Megható pillanatok! A hétvégén templomban is összeházasodott Pál Dénes és gyönyörű felesége! Megosztották a fotókat!

Hirdetés
Megható pillanatok! A hétvégén templomban is összeházasodott Pál Dénes és gyönyörű felesége! Megosztották a fotókat!
Hirdetés

Pál Dénes a közösségi oldalán osztotta meg a hírt, miszerint két évvel a polgári esküvőjük után templomi szertartás keretében is megerősítették fogadalmukat Isten előtt. /Emellett kislányuk, Emma Sára részesült a keresztség szentségében\./

Hirdetés
Az énekes meghitt családi élményként írta le a napot, amit Levente atya tett felejthetetlenné. Bár a hitük magánügy, Dénes fontosnak tartotta, hogy megossza ezt a különleges eseményt követőivel, melyet csak a legközelebbi családtagjaikkal ünnepeltek meg.
Hirdetés

Pál Dénes így folytatta közösségi oldalán mostani bejegyzését: “Gondolkodtam sokat, hogy megosszam-e, mert az ember erről nem nagyon beszél, a hit magánügy, nem tesszük a kirakatba.

De a feleségemnek és nekem is fontos volt az egyházi esküvő, ahogy az is, hogy a gyerekeinket megkereszteljék.

Emma Sára keresztelője pedig – ugyanúgy, ahogy annak idején Panna Rózáé – csodálatos élmény volt, amit csak a családunkkal osztottunk meg.

Hirdetés

Köszönjük Levente atyának, hogy széppé, meghitté, vidámmá és egyben felejthetetlenné tette nekünk ezt a napot” – közölte az énekes.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Pál Dénes (@paldenes) által megosztott bejegyzés

2024. augusztus 11. (vasárnap), 17:32

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 20:25
Hirdetés

Megszólalt a búvár, aki kihozta az olaszok holttestét a Maldív-szigetek halálos barlangjából!

Megszólalt a búvár, aki kihozta az olaszok holttestét a Maldív-szigetek halálos barlangjából!

A világ egyik legjobb mentőbúvárja beszélt a tragédiárólSami Paakkarinen világhírű finn búvár vezette azt a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 18:03

Meglépik:Felfüggeszti a devizahiteles pereket és végrehajtásokat a Tisza!

Meglépik:Felfüggeszti a devizahiteles pereket és végrehajtásokat a Tisza!

A Tisza lépne a devizahiteles ügyekbenÚjabb nagy horderejű javaslat került az Országgyűlés elé: a Tisza-frakció két...

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 17:21

Kikerült a netre egy videó Scherer Péterről, ami mindössze 2 héttel a halála előtt készült!

Kikerült a netre egy videó Scherer Péterről, ami mindössze 2 héttel a halála előtt készült!

 Kikerült a netre egy videó Scherer Péterről, ami mindössze két héttel a halála előtt készült. A felvétel különösen...

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 16:36

Forsthoffer Ágnes ezzel a tettével máris a Tisza legnépszerűbb politikusává vált!

Forsthoffer Ágnes ezzel a tettével máris a Tisza legnépszerűbb politikusává vált!

Forsthoffer Ágnes egyik első látványos házelnöki döntése rövid idő alatt nagy visszhangot váltott ki. Az Országgyűlés...

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 16:10

Elkészült a NER Búcsúdalának Megasztár-változata, és a zsűritagok névsorán most mindenki felkapja a fejét! Ilyet még biztosan nem láttál: itt a videóklip, a felvételt a hozzászólásoknál találod!

Elkészült a NER Búcsúdalának Megasztár-változata, és a zsűritagok névsorán most mindenki felkapja a fejét! Ilyet még biztosan nem láttál: itt a videóklip, a felvételt a hozzászólásoknál találod!

Elkészült a NER Búcsúdalának eddigi legdurvább fejezete! Videón, mi történne, ha a főszereplők tükörbe...

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 15:45

Deutsch Tamás családja sem úszta meg, igencsak rossz hírt kaptak

Deutsch Tamás családja sem úszta meg, igencsak rossz hírt kaptak

Deutsch Tamás családja sem úszta meg, igencsak rossz hírt kaptakTávozott vezető pozíciójából Deutsch-Lazsányi...

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 15:32

Exkluzív! Megszületett Horváth Csenge kislánya: különleges nevet kapott a bébi

Exkluzív! Megszületett Horváth Csenge kislánya: különleges nevet kapott a bébi

Exkluzív! Megszületett Horváth Csenge kislánya: különleges nevet kapott  a bébi Megszületett Horváth Csenge...

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 15:15

Titokban készült videó terjed Németh Balázsról! Őrület, mit művelt a Parlamentnél:

Titokban készült videó terjed Németh Balázsról! Őrület, mit művelt a Parlamentnél:

Lesivideó készült Németh BalázsrólLesivideó készült Németh Balázsról, a Fidesz-frakcióban ülő egykori híradósról, aki...

Hirdetés
Hirdetés