Magyar Péter lefotózta gyönyörű asszisztensét, "aki nélkül megállna az élet!" Mutatjuk a képet

Hirdetés
Magyar Péter lefotózta gyönyörű asszisztensét,
Hirdetés

Magyar Péter Nemes Felajánlása: Segítség a Bethesda Gyermekkórháznak.

Néhány nappal ezelőtt Magyar Péter rendkívül nemes gesztust tett, melyről így számolt be bejegyzésében:

/„Félmillió forintot utaltam a Bethesda Gyermekkórháznak, ahol jelenleg sürgős műtétek maradnak el a klímaberendezés leállása miatt\./

Hirdetés
"

Magyar Péter arra bátorít mindenkit, aki teheti, hogy segítsen a környezetében lévő egészségügyi intézményeknek. Felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt hetekben egyre több hír érkezik a kórházakban leálló klímaberendezésekről, különösen a legnagyobb kánikulában, és a sürgős javításokra nincs pénzügyi forrás.

Hirdetés
Ennek következtében sürgős, sokszor gyerekeket érintő műtétek maradnak el.

„Eddig is voltak leállások, hiányok (ápolók, orvosok, eszközök), de a mostani, országosnak tűnő vészhelyzet már az egészségügy végső összeomlásának első jele lehet” – tette hozzá.

„Hiszünk abban, hogy országos összefogással, nagylelkű adományozók csatlakozásával a probléma mihamarabb megoldódhat, hogy a Bethesdában gyógyuló gyerekek ebben a nagy melegben is olyan színvonalas gondoskodást kaphassanak, amilyet megérdemelnek” – hangsúlyozta.

Hirdetés

Friss hír, hogy a kórházban már újra működnek a klímaberendezések, ami az adományoknak és a támogatásoknak köszönhető.

Egyik legfrissebb posztjában Magyar Péter bemutatta gyönyörű asszisztensét is, akiről így írt: „Ili, aki nélkül megállna az élet. A legjobb asszisztens a világon!”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Péter Magyar (@magyar_peter_official_the_man) által megosztott bejegyzés


 

2024. július 21. (vasárnap), 14:10

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 21:16
Hirdetés

Meghalt Mihai Aletta

Meghalt Mihai Aletta

Megdöbbentő tragédia rázta meg Kolozsvárt: egy fiatal, babát váró nő vesztette életét, miután egy közlekedési baleset...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 14:39

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

106 éves korában meghalt az ország egyik legidősebb embere – Erzsike néni tavaly még kezdőrúgást végzett elSzomorú hír...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 13:02

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

 Meghalt Dávid Sándor, a Forma–1 magyar hangjaGyászhír rázta meg a magyar sportújságírás világát: elhunyt Dávid Sándor,...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda)

FEKETE SZERDA! Haláleset a BUDAPESETEN : meghalt egy fiatal honvédtisztjelölt

FEKETE SZERDA! Haláleset a BUDAPESETEN : meghalt egy fiatal honvédtisztjelölt

Megrázó hír a Honvédségtől: tragikus hirtelenséggel hunyt el egy fiatal kadétMély megrendülést keltő hírt közölt a...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 21:03

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 18:34

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

? Elhunyt az Algyői Halászcsárda lelke – Barta Lászlót gyászolja a közösség Megrendítő hír rázta meg a dél-alföldi...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 18:08

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament, mégis várni kell a változásraMiközben 2026 márciusát írjuk,...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 13:24

Megszületett Tisza Párt új himnusza!Néhány nap alatt csaknem 1 millió megtekintést ért el! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Megszületett Tisza Párt új himnusza!Néhány nap alatt csaknem 1 millió megtekintést ért el! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Megszületett egy dal, amely nemcsak a zenéről, hanem egy ügy melletti kiállásról is szól. Ezekben az időkben mindenki...

Hirdetés
Hirdetés