Meghalt Kozma Péter

Hirdetés
Meghalt Kozma Péter
Hirdetés

62 éves korában elhunyt Kozma Péter, az egyik legeredményesebb férfi alpesi sízőnk – számolt be róla a magyar szövetség honlapja.

/A szövetség beszámolója szerint még gyermek volt, amikor szülei Svájcba disszidáltak és a Zürich melletti Solothurn\-ban telepedtek le\./

Hirdetés
Tehetsége a sízéshez már egészen fiatal korában megmutatkozott, és hamar a svájci utánpótlás síválogatottban találta magát. Egy olaszországi versenyen a magyar csapat tagjait kísérő Dörflinger János edző kiszúrta a rajtlistán, hogy van egy magyar.
Hirdetés

Kovács Barnabás korábbi edző és szövetségi kapitány is találkozott vele és az egyik FIS versenyen. Odament hozzá, és kérte, hogy csatlakozzon a magyar csapathoz. Kozma Péternek egy-két év alatt sikerült elintézni a svájci szövetséggel, hogy átigazolhasson Magyarországra. De ennek ára volt, ugyanis a 30 FIS pontos versenyző távozásával a svájciak elvették tőle a pontjait. 

1983-ban már magyar színekben versenyzett, és már az első három versenyen megsíelte azt a pontot, amit elvettek tőle.

Hirdetés
Az 1984-es szarajevói téli olimpiára is kijutott. Koziban – ahogy barátai nevezték – benne volt az olimpiai pontszerzés lehetősége, végül 18. lett szlalomban egy nehéz pályán, kis hibával. Sikeresen szerepelt a Téli Universiadékon is: 1983-ban Szófiában és 1985-ban Nevegalban a 4. illetve az 5. helyet szerezte meg. 1987-ben indult utoljára versenyen, 27 évesen fejezte-e sportolói pályafutását. 

Versenyzőtársai elmondása szerint nagyon bohém személyiség volt, imádta az életet és kiválóan sízett.

Hirdetés
Csodabogárként csöppent bele a magyar síéletbe, aki sítudásával és szellemiségével mindenki elismerését megszerezte. A félig tele a pohár szemléletet követte, mellyel több sportolótársára pozitívan hatott. A civil életben is remekelt: fényfestéssel foglalkozott, a Dorkandkozma páros tagjaként nem csak idehaza, de több országban is számos felkérést kapott.
Hirdetés

2023. december 01. (péntek), 13:52

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 14:22
Hirdetés

Magyar Péter bejelentette, Orbán erre összeomlott! Történelmi pillanatok zajlanak éppen:

Magyar Péter bejelentette, Orbán erre összeomlott! Történelmi pillanatok zajlanak éppen:

Magyar Péter: nem engedhetjük, hogy az Orbán-kormány háborúba vigye az országotÁllítsuk meg az Orbán-kormányt! Ne...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 13:41

Félrenyelte a bolognai spagettit a bölcsődében és meghalt a 9 hónapos Oliver

Félrenyelte a bolognai spagettit a bölcsődében és meghalt a 9 hónapos Oliver

Tragédiába torkollott egy hétköznapi ebéd egy bölcsődében: egy mindössze 9 hónapos kisfiú, Oliver félrenyelte a...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 12:14

Megdöbbentő vallomás Korda Györgyről –ezután már nem tudunk rá ugyanúgy nézni

Megdöbbentő vallomás Korda Györgyről –ezután már nem tudunk rá ugyanúgy nézni

Évtizedes titok derült ki Korda Györgyről – ezután már nem tudunk rá ugyanúgy nézniVannak történetek, amelyek még...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 09:04

Brutális fenyegetés: Irán már a világ üdülőhelyeit is célkeresztbe állítaná

Brutális fenyegetés: Irán már a világ üdülőhelyeit is célkeresztbe állítaná

Brutális fenyegetés: Irán már a világ üdülőhelyeit is célkeresztbe állítanáÚjabb aggasztó fordulatot vett a...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 08:19

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Mély szomorúság rázta meg a rajongókat: 54 éves korában meghalt Nicholas Brendon, akit a világ leginkább a Buffy, a...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 06:42

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Orbán Viktor : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Orbán Viktor : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! GyászolOrbán Viktor : nagyon megviselte a szörnyű tragédia .Gyászol a világ: 86 éves...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 18:48

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került:

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került:

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: Ezt...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 18:47

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: ????? ? ?????́???́??́?????́?!