Oszter Sándor felesége vallomása: „Megcsalt, de el nem árult”

Hirdetés
Oszter Sándor felesége vallomása: „Megcsalt, de el nem árult”
Hirdetés

szter Sándor felesége egyszer elhagyta a férjét, aztán mégis visszament hozzá. Ura sokat kalandozott a nők között, de mindig hazatért. /Az asszony annak ellenére is jónak tartja a kapcsolatát, hogy férje többször megcsalta, ám neki nem volt szabad félrelépnie\./

Hirdetés

Failoni Donatellát egy ország irigyelte, amikor hozzáment a jeles színművészhez, ugyanakkor nem mindenki vállalná azt a sorsot, ami a zongoraművésznőnek jutott. Szerinte nincs recept a hosszú házasságra; az övék azért működik, mert jókat tudnak beszélgetni, és mert Donatella végtelenül türelmes a férjével.

Hirdetés

– Szó szerint nemzeti gyász tört ki, mikor Sándorral megesküdtünk. Nők milliói dőltek a kardjukba, hogy a nagy Rózsa Sándor elkelt. Valamiért azonban sosem zavart, hogy így körberajongják. Nem féltékenykedtem, pedig lett volna rá okom – mesélte a feleség a Borsnak. – Sorra kaptam a telefonhívásokat, hogy Sándornak egy, kettő, három, négy szeretője van mellettem, mire az egyik alkalommal meguntam, és mondtam, hogy ez nem igaz.

Hirdetés
Pontosan tudom, hogy hét van neki! De hát mit lehet tenni? Lehet, hogy olykor-olykor kereste a boldogságot és megcsalt, de sohasem árult el, és ez a legfontosabb. Mindig visszajött hozzám, senki kedvéért nem hagyott el. Ezek a nők csupán annyit jelentettek neki, mintha elnyalt volna egy gombóc fagyit. Ideig-óráig finom, de aztán hamar megunja az ember, mert rájön, hogy csak a szeme kívánja.

Ám Donatella mindig hűséges volt a férjéhez. Muszáj is volt neki: Sándor szerint addig lépheti át a ház küszöbét, amíg meg nem csalja.

Hirdetés

Az 1979-ben házasodott pár a 25 éves évfordulóján megerősítette esküjét, s mint mondják, az 50. évfordulójukon – ha megérik – újabb lagzit tartanak.

2019. február 23. (szombat), 09:38

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 06:09
Hirdetés

Botrány! Kitört a botrány! Brutális, hogy mit találtak a határon túliak levélszavazásában

Botrány! Kitört a botrány! Brutális, hogy mit találtak a határon túliak levélszavazásában

Levélszavazási botrány Erdélyben: súlyos visszaélések gyanúja miatt követelnek teljes átalakítástKomoly politikai...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 05:37

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt a Vasas legendás hangja: 86 éves volt Rezsnák MiklósA Fáy utca felejthetetlen hangja volt86 éves korában...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 19:20

Szakács István keményen kiosztotta a Tiszát, – aztán kiderült a kellemetlen igazság! ? ???? ? ?????́???́??́????!

Szakács István keményen kiosztotta a Tiszát, – aztán kiderült a kellemetlen igazság! ? ???? ? ?????́???́??́????!

Szakács István a Tiszát hibáztatta a villanyszámláért – aztán 6000 röhögő fej érkezett válaszulA magasabb...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 15:50

Betelt a pohár:Magyar Péter durván helyretette Toroczkait .

Betelt a pohár:Magyar Péter durván helyretette Toroczkait .

Magyar Péter túlélők szavaival szembesítette Toroczkait: Nyilvános bocsánatkérést követelMagyar Péter egyértelmű...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 14:40

Drámai intézkedést rendelt el Magyar Péter Pakson! Kivezényelték a honvédséget – megindultak a kamionok és a bárkák! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Drámai intézkedést rendelt el Magyar Péter Pakson! Kivezényelték a honvédséget – megindultak a kamionok és a bárkák! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Rendkívüli akció Pakson: Magyar Péter mozgósította a honvédséget, elindultak a bárkák!2026. augusztus 12.Azonnal...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 13:34

1 perce érkezett – – Emelik a családi pótlékot!

1 perce érkezett – – Emelik a családi pótlékot!

Magyar Péter nagy bejelentése: duplájára emelnék a családi pótlékot!Béremelést és nagyobb gyermekvédelmi keretet...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 12:55

1 perce érkezett: Vádat emeltek a Fideszes politikus felesége ellen!

1 perce érkezett: Vádat emeltek a Fideszes politikus felesége ellen!

1 perce érkezett: Vádat emeltek a Fideszes politikus felesége ellen!Fordulat a súlyos ügyben: Vádat emeltek a fideszes...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 12:08

A Fidesz–KDNP durván megszívta, miután megválasztották az új köztársasági elnököt! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

A Fidesz–KDNP durván megszívta, miután megválasztották az új köztársasági elnököt! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Bojkott, eskübaki, rendeleti „kísérlet”: 48 óra alatt csinált önparódiát magából a Fidesz A látványosnak szánt bojkott...

Hirdetés
Hirdetés