MERKELY BÉLA SZÖRNYŰ HÍRT KÖZÖLT AZZAL KAPCSOLATBAN, MEDDIG TART MAJD A 4. HULLÁM! EDDIG ERRŐL SZÓ SEM VOLT!

Hirdetés
MERKELY BÉLA SZÖRNYŰ HÍRT KÖZÖLT AZZAL KAPCSOLATBAN, MEDDIG TART MAJD A 4. HULLÁM! EDDIG ERRŐL SZÓ SEM VOLT!
Hirdetés

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora nagyinterjúban mondta el, hogy mi várható ősszel, és hogy milyen jellegű lesz a világjárvány közelgő 4. hulláma.

A professzor az Indexnek többek között azt hangsúlyozta, hogy “a hatékonyabban terjedő vírusmutációk megjelenésével a maszknak egyre kevesebb lesz a védelmező ereje. /Egy kis időre levesszük, mondjuk egy pohár víz megivásához, ez pedig épp elég a megfertőződéshez\./

Hirdetés
Ezzel pedig azt akarom hangsúlyozni, hogy a maszkviselés nem pótolja az oltást”.
Hirdetés

A szakember nem túl derűlátó a 4. hullám hosszával kapcsolatban: “A delta variáns roppant fertőző, megtalálja a rést a pajzson, így azok, akik eddig megpróbáltak elbújni a vírus elől, és igyekezték oltatlanul átvészelni a mindennapokat, jó eséllyel megfertőződnek. S, ha nem is lesz annyi beteg és nem lesz olyan erős ez a hullám, mint a második vagy a harmadik, mégis, egy elhúzódó, hónapokon át tartó járványra készülhetünk, annyi különbséggel, hogy ez leginkább az oltatlanok esetében okoz majd súlyos lefolyású kórképet” – figyelmeztetett a SOTE professzora.

Hirdetés

Az oltatlanok természetesen jóval nagyobb veszélynek vannak kitéve […huszonötször valószínűbb, hogy bekerül egy oltatlan egy kórházba, huszonötször nagyobb a valószínűsége, hogy meghal koronavírus-fertőzésben

].

– mondta Merkely Béla, aki az adásban megismételte azt a kijelentését is, miszerint a negyedik hullám sokáig elhúzódhat.

Hirdetés

Ezzel együtt Merkely Béla úgy gondolja, hogy nyugodtan elengedhetjük a gyerekeket iskolába és óvodába, ám ha lehetséges, oltatlan emberekkel, különösen idősekkel, például nagyszülőkkel minél kevesebbet találkozzanak, nehogy továbbadják nekik a közösségben összeszedett fertőzést.

 Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: MTI)

2021. szeptember 08. (szerda), 09:45

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 08:19
Hirdetés

Hatalmas Botrány a Parlamentben: Toroczkaiék ismét kitettek magukért! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Hatalmas Botrány a Parlamentben: Toroczkaiék ismét kitettek magukért! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Újabb kínos jelenet a parlamentben: Toroczkaiék ismét belesétáltak a csapdábaÜlve maradtak a megemlékezés...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 07:31

Élő adásban omlott össze Nótár Mary -videó

Élő adásban omlott össze Nótár Mary -videó

Élő adásban omlott össze Nótár Mary: „Mintha lekapcsolták volna a villanyt a fejemben”A színpadon tört rá a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 07:01

Óriási FORDULAT: Magyar Péter hirtelen jó hírt jelentett be! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Óriási FORDULAT: Magyar Péter hirtelen jó hírt jelentett be! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Fordulat Pakson: Magyar Péter bejelentette, hétfő este újraindul az egyik turbina!Fontos bejelentést tett Magyar...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 06:25

Kitört a botrány: azonnali lemondásra szólították fel a Mi Hazánk képviselőit!

Kitört a botrány: azonnali lemondásra szólították fel a Mi Hazánk képviselőit!

Betelt a pohár: a teljes Mi Hazánk-frakció távozását követelik a parlamenti botrány utánVélemény – 2026. augusztus...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 06:01

Meghalt Velkey Gábor

Meghalt Velkey Gábor

Megrázó tragédia a versenyen: hiába küzdöttek érte, meghalt Velkey Gábor2026. augusztus 11.Úszás közben lett rosszul63...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 05:35

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Tragédia a triatlonversenyen: úszás közben lett rosszul, meghalt a volt országgyűlési képviselő2026. augusztus 11.A...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 21:07

Súlyos döntés született: milliós bírságot kapott az Orbán család Hatvanpuszta miatt

Súlyos döntés született: milliós bírságot kapott az Orbán család Hatvanpuszta miatt

Súlyos döntés született: milliós bírságot kapott az Orbán család Hatvanpuszta miattMilliós büntetés az engedély nélküli...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 19:27

Magyar Péter leleplezte Orbán szerbiai mulatozásának részleteit! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Magyar Péter leleplezte Orbán szerbiai mulatozásának részleteit! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Magyar Péter idézte fel Orbán Viktor szerbiai kiruccanását. A TISZA elnöke Bóka János önkényről szóló felszólalására...

Hirdetés
Hirdetés