Meghalt Kiss László, a versmondás egyik legjelesebb képviselője

Hirdetés
Meghalt Kiss László, a versmondás egyik legjelesebb képviselője
Hirdetés

Kiss László, a versmondás és az amatőr színjátszás egyik legjelesebb jelenkori képviselője 72 éves korában tragikus hirtelenséggel hunyt el – tudatta a Magyar Versmondók Egyesülete.

/Kiss több szakmai és társadalmi szervezet vezetőjeként az amatőr művészeti ágak kibontakozásában, a hazai és Kárpát\-medencei tehetségkutatásban és tehetséggondozásban szerzett elvitathatatlan érdemeket\./

Hirdetés

A Radnóti-, Csokonai- és Bessenyei-díjjal kitüntetett közművelődési és kulturális szakértő, rendező, szerkesztője, alapítója volt a Magyar Versmondók Egyesületének, a Magyar Szín-Játékos Szövetségnek, az Országos Diákszínjátszó Egyesületnek, életre hívója és kuratóriumi elnöke a Latinovits Emlékmű Alapítványnak, és főszerkesztője a Versmondó című, negyedévente megjelenő szakmai folyóiratnak.

Hirdetés

KISS LASZLO MEGANNYI VERSENYEN FOGLALT HELYET A SZAKMAI ZSŰRIBEN.

Nevéhez fűződik a Neszmélyi Vershajó és elődje, a balatonszemesi és a bajai versmondó táborok létrehozása, az általános iskolások legnagyobb versenye, a Regösök húrján… vers- és prózamondó verseny gondozása, szervezése, számos diák- és amatőr színjátszó találkozó megálmodása és fejlesztése.

Hirdetés
Ő indította útjára és szervezte a Bujtor István Filmfesztivált, a Latinovits versmondó találkozót, valamint a Kaleidoszkóp VersFesztivált és megalapította a Ki viszi át a szerelmet díjat.

Az elmúlt években a Magyar Versmondók Egyesülete révén tevékenyen bekapcsolódott olyan európai uniós oktatási és közművelődési projektekbe, mint a hazai és határon túli testvériskolai programok, az egész életen át tartó tanulás lehetőségeinek kistérségi megteremtése, vagy a színházi nevelés pilot programjai. Innovatív, modern, de tradíciótisztelő szakember volt.

Hirdetés
LUTTER IMRE, SZABÓ LÁSZLÓ ÉS KISS LÁSZLÓ

2018-ban Gyémánttengelyen címmel jelent meg életrajzi kötete, amelyben a vele és róla készült interjúkat, portrékat, elemző írásokat olvashatjuk. „Szerelmet, életet, egzisztenciát köszönhetek a versnek”– vallotta. Az amatőr mozgalmak, a közművelődés egyik előre mozdítója és fáradhatatlanul hatékony szereplője volt. Beleértve a színjátékosok, a táncházmozgalom, a versmondás műfajának képviseletét, a civil társadalom, a népművészet, a néptánc, a tárgyalkotó népművészet, a bábok művészetét és a költészetet is.

Hirdetés

Kiss László 1947. június 5-én született Budapesten, nehéz sorsú családban. Az amatőr színjátszás szervezésével, rendezéssel már a hatvanas években foglalkozott. 1964-től három éven át a Danuvia Központi Szerszámgépgyárban, majd 1971-ig a VBKM Kaposvári Gyárában dolgozott népművelőként, a Kaposvári Megyei Művelődési Központ előadójaként, illetve a Kaposvári Városi Tanács csoportvezetőjeként.

Hirdetés
KISS LÁSZLÓ ÉS UNOKÁJA

1978-ban költözött vissza a fővárosba, miután megismerte három éve elhunyt feleségét, az ugyancsak a közművelődésben tevékenykedő Kiss Mariannát, aki a pestszentlőrinci Kondor Béla Közösségi Ház igazgatója volt.

Kiss László 1988-tól 1993-ig az Országos Kisipari Szövetkezet önálló osztályvezetője, majd tizenhét éven át a Kulturális Minisztérium vezető-főtanácsosa volt. Nyugdíjas éveiben, 2010-től a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus munkatársakét dolgozott. Nemrégiben született meg az unokája, aki új lendületet adott a mindennapjaiban. Fia, Kiss Gergely és családja Berlinben él.

2019. december 30. (hétfő), 10:40

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 20:43
Hirdetés

Hat képviselő nem szavazta meg Baka Andrást köztársasági elnöknek! Megvan, kik voltak!

Hat képviselő nem szavazta meg Baka Andrást köztársasági elnöknek! Megvan, kik voltak!

Politikai fordulat: Baka András lett az államfő – hat képviselő mondott nemetMegválasztották Magyarország új...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 17:52

Kertedben süni van? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Kertedben süni van? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Sün van a kertedben? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:??é?? ?é? ?????? ú??? é? ú??? ? ?????????A sün nem véletlenül...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 15:40

4 megye kapott riasztást – 100km/h Viharos széllel, villámlással, zivatarokkal akár 2cm es jégesővel érkezik a lehűlés

4 megye kapott riasztást – 100km/h Viharos széllel, villámlással, zivatarokkal akár 2cm es jégesővel érkezik a lehűlés

Viharos fordulat érkezik: zivatar, jégeső és lehűlés vet véget a perzselő hőségnek!Négy vármegyére adtak ki...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 15:28

Eskütétel fideszes módra: az esküt elrontották, a magyarázatot még jobban... :) -videó ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Eskütétel fideszes módra: az esküt elrontották, a magyarázatot még jobban... :) -videó ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Kamerák előtt omlott össze a magyarázat: Magyar Péterre fogták a két új fideszes képviselő kínos eskübakiját Már az...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 14:32

Hivatalos: Baka András lett Magyarország új köztársasági elnöke ! Fidesz botrányos lépéssel reagált!

Hivatalos: Baka András lett Magyarország új köztársasági elnöke ! Fidesz botrányos lépéssel reagált!

Baka András lett Magyarország új köztársasági elnöke – a Fidesz üresen hagyta a parlamenti padsorokatHivatalos: Baka...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 13:39

Leszakad az ég: zivatarokkal és lehűléssel érkezik a várva várt fordulat!

Leszakad az ég: zivatarokkal és lehűléssel érkezik a várva várt fordulat!

Végre megtörik a kánikula: négy vármegyében zivatar, majd érkezik a lehűlésNégy vármegyében csaphat le a zivatarA...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 11:34

Németh Balázs támadásba lendült, de Kapitány úgy helyretette, hogy beleremegett a parlament!

Németh Balázs támadásba lendült, de Kapitány úgy helyretette, hogy beleremegett a parlament!

Németh Balázs nekiment Kapitánynak, de csúnyán ráfázott: a miniszter egyetlen számmal tette helyre.Németh Balázs...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 08:19

Hatalmas Botrány a Parlamentben: Toroczkaiék ismét kitettek magukért! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Hatalmas Botrány a Parlamentben: Toroczkaiék ismét kitettek magukért! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Újabb kínos jelenet a parlamentben: Toroczkaiék ismét belesétáltak a csapdábaÜlve maradtak a megemlékezés...

Hirdetés
Hirdetés