MA JÖTT MEG AZ MTI KÖZLEMÉNY – Erre számíts ha idén a Balatonban akarsz fürdeni, a Balatonnál akarsz nyaralni! >>>

Hirdetés
MA JÖTT MEG AZ MTI KÖZLEMÉNY – Erre számíts ha idén a Balatonban akarsz fürdeni, a Balatonnál akarsz nyaralni! >>>
Hirdetés

Nyilvános a felmérés eredménye.

/Az idei első vízminták vizsgálatából az derült ki, hogy egyelőre semmi szokatlan nincs a Balaton vizében, a korábbi éveknek megfelelően jó minőségű, és viszonylag alacsony az algaszám – közölte Boros Gergely, az Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének tudományos főmunkatársa az MTI\-vel szerdán\./

Hirdetés

A kutatóintézet témafelelőse elmondta, hogy tavaly ilyenkor is hasonlóan kedvező eredményeket mutattak a vízvizsgálatok, nyár végén mégis bekövetkezett az algavirágzás, ezért korai még azt feltételezni, hogy idén nem ismétlődhet meg a tavaly nyárihoz hasonló esemény.

Beszélt arról is, a tihanyi intézmény mindent megtesz, hogy a lehető legalaposabban monitorozza a Balaton élővilágát és a vízminőséget, de szűkösek az ilyen célra fordítható anyagi forrásaik.

Hirdetés
Tavasszal és ősszel havonta, nyáron pedig kéthetente végeznek mintavételeket és vizsgálatokat a tó hossztengelye mentén. Célszerű lenne a naponkénti mintavétel, de ennek a nemzetközi standardok szerinti elvégzéséhez minimum évi 100 millió forintos többletforrásra lenne szüksége a kutatóintézetnek – mondta, jelezve, igényeltek többletforrást.

A tavalyi algásodásról kifejtette, a jelenség kiváltásához szükséges tápanyagok vagy a Balaton egyes befolyóin juthattak be a tóba, vagy – valószínűbb módon – a tó üledékéből mobilizálódhatott az ott korábban kötött tápanyagok egy része.

Hirdetés
Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy ez a két hatás egyszerre érvényesült és összeadódott a kritikus időszakban.

A tihanyi kutatók feltételezései szerint nem kizárható, hogy a tóban élő egyes algák képesek lehetnek olyan enzimeket termelni, melyek segítségével feltárják az egyébként összetettebb molekulákban raktározott foszfort. Ez esetben a foszfor nagy mennyiségben hozzáférhetővé válhatott az algák számára, lehetővé téve a nagyobb arányú növekedésüket, terjedésüket.

Hirdetés
A kutatóintézetben egyebek közt most olyan vizsgálatokat terveznek, melyekkel megerősíteni vagy cáfolni tudják ezt a feltételezést – számolt be a kutató.

MTI

2020. május 13. (szerda), 20:18

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 17:15
Hirdetés

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Orbán Viktorra kerestek a megnyitott ügynökakták között – ezt jelezte a rendszer2026. november 4-én elindult a Nyitott...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 16:24

Óriási botrány tört ki: Áradnak az ügynökmúlttal terhelt politikusok nevei!

Óriási botrány tört ki: Áradnak az ügynökmúlttal terhelt politikusok nevei!

Sorra kerülnek elő a politikusnevek – Fidesz a Horn- és az Antall-kormány volt miniszterei is szerepelnek az...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 15:38

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Közpénzből készült a Németh Balázst népszerűsítő lap – nyomoz a NAVKöltségvetési csalás gyanúja miatt rendelt el...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 14:22

Fekete hétvége: Szülinapi partira indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetben

Fekete hétvége: Szülinapi partira indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetben

Fekete hétvége: Szülinapi partira  indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetbenEgy...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 13:48

Drámai hír jött Agárdi Szilviről -megszólalt egy bőrgyógyász!Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Drámai hír jött Agárdi Szilviről -megszólalt egy bőrgyógyász!Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Bőrgyógyász szólalt meg Agárdi Szilvi betegségéről – az énekesnőnek másfél órás próbatétel egy étkezésGyorsan...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 12:46

A húszéves Nathalia is odaveszett a floridai gépzuhanásban – ő volt a gép másodpilótája!

A húszéves Nathalia is odaveszett a floridai gépzuhanásban – ő volt a gép másodpilótája!

Nathalia 17 évesen már pilóta volt – húszévesen halt meg a floridai gépbalesetbenNathalia Gadelha Filgueiras volt a...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 08:31

Hallerné közbelépett: egyetlen mozdulattal tett rendet a Parlamentben – ilyet még nem láttunk!

Hallerné közbelépett: egyetlen mozdulattal tett rendet a Parlamentben – ilyet még nem láttunk!

Már bejelentettem, hogy nem szólal fel – Hallerné rövidre zárta Magyar Péter parlamenti közjátékátKisebb félreértés és...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 07:46

Kórházba került Ján a Házasság első látásra műsorból

Kórházba került Ján a Házasság első látásra műsorból

Sérült bokával állt az anyakönyvvezető elé: Ján elárulta, miért ment kórházba a meghiúsult esküvő utánKorábbi...

Hirdetés
Hirdetés