K@rvára nincs semmi baj a káromkodással - mutatjuk miért

Hirdetés
K@rvára nincs semmi baj a káromkodással - mutatjuk miért
Hirdetés

Egy brit tanulmány eredménye ugyanis egészen egyszerűen felmentést adhat a káromkodós emberek számára, azt csupán az intelligencia melléktermékének nevezve. /A Rochester Egyetem kutatói ugyanis mintegy 1000 embert kérdeztek ki 400 tipikus viselkedésformáról, és erős kapcsolatot fedeztek fel a magas intelligencia, valamint a káromkodás között\./

Hirdetés

A vizsgálat során minden résztvevőt megkérdeztek, milyen gyakran tapasztalják magukon az egyes viselkedési formákat, az eredmény pedig megdöbbentő és szerintünk még elég mulatságos is. A magasabb intelligenciával rendelkező emberek ugyanis (a tanulmány furcsa eredményei alapján) sokkal többször káromkodnak, szeretik a fűszeres, csípős ételeket (főleg reggelire), valamint - és akkor itt érdemes helyet foglalnunk - állítólag szeretnek meztelenül sétálgatni a kertjükben. Na.

A tanulmány feltárta az egyes személyiségtípusok körüli komplexitást, valamint az ezekhez kapcsolódó viselkedésmintákat.

Hirdetés
Egy másik tanulmány szerint azok az emberek, akik egy perc alatt a legtöbb csúnya szót képesek felsorolni, az IQ teszteken sokkal magasabb pontszámot érnek el, mint szégyellősebb társaik. Egy 2015-ben megjelent nyelvi tudományokról szóló folyóirat álláspontja szerint pedig, ha valaki változatos módon képes valakit elküldeni melegebb éghajlatra, az a retorikai erősség jele.

A káromkodás másik előnye, hogy természetes fájdalomcsillapításként hat. A Keele Egyetem pszichológusai olyan vizsgálatokat végeztek, amelyekben néhány résztvevőt arra kértek, káromkodjanak egy ízeset, mielőtt felültették őket egy kondíciót mérő, intenzív biciklizésre vagy éppen mielőtt letesztelték, milyen erős a kézfogásuk.

Hirdetés
Mindkét esetben jobb eredményt értek el azok, akik szabadjára eresztették a bennük lakó kisördögöt.

Szóval konklúzióként csak annyit szeretnék mondani, hogy ez k*rva jó hír, nem? ;)

2019. február 23. (szombat), 09:51

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 19:20
Hirdetés

Szakács István keményen kiosztotta a Tiszát, – aztán kiderült a kellemetlen igazság! ? ???? ? ?????́???́??́????!

Szakács István keményen kiosztotta a Tiszát, – aztán kiderült a kellemetlen igazság! ? ???? ? ?????́???́??́????!

Szakács István a Tiszát hibáztatta a villanyszámláért – aztán 6000 röhögő fej érkezett válaszulA magasabb...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 15:50

Betelt a pohár:Magyar Péter durván helyretette Toroczkait .

Betelt a pohár:Magyar Péter durván helyretette Toroczkait .

Magyar Péter túlélők szavaival szembesítette Toroczkait: Nyilvános bocsánatkérést követelMagyar Péter egyértelmű...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 14:40

Drámai intézkedést rendelt el Magyar Péter Pakson! Kivezényelték a honvédséget – megindultak a kamionok és a bárkák! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Drámai intézkedést rendelt el Magyar Péter Pakson! Kivezényelték a honvédséget – megindultak a kamionok és a bárkák! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Rendkívüli akció Pakson: Magyar Péter mozgósította a honvédséget, elindultak a bárkák!2026. augusztus 12.Azonnal...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 13:34

1 perce érkezett – – Emelik a családi pótlékot!

1 perce érkezett – – Emelik a családi pótlékot!

Magyar Péter nagy bejelentése: duplájára emelnék a családi pótlékot!Béremelést és nagyobb gyermekvédelmi keretet...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 12:55

1 perce érkezett: Vádat emeltek a Fideszes politikus felesége ellen!

1 perce érkezett: Vádat emeltek a Fideszes politikus felesége ellen!

1 perce érkezett: Vádat emeltek a Fideszes politikus felesége ellen!Fordulat a súlyos ügyben: Vádat emeltek a fideszes...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 12:08

A Fidesz–KDNP durván megszívta, miután megválasztották az új köztársasági elnököt! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

A Fidesz–KDNP durván megszívta, miután megválasztották az új köztársasági elnököt! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Bojkott, eskübaki, rendeleti „kísérlet”: 48 óra alatt csinált önparódiát magából a Fidesz A látványosnak szánt bojkott...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 08:29

Döntött az önkormányzat: elmarad az augusztus 20-ai tűzijáték

Döntött az önkormányzat: elmarad az augusztus 20-ai tűzijáték

Rendkívüli döntés Tatabányán: elmarad az augusztus 20-ai tűzijátékNem lesz tűzijáték TatabányánIdén nem rendeznek...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 07:59

ELJÖTT A VÉGJÁTÉK: lesújtó hír érkezett Orbán Viktornak!Mutatjuk: Cikk a hozzászólásoknál! ?

ELJÖTT A VÉGJÁTÉK: lesújtó hír érkezett Orbán Viktornak!Mutatjuk: Cikk a hozzászólásoknál! ?

ELJÖTT A VÉGJÁTÉK: lesújtó hír érkezett Orbán Viktornak!Mutatjuk: Cikk a hozzászólásoknál! ?ettjeitVélemény – 2026....

Hirdetés
Hirdetés