Mindenki, aki mutogatja a gyereke kitűnő bizonyítványát, most jól figyeljen..

Hirdetés
Mindenki, aki mutogatja a gyereke kitűnő bizonyítványát, most jól figyeljen..
Hirdetés

A tanévzáró után sokan büszkén teszik közszemlére csemetéjük kitűnő bizonyítványát. Az én anyukám – ha már akkor is lett volna erre lehetőség – sosem tette volna ezt. Hogy miért? A képen tökéletesen látható. /És ha ezeket a jegyeket nézzük, nem volt mire büszkének lennie\./

Hirdetés
 

Ha az eredményeimet nézzük, az élet iskolájában elért eredményeket, akkor már egészen más lenne a helyzet. De ma már nem teheti meg. Már nem tudja megmutatni a bizonyítványomat.

Hirdetés
Már csak én tudom. A bizonyítványomat, ami én magam vagyok. Aki lettem. Mert a papír bizonyítvány nem tud soha igaz képet adni a tulajdonosáról. A bizonyítvány maga az ember. Akit megismerünk, és mi magunk tudjuk osztályozni. Attól függően, hogy a másik mennyit jelent számunkra. De ezt nem lehet számokkal, osztályzatokkal értékelni. 

Számomra az Olvasók osztályzata jelenti a valóságot, azt, amit elértem, amivé, akivé váltam.

Hirdetés
Jobban örülök annak az ötös osztályzatnak, amit az élet, amit az olvasók adnak, mint amit a tanár adott volna. Sokan kapnak kitűnő bizonyítványt az iskolában, aztán az életben megbuknak. És sok iskolai bukott diák kap kitűnő bizonyítványt az életben. 

Ez a bizonyítvány tanulság. És biztatás. Nem, nem arra, hogy nem kell tanulni. Hanem arra, hogy egy rossz kezdésből lekhet jó folytatás.

Hirdetés
Hogy a jegyek nem feltétlenül jelentik, hogy a rossz tanuló semmire nem viszi az életben. Nem szabad aggódni, ha a jegyek nem a legszebbek a bizonyítványban. Az a fontos, hogy az életben legyenek szépek.

2022. június 14. (kedd), 20:31

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. augusztus 12. (kedd), 15:55
Hirdetés

Kiderült: ekkor veszünk végső búcsút Kathi Bélától – az ország gyászolja a hajdúböszörményi erőembert ??

Kiderült: ekkor veszünk végső búcsút Kathi Bélától – az ország gyászolja a hajdúböszörményi erőembert ??

Kiderült: ekkor veszünk végső búcsút Kathi Bélától – az ország gyászolja a hajdúböszörményi erőembert ??Megrendítő hír...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. augusztus 12. (kedd), 12:46

Meghalt Káposzta Benő, az Újpest hatszoros bajnok futballistája

Meghalt Káposzta Benő, az Újpest hatszoros bajnok futballistája

? Gyászol az Újpest-család – Elhunyt Káposzta Benő, a hatszoros bajnok legenda ?⚽Szomorú hír rázta meg a magyar futball...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 12. (kedd), 09:54

Drámai hír!Harsányi Levente tragikus hirtelenséggel elvesztette testvérét

Drámai hír!Harsányi Levente tragikus hirtelenséggel elvesztette testvérét

Erre nem lehet felkészülni” – Tragikus hirtelenséggel meghalt Harsányi Levente testvéreFelfoghatatlan veszteség érte a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 12. (kedd), 05:13

Elhunyt egy fürdőző a Balatonnál

Elhunyt egy fürdőző a Balatonnál

Tragédia a Balatonon – férje tartotta a felszínen, mégis életét vesztette egy nő ??Vasárnap délután szívszorító baleset...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 11. (hétfő), 17:02

5 éve ment el Cserdi Polgármestere, Bogdán László.. ma derült ki, hogy miért dobta el az életét. 5 évig kellett várni, hogy kiderüljön

5 éve ment el Cserdi Polgármestere, Bogdán László.. ma derült ki, hogy miért dobta el az életét. 5 évig kellett várni, hogy kiderüljön

Emlékezve arra, akinek a szíve mindannyiunkért dobogott” – Öt éve hunyt el Bogdán László, és ma kiderült a tragédia...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 11. (hétfő), 14:03

Tragédia!Meghalt egy nő a Balatonban

Tragédia!Meghalt egy nő a Balatonban

Tragédia a Balatonon – férje tartotta a felszínen, mégis életét vesztette egy nő ??Szívszorító baleset történt vasárnap...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 11. (hétfő), 10:57

Borzalmas hír jött ma reggelre– tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Borzalmas hír jött ma reggelre– tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

 Elhunyt Tamás László, az Echo együttes legendás dobosa és dalszövegírója – Egy korszak zárult le ??Gyászol a magyar...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 11. (hétfő), 06:18

Egy részeg orvos okozhatta a fiatal mentősnő és párja tragédiáját Fejérben

Egy részeg orvos okozhatta a fiatal mentősnő és párja tragédiáját Fejérben

Egy részeg orvos okozhatta a fiatal mentősnő és párja tragédiáját FejérbenA helyiek elmondása szerint egy 59 éves...

Hirdetés
Hirdetés