Megrohamozták a kirándulók a Balatont, százával kellett elküldeni őket

Hirdetés
Megrohamozták a kirándulók a Balatont, százával kellett elküldeni őket
Hirdetés

Megrohamozták a kirándulók a Balatont, százával kellett elküldeni őket.

A polgármesterek elrendelték a strandok és parkolók lezárását, de voltak, akik ennek ellenére a tó partján szerették volna tölteni a hétvégét.

/A Balatonlellei Polgárőrség a közösségi oldalán osztotta meg tapasztalatait\./

Hirdetés
Mint írják:

“igen jelentős létszámban érkeztek az apartmanokba, társasüdülőkbe és hétvégi házakba máshonnan. Ekkora vendégsereg még nem volt az elmúlt évtizedekben ezekben az időszakokban.

Hirdetés
(…) Lellén egy-két esetben fordult elő, hogy a szalagot letépték és tiltott területen tartózkodtak, kivéve ma estét, amikor közel 40 főt kellett a Virág strandról elküldeni. A megkérdezettek egy része nem itt tartózkodik, hanem más településről érkeztek és parti sétákat szerettek volna tenni. Helyiekkel nem találkoztunk.”

A polgárőrök beszámolója szerint Balatonbogláron már sokkal többen voltak, akik nem törődtek a veszélyhelyzet miatti korlátozással.

Hirdetés
Azt írják, miután az egyik strandot kiürítették, a másikon ugyanazokkal a családokkal találkoztak.

“Kérdésünkre, hogy nem egyértelmű a rendelkezés, vagy mi az oka a viselkedésüknek a következő választ kaptuk: “Lejöttünk pihenni a családdal és nem képzelik, hogy otthon fogunk ülni és nem megyünk ki a partra!?” Persze elhagyták a területet, mivel tettünk ennek érdekébe. Kordon szalagok letépését persze itt is pótoltuk”

– olvasható a bejegyzésben.

......

atv.hu

fotó:illusztráció 

2020. április 13. (hétfő), 09:33

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 20:08
Hirdetés

14 nap alatt közel 7 milliárdot spórolt meg a közmédia új vezetése

14 nap alatt közel 7 milliárdot spórolt meg a közmédia új vezetése

Milliárdos rendrakás a közmédiánál: két hét alatt óriási összeget takarított meg az új vezetésSzerződéseket bontanak...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 18:16

19 megye kapott riasztást – 100km/h Viharos széllel, villámlással, zivatarokkal akár 2cm es jégesővel érkezik a lehűlés

19 megye kapott riasztást – 100km/h Viharos széllel, villámlással, zivatarokkal akár 2cm es jégesővel érkezik a lehűlés

Viharos fordulat érkezik csütörtökön: jégesővel és 80 km/órás széllel csaphatnak le a zivatarokMozgalmas időjárást hoz...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 17:09

Szerdától fájni fog a tankolás: ekkorát még nem drágult az üzemanyag a védett ár kivezetése óta!

Szerdától fájni fog a tankolás: ekkorát még nem drágult az üzemanyag a védett ár kivezetése óta!

Újabb csapás az autósokra: szerdán brutálisan megugrik a benzin és a gázolaj áraIsmét jelentősen emelkednek az...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 16:38

Sulyok Tamás felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Sulyok Tamás felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Sulyok Tamás távozása bejárta a világsajtót: súlyos kérdéseket vetett fel az államfő eltávolításaSulyok Tamás államfői...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 16:09

Orbán Viktortól hangos a nemzetközi sajtó, elképesztő miket írnak róla!

Orbán Viktortól hangos a nemzetközi sajtó, elképesztő miket írnak róla!

Orbán Viktor visszatérésétől hangos a világsajtó: négy vezető lap elemezte az „ellenállás” meghirdetésétOrbán Viktor a...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 15:29

Magyar Péter felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Magyar Péter felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Magyar Péter húzásától hangos a világsajtó: Európa vezető lapjai elemzik a döntését2026. július 22.A Reuters és a...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 14:44

Megrázó részletek derültek ki Nánási László haláláról

Megrázó részletek derültek ki Nánási László haláláról

Megrázó részletek derültek ki Nánási László halálárólKözel hat év telt el Nánási László halála óta:ez vezetett a...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 14:03

Megrázó részletek derültek ki Jakab Ferenc haláláról

Megrázó részletek derültek ki Jakab Ferenc haláláról

46 éves korában elhunyt Jakab Ferenc virológus, a korábbi Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetője. Jakab Ferenc...

Hirdetés
Hirdetés