Meddig bírja ezt még? Járai Kíra drámai vallomása! Az alkoholizmusa megkeseríti a mindennapjaikat

Hirdetés
Meddig bírja ezt még? Járai Kíra drámai vallomása! Az alkoholizmusa megkeseríti a mindennapjaikat
Hirdetés

/A Nyerő Párosban megismert házaspár, Járai Kíra és Máté többek között azért is lett ennyire népszerű a nézők körében, mert mindig nyíltan kimondják, amit gondolnak, felvállalják a problémáikat, még akkor is, ha az esetleg rájuk nézve kellemetlen\./

Hirdetés

Járai Máté szülei súlyos alkoholisták voltak, emiatt nyomasztó családi légkörben nőtt fel, jelenleg pedig állandó feladatot jelent számára a mentálisan leépült szülők gondozása, A színész-műsorvezető úgy érzi, felesége, Kíra nélkül elveszett lenne a harcban.

 

– Az alkoholfüggő szüleim miatt nem volt rendszer nálunk, nem számíthattam rájuk. Az iskolából délutánonként gyakran arra mentem haza, hogy már nem voltak abban az állapotban, hogy értelmesen lehessen kommunikálni velük – kezdi Máté a .

Hirdetés
Nem meglepő, hogy minél gyorsabban menekülni akart ebből a toxikus közegből. Szerencsére 16 éves korában barátságot kötött gimnáziumi osztálytársával, Kírával, akivel 21 évesen közös életet kezdett egy albérletben, majd a felesége lett.

– Máté gyakran jött pénz nélkül és éhesen a suliba. Én vettem neki szendvicset a büfében, mert a szülei egyszerűen elfelejtettek gondoskodni róla.

Hirdetés
– meséli Kíra, aki akkoriban még nem sejtette, hogy Máté szüleivel egy életre szóló terhet vesz magára.

– Amikor megismerkedtem velük, szinte már mindenüket elherdálták, és egy óbudai panellakásban laktak, nyoma sem volt a korábbi jólétnek. A pénzüket mindig italra költötték... – folytatja Kíra, akit leginkább az dühített, hogy Máté szülei soha, egyetlen percre sem gondolták, hogy változtatniuk kellene, meg sem próbáltak kigyógyulni a függőségükből.

Hirdetés

Kíra nem titkolja, hogy Máté szülei alkoholizmusa megkeseríti az életüket

– Máté születi mostanra leépültek, nekünk kell gondoskodnunk róluk. Máté édesapja nagyon beteg, maradandó agyi károsodása van. (...) Takarítunk náluk, a számláikat mi fizetjük be, telepakoljuk a hűtőszekrényüket, és a kisebb lakásba való átköltözést is leszerveztük. Hamarosan egy profi gondozót is fel kell vennünk melléjük – árulja el Kíra. – Csak azért csinálom, mert szeretem Mátét, az ő terheit próbálom csökkenteni.

Hirdetés
Dühös vagyok, amiért a férjem szülei önző módon kihasználják a környezetüket.

– Többször eljutottam arra a pontra, hogy nem támogatom őket, mert egyszerűen nem lehet segíteni rajtuk. Önpusztító emberek, akiknek ez a sorsuk, ez a karmájuk. Aztán másnap mindig megszólalt a lelkiismeretem: mégiscsak vér szerinti kötelék köt össze minket, nem tehetem, hogy rájuk zárom az ajtót és eldobom a kulcsot – mondja Máté, aki azt is elárulta, hogy szülei alkoholizmusának az a pozitívuma, hogy ő pont az ellenkezője lett.

Hirdetés
– Soha egy korty alkoholt sem iszom, kötelességtudó és rendszerető vagyok, szervezetten élek, és a problémamegoldó képességemet is tökélyre fejlesztettem, hiszen a szüleim állandó problémát jelentenek.

2024. június 29. (szombat), 19:24

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 08:04
Hirdetés

Hidegvérrel csákánnyal végzett feleségével a kegyetlen P. Csaba – megszólalt az áldozat édesanyja

Hidegvérrel csákánnyal végzett feleségével a kegyetlen P. Csaba – megszólalt az áldozat édesanyja

Csákánnyal végzett feleségével a kegyetlen P. Csaba – megszólalt az áldozat édesanyjaMegrázó tragédia rázta meg a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 06:23

Ő a tegnapi súlyos baleset áldozata: Járdán gázolták el, kiderült, hogy várandós volt.

Ő a tegnapi súlyos baleset áldozata: Járdán gázolták el, kiderült, hogy várandós volt.

Ő a tegnapi súlyos baleset áldozata: Járdán gázolták el, kiderült, hogy várandós volt.Megdöbbentő tragédia Kolozsváron:...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 05:59

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

? Elhunyt az Algyői Halászcsárda lelke – Barta Lászlót gyászolja a közösségMegrendítő hír rázta meg a dél-alföldi...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 21:16

Meghalt Mihai Aletta

Meghalt Mihai Aletta

Megdöbbentő tragédia rázta meg Kolozsvárt: egy fiatal, babát váró nő vesztette életét, miután egy közlekedési baleset...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 14:39

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

106 éves korában meghalt az ország egyik legidősebb embere – Erzsike néni tavaly még kezdőrúgást végzett elSzomorú hír...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 13:02

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

 Meghalt Dávid Sándor, a Forma–1 magyar hangjaGyászhír rázta meg a magyar sportújságírás világát: elhunyt Dávid Sándor,...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda)

FEKETE SZERDA! Haláleset a BUDAPESETEN : meghalt egy fiatal honvédtisztjelölt

FEKETE SZERDA! Haláleset a BUDAPESETEN : meghalt egy fiatal honvédtisztjelölt

Megrázó hír a Honvédségtől: tragikus hirtelenséggel hunyt el egy fiatal kadétMély megrendülést keltő hírt közölt a...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 21:03

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI...

Hirdetés
Hirdetés