Megvan Zalatnay Sarolta végső nyughelye !Ide temetik el majd Zalatnay Cinit

Hirdetés
Megvan Zalatnay Sarolta végső nyughelye !Ide temetik el majd Zalatnay Cinit
Hirdetés

Az elmúlt két év a járvány jegyében telt, amely helyzet sok ikon elvesztéséhez vezetett. A gyászban Zalatnay Sarolta önkéntelenül is elgondolkozott saját halandóságáról.

Zalatnay Cini is sokáig úgy gondolta, örökké él majd. /A koronavírus\-járvány óta elvesztett barátai hiánya azonban gyökeresen megváltoztatta a véleményét – írja a Bors\./

Hirdetés

Cini ugyan „megúszta” a koronavírus két évét, még csak beteg sem volt egyszer sem, de arra rádöbbentette, hogy nem marad örökké fiatal.

Hirdetés
„Az idő múlását sajnos nem tudom megállítani” – mondta. Elmondása szerint a pandémia nagyon rosszul érintette a korosztályát.

A 74 éves Zalatnay Sarolta úgy érzi, nem halogathatja tovább a halál kérdésével való foglalkozást, vagyis fel kell tennie magának: „mi vár az út végén?”

„Nem félek a haláltól... de 74 éves vagyok. Lassan sajnos, ideje elkezdenem azon gondolkodni, mégis mi vár rám az út végén. Boldog vagyok az életem miatt, nincs mit megbánnom. Néha azon kapom magam, hogy ülök az ágyon, és azt gondolom, hogy az édesanyámmal beszélgetek és annyit mondok neki, hogy 'mami, nemsokára találkozunk'” – mondta az énekesnő.

Hirdetés

Cininek arról is van elképzelése, hogy miként helyezzék majd őt végső nyugalomra. Ugyan a hamvasztás gondolatától sincsen elragadtatva, a koporsóba való helyezést teljesen kizárja az énekesnő. Elmondása szerint klausztrofóbiás, a koporsó pedig, „valljuk be, egy zárt fadoboz”.

„Ha mindenképpen menni kell, inkább úgy tenném, mint drága Kóbor János, akit ugye, a Balatonba szórtak.

Hirdetés
Annyira szabad, annyira megnyugtató... Semmi bezártság, csak eggyé válik a természettel” – mondta el az énekesnő.

2022. szeptember 06. (kedd), 19:44

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 31. (hétfő), 06:13
Hirdetés

Váratlan ingyenes csomagokat kézbesítenek az időseknek: ezt az egy hibát nem szabad elkövetni

Váratlan ingyenes csomagokat kézbesítenek az időseknek: ezt az egy hibát nem szabad elkövetni

Váratlan ingyenes csomagokat kézbesítenek az időseknek: ezt az egy hibát nem szabad elkövetniMegérkezhet akkor is, ha...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 31. (hétfő), 05:14

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Megrázó veszteség érte a magyar futballt: elhunyt Képíró JánosGyászol a keleti labdarúgásMéltósággal viselt, hosszan...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 30. (vasárnap), 19:47

Unger Anna robbantotta a bombát: Megvan az első ügy, indul a nyomozás! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Unger Anna robbantotta a bombát: Megvan az első ügy, indul a nyomozás! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Unger Anna robbantotta a hírt: már megvan az első ügy, szeptember végén indulhat a nyomozás!Már kiválasztották az első...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 30. (vasárnap), 17:04

30 éve vártak erre a nyugdíjasok: Hegedűs miniszter bejelentése mindent megváltoztathat! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

30 éve vártak erre a nyugdíjasok: Hegedűs miniszter bejelentése mindent megváltoztathat! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Történelmi fordulat jöhet: Hegedűs bejelentette, mikor érhet véget a nyugdíjasok hosszú várakozásaElkészült a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 30. (vasárnap), 12:54

Nincs több menekvés: Orbánék rémálma most valósággá válik! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Nincs több menekvés: Orbánék rémálma most valósággá válik! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elkezdődött Orbánék rémálma: több oldalról eredhetnek az eltűnt közpénzek nyomába!Nem Unger Anna személye a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 30. (vasárnap), 08:50

Orbán Anita kitálalta az eddigi legarcátlanabb botrányt: ebbe belebukik Szijjártó! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Orbán Anita kitálalta az eddigi legarcátlanabb botrányt: ebbe belebukik Szijjártó! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Robbant a 300 milliárdos ügy: Orbán Anita feljelentést tett a Szijjártó-korszak beszerzései miatt!Feljelentés lett a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 30. (vasárnap), 07:39

Forsthoffer Ágnes nem hallgatott tovább: Megnevezte a felelősöket! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Forsthoffer Ágnes nem hallgatott tovább: Megnevezte a felelősöket! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Forsthoffer Ágnes kitálalt: hamarosan kiderülhet, kik felelnek a 20 milliárdos MNB-ügyért!Forsthoffer Ágnes keményen...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 30. (vasárnap), 06:16

Padlóra küldte Kövér Lászlót Unger Anna:kegyetlenül visszanyalt a fagyi! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Padlóra küldte Kövér Lászlót Unger Anna:kegyetlenül visszanyalt a fagyi! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Kövér Lászlót utolérte a saját mondata: Unger Anna kegyetlenül egymás mellé tette a régit és a mostanitUnger Anna...

Hirdetés
Hirdetés