Meghalt Szabó Krisztián

Hirdetés
Meghalt Szabó Krisztián
Hirdetés

Gyász borítja be a magyar sportközösséget: Szabó Krisztián tragikus hirtelenséggel elhunyt .

/Ötvenéves korában elhunyt Szabó Krisztián, egykori rövidpályás gyorskorcsolyázó, aki éveken át a szegediek és a junior válogatott, valamint a női gyorskorcsolya válogatott vezetőedzőjeként tevékenykedett\./

Hirdetés

A magyar szövetség honlapján megjelent szerdai közlemény szerint Szabó rövid betegség után hunyt el.

Szabó Krisztián Debrecenben kezdett korcsolyázni, rövidpályás gyorskorcsolyázóként képviselte Magyarországot olimpián, világ- és Európa-bajnokságon, valamint téli Universiádén.

Hirdetés
Tagja volt a 2001-ben Európa-bajnoki bronzérmet szerző férfiváltónak, és részt vett a 2002-es Salt Lake City-i téli olimpián is – írja az MTI.

Sportolói pályafutása után a Szegedi Korcsolyázó Egyesület vezetőedzőjeként dolgozott, tanítványai közé tartozott többek között Lajtos Szandra, Jászapáti Petra, Kónya Zsófia és Oláh Bence.

Hosszú éveken át irányította a short track junior válogatottat, munkájának köszönhetően számos junior világbajnoki érem és Európa-kupa dobogós helyezés született.

Hirdetés

A 2023/24-es szezonban a női gyorskorcsolya válogatott vezetőedzőjeként erősítette a szövetséget. Szabót a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség a saját halottjának tekinti.

íme az utolsó interjú:

 

2024. július 24. (szerda), 17:34

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. augusztus 24. (vasárnap), 07:06
Hirdetés

Most érkezett! Törvénytelennek mondta ki a bíróság a devizahiteles szerződést – milliók járhatnak vissza

Most érkezett! Törvénytelennek mondta ki a bíróság a devizahiteles szerződést – milliók járhatnak vissza

Megszólalt Dobrev Klára a devizahitelesek ügyében – „Eljött a pillanat, hogy a bankok hatalmaskodásának vége...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. augusztus 24. (vasárnap)

Megszólalt a csömendi gyilkosság áldozatának édesanyja, átok ül a családon

Megszólalt a csömendi gyilkosság áldozatának édesanyja, átok ül a családon

A lányomat agyonverték. Ekkora fájdalom nem is létezik a világon” – megszólalt a csömendi gyilkosság áldozatának...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 24. (vasárnap), 05:43

Tilalom lép életbe Magyarországon, itt a teljes lista

Tilalom lép életbe Magyarországon, itt a teljes lista

Tilalom lép életbe Magyarországon, itt a teljes lista  A tiltás lépése – nem várt késedelemA kormány rendelettel...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 19:42

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Mély gyász: meghalt Hetey László Meghalt Hetey László, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja és...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 17:40

Órákra a forró autóban hagyta gyermekét az apa, míg iszogatni ment – Tragédia lett a vége

Órákra a forró autóban hagyta gyermekét az apa, míg iszogatni ment – Tragédia lett a vége

 Órákra a forró autóban hagyta gyermekét az apa, míg iszogatni ment – Tragédia lett a vége Felfoghatatlan tragédia...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 16:42

8 éves kisfiú és egy tinédzser halt meg a frissen vett BMW-ben

8 éves kisfiú és egy tinédzser halt meg a frissen vett BMW-ben

Drámába fulladt autózás a mezőn: egy 8 éves kisfiú és egy tinédzser halt meg a frissen vett BMW-ben  Mezőn drifteltek a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 13:04

1 PERCE ÉRKEZETT:Hatalmas baleset ! Közel 8km-es a torlódás A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 8 kilométeres.

1 PERCE ÉRKEZETT:Hatalmas baleset ! Közel 8km-es a torlódás A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 8 kilométeres.

 Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események A nyár utolsó hétvégéjén, a megnövekedett forgalom és a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 11:31

Vihar halálos áldozatai!Három ember meghalt, többen megsérültek a péntek esti viharban

Vihar halálos áldozatai!Három ember meghalt, többen megsérültek a péntek esti viharban

Három ember meghalt, többen megsérültek a péntek esti viharban A péntek esti pusztító vihar több megyében és a...

Hirdetés
Hirdetés