiszi el, kinek adott munkát a Tankcsapda legendás dobosa

Megható gesztus: nem hiszi el, kinek adott munkát a Tankcsapda legendás dobosa

Óriási fordulat a gyógyíthatatlan beteg Flórián életében: a Tankcsapda dobosa nyújtott neki segítő kezetRitka,...

Hirdetés
Hirdetés