NA EZ HATALMAS BAJ! Villanyszámlások figyelem! ERRŐL JOBB HA TUDTOK, mert ezt MINDANNYIAN MEG FOGJÁTOK ÉREZNI! >>>>

Hirdetés
NA EZ HATALMAS BAJ! Villanyszámlások figyelem! ERRŐL JOBB HA TUDTOK, mert ezt MINDANNYIAN MEG FOGJÁTOK ÉREZNI! >>>>
Hirdetés

A rezsicsökkentés miatt bár a magyar lakosság nem igen tudja, de brutálisan megdrágult az áram – írja a Telex.

Nagy a baj!

Csak idén közel 60 százalékkal emelkedett az áram ára!

/Magyarországon a rezsicsökkentés egyik terméke, hogy az emberek úgy hiszik, olcsó az áram és a gáz\./

Hirdetés
A kérdéskör azonban ennél jóval összetettebb. A régiós árampiacokon az áram ára csak idén 60 százalékot emelkedett, de az öt évvel ezelőtti szinthez képest háromszorozódott az ára – írja a cikk.
Hirdetés
Az okok egyértelműen az energiavilág zöldítésére vezetnek vissza, ezért a drágulást egyáltalán nem a Covid-válság egyszeri hatásaként kell értékelni.

A magyar lakosság azonban ebből nem sokat érzékel a hatósági árazás miatt. Fontos tudni, hogy az az áramszámla egy jelentős része az áfa, a másik fele pedig az áram szállítási díja. Tehát nettó módon a hazai lakosság nagyságrendileg 12 forintot fizet egy kWh áramért.

Hirdetés
Azaz egy mWh-ért 12 000 forintot, nagyságrendileg 34 eurót. A régiós áramárakat meghatározó német áramtőzsdén ugyanennyi áramnak az ára viszont már a 81 eurót is meghaladta.

Ez persze csak az áramár, a rendszerhasználati díjat például önmagában ez nem emeli, de ha minden egyéb változatlansága mellett, ha a fenti áramárat egyszer csak ki kellene fizettetni a lakossággal, akkor egy 300 kWh-s havi fogyasztás esetén a nagyságrendileg 10 800 forintos havi számla 6 380 forinttal, azaz 59 százalékkal emelkedne, havi 17 180 forintra.

Hirdetés
penzcentrum.hu

2021. szeptember 08. (szerda), 09:56

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 19:24
Hirdetés

Olyan orbitális disznósáot találtak a Állami Operaházban, hogy azonnal kirúgták az Ókovács Szilvesztert

Olyan orbitális disznósáot találtak a Állami Operaházban, hogy azonnal kirúgták az Ókovács Szilvesztert

Azonnal menesztették Ókovács Szilvesztert: 4,8 milliós fizetés, különprémiumok és súlyos kifogások az...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 18:20

Óriási bajba került Matolcsy Ádám, itt az újabb fordulat

Óriási bajba került Matolcsy Ádám, itt az újabb fordulat

Újabb fordulat Matolcsy Ádám ügyében: már a rendőrség fejvadászai is kereshetik a volt jegybankelnök fiátÚjabb komoly...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 17:32

Óriási Botrány a Parlamentben: Brutálisan Elszabadultak az Indulatok!

Óriási Botrány a Parlamentben: Brutálisan Elszabadultak az Indulatok!

Ne tegezzél! – Elszabadultak az indulatok a Parlamentben, három képviselő is nekiment Magyar PéternekÉles szóváltások,...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 16:19

Óriási politikai öngól: a Fidesz most Magyar Péter dolgát könnyítette meg!

Óriási politikai öngól: a Fidesz most Magyar Péter dolgát könnyítette meg!

Támadásból ingyenreklám: két elemző szerint is Magyar Péternek kedvezett Takács bírálataMagyar Pétert bírálta október...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 12:06

Sorsdöntő nap ! Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is .....

Sorsdöntő nap ! Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is .....

Sorsdöntő nap Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is  .....Már a NAV is nyomoz: új fordulat Mészáros cégének 338...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 08:29

Itt a vége! Drámai hír érkezett Bochkor Gáborról!

Itt a vége! Drámai hír érkezett Bochkor Gáborról!

Idén már nem tér vissza Bochkor Gábor ATV-s műsora: januárban egyeztetnek a folytatásrólÚj #Bochkor-adásokra 2026-ban...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 08:04

Folytatódnak a letartóztatások: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak le!

Folytatódnak a letartóztatások: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak le!

Lélegeztetőgép-ügy: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak leA koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 07:17

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indultA Fidesz a...

Hirdetés
Hirdetés