Meghozta a döntést a Fidesz, amivel végérvényesen taccsra vágják Budapest és Pest megye közlekedését

Hirdetés
Meghozta a döntést a Fidesz, amivel végérvényesen taccsra vágják Budapest és Pest megye közlekedését
Hirdetés

/Meghozta a döntést a Fidesz, amivel végérvényesen taccsra vágják Budapest és Pest megye közlekedését\: lebontják a Nyugati téri felüljárót, így a gyakorlatilag lehetetlen lesz Vác, Dunakeszi és Göd irányából az autóval történő ingázás\./

Hirdetés

Döntés született arról, hogy el kell bontani a Nyugati téri felüljárót – jelentette be Tarlós István főpolgármester a Kossuth rádióban. A lépés fő indoka, hogy a híd városképi szempontból rendkívül csúnya.

A létesítményt 1981-ben adták át. Az egyébként jó műszaki állapotú felüljáró elbontása már többször felmerült. A bontásról szóló döntést még a Fővárosi Közgyűlésnek és a kormánynak is jóvá kell hagyni, de Tarlós ebben nem számít bonyodalomra- nyilatkozta a Fidesz városvezetője.

Hirdetés

Az ATV Heti Napló című műsora még 2017-ben járta körbe a témát. A közlekedési szakemberek a legkevésbé sem javasolják a felüljáró elbontását, ugyanis csak felszíni kereszteződés alakítható ki a metró aluljáró miatt a körút és Váci út találkozásánál, ami már így is gyakran bedugul.

Ráadásul a 4-6-os villamos menetideje is radikálisan megnövekedhet, mivel a dugók miatt a gépkocsik a sínekre fognak beszorulni- vélekednek a szakemberek.

Hirdetés
A főváros lépése nem csak a budapestiekre, de a Pest megyében élőkre is kihat, ugyanis Vác, Göd és Dunakeszi irányából gyakorlatilag teljesen ellehetetlenül az ingázás a fővárosban, hiszen a dugó akár a város határig is állhat majd.

A propaganda médiák nem fognap beszámolni arról, hogy már megint milyen elborult döntést hozta meg Fideszék ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa, tönkreteszik Budapest és Pest megye közlekedését.

Hirdetés

Forrás: hirhugo.hu

2019. május 17. (péntek), 14:12

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 09:37
Hirdetés

Több mint 300 ezer magyar kap utalványt a napokban! – Mutatjuk a jogosultak listáját!

Több mint 300 ezer magyar kap utalványt a napokban! – Mutatjuk a jogosultak listáját!

Több mint 300 ezer magyar kap utalványt a napokban! – Mutatjuk a jogosultak listáját! Hatalmas örömhír érkezett: a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 08:58

2026-ban ezek a csillagjegyek az élet minden területén gyógyulásra ? és gazdagságra ? számíthatnak!

2026-ban ezek a csillagjegyek az élet minden területén gyógyulásra ? és gazdagságra ? számíthatnak!

2026-ban ezek a csillagjegyek az élet minden területén gyógyulásra ? és gazdagságra ? számíthatnak!KOS – 20262026-ban...

Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 07:53

Sokkoló iskolai tragédia! Meghalt egy 5 éves kisfiú – megdöbbentő részletek derültek ki

Sokkoló iskolai tragédia! Meghalt egy 5 éves kisfiú – megdöbbentő részletek derültek ki

Kétszer hányt, majd meghalt az 5 éves kisfiú – megrázó részletek egy iskolai tragédiárólEgy angliai család élete örökre...

Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 07:17

Fejes Tamás megmutatta ritkán látott családját

Fejes Tamás megmutatta ritkán látott családját

Fejes Tamás megmutatta ritkán látott családját – szigor, büszkeség és afrikai kalandok A legtöbben még mindig a dobok...

Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 06:28

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

?️ Születésnapja után egy nappal halt meg a volt NB I-es kapus, Bodolai István Megrendítő hír rázta meg Heves vármegyét...

Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 05:56

? Brutális támogatást kapnak a nyugdíjasok! – Mutatjuk, kik és mire igényelhetik ?

? Brutális támogatást kapnak a nyugdíjasok! – Mutatjuk, kik és mire igényelhetik ?

Brutális támogatást kapnak a nyugdíjasok! – Mutatjuk, kik és mire igényelhetik ?Komoly, kézzelfogható segítség érkezik...

Mindenegyben blog
2026. február 24. (kedd), 19:26

Kitálalt Zámbó Jimmy testőre – évtizedes titok a végzetes éjszakáról

Kitálalt Zámbó Jimmy testőre – évtizedes titok a végzetes éjszakáról

 Kitálalt Zámbó Jimmy testőre – évtizedes titok a végzetes éjszakárólTöbb mint két évtizeddel a tragédia után ismét...

Mindenegyben blog
2026. február 24. (kedd), 17:20

Jöhet a 15. havi nyugdíj?

Jöhet a 15. havi nyugdíj?

Szenzáció a közéletben: jöhet a 15. havi nyugdíj?Az elmúlt napokban egyre hangosabb lett a közbeszéd attól a...

Hirdetés
Hirdetés