Most érkezett a hír Tóth Gabiról

Hirdetés
Most érkezett a hír Tóth Gabiról
Hirdetés

Tóth Gabi új szerelmével utazott el Horvátországba, ahol Rovinj városában töltik a nyaralásukat.

Az énekesnő elválik Krausz Gábortól, a férjétől, és úgy hírlik, hogy a Fricska Táncegyüttes egyik táncosával jár.

/Eredetileg Tóth Gabi lépett volna fel augusztus 20\-án a várkert bazárban, de a neve titokban eltűnt a programból\./

Hirdetés

Az viszont még kérdéses, hogy augusztus 19-én színpadra áll-e a Fricska Táncegyüttessel Hevesen, mert ezt hivatalosan nem mondta le.

Rovinjban állítólag Tóth Gabi új párjának a családja is velük van.

Hirdetés

„Hálás vagyok azoknak az ismerőseimnek, akik valamilyen módon kimutatták a támogatásukat nekem… És azoknak is , akik olyan mélyre süllyedtek, ahová én soha nem akarok lejutni”

Eközben Krausz Gábor magához költöztette kislányát

Krausz Gábor viszont a közös kislányukra, Hannarózára figyel. A sztárséfet és a hároméves gyereket Veresegyházon sikerült lefotózni.

Hirdetés
A média napok óta Tóth Gabi és Krausz Gábor válásáról cikkezik. A hat évig tartó házasságukat egy félrelépés vetette véget. Gabi ugyanis beleszeretett a Fricska táncegyüttes egyik tagjába, Papp Máté Bencébe, akivel most már egy fedél alatt laknak: a táncos beköltözött az énekesnő szentendrei otthonába, ahol még múlt héten a férjével és a lányával élt.Gábor már elköltözött a házból, de most elvitte magával Hannarózát is.
Hirdetés
Az apát és a kicsit Veresegyházon kapták lencsevégre.

Krausz Gábor, Veresegyházára költöztek? Tud valaki valamit?by u/Soft-Cranberry3976 in talk_hunfluencers

A sztárséf egyik ismerőse szerint Hannaróza nehezen viseli a sok változást, ezért az apja magához vette őt.

"Miután Gabi magához költöztette az új párját, Gábor jobbnak látta, ha magához költözteti ideiglenesen Hannarózát, hogy minél kevesebbet érzékeljen a szülei válásából, és próbál stabilitást biztosítani imádott gyermekének.

Hirdetés
Úgy tudom, most egy darabig Gáborral lesz, aztán majd ha csillapodnak a kedélyek, meglátják, hogyan tovább" – árulta el az ismerős, hozzátéve, hogy Gábor számára most a kislánya a legfontosabb.

"Egy ilyen szituáció nem egyszerű, de Gáboron azt látom, hogy sikerült magában lezárnia a dolgot. Neki a kislánya a legfontosabb, és most, hogy ott van vele, már nyugodt lehet. A hétvégén Veresegyházán jártak például, Hannaróza pedig imádja a közös programokat az édesapjával. Úgy gondolom, ebből az őrületből sikerült kihoznia Gábornak a legjobbat" – mondta a Borsnak.

2023. augusztus 17. (csütörtök), 23:22

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Tóth Gabitól búcsúzunk! Itt a vége!Drámai hír érkezett Tóth Gabiról? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Távozhat Tóth Gabi a Megasztár zsűrijéből – Puskás-Dallos Bogi érkezhet a helyére

1....

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. május 22. (péntek), 12:24
Hirdetés

Tanács Zoltán miniszter nagy bejelentést tett: elkezdte az átvilágítást, máris botrányos dolgok kerültek elő.

Tanács Zoltán miniszter nagy bejelentést tett: elkezdte az átvilágítást, máris botrányos dolgok kerültek elő.

Tanács Zoltán miniszter elkezdte az átvilágítástTanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter szerint több mint 22...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. május 22. (péntek), 11:32

Egy aláírással vissza vesz a kormány Tiborcztól és Mészárostól több ezer milliárd forintot

Egy aláírással vissza vesz a kormány Tiborcztól és Mészárostól több ezer milliárd forintot

Gyors törvénymódosítással kerülhetne újra állami irányítás alá az a több ezer milliárd forintnyi vagyon, amelyet az...

Mindenegyben blog
2026. május 22. (péntek), 08:36

Óriási hírt közölt Sulyok Tamás

Óriási hírt közölt Sulyok Tamás

Nagy hírt közölt Sulyok TamásIsmét megnyílik a Sándor-palotaMájus 30-án ismét megnyílik a Sándor-palota a látogatók...

Mindenegyben blog
2026. május 22. (péntek), 07:22

Na EZ Durva! Ettől azért kinyílik az ember zsebében a bicska.. Ennyi pénzt kért Rúzsa Magdi egy 90 perces koncertért.. Ezért Te mennyit dolgozol? ? ????????́? ? ?????́???́??́?????́?!

Na EZ Durva! Ettől azért kinyílik az ember zsebében a bicska.. Ennyi pénzt kért Rúzsa Magdi egy 90 perces koncertért.. Ezért Te mennyit dolgozol? ? ????????́? ? ?????́???́??́?????́?!

Na ez durva: milliós gázsikról szóló lista került előNa EZ durva! Ettől azért kinyílik az ember zsebében a bicska: a...

Mindenegyben blog
2026. május 22. (péntek), 06:51

Felfoghatatlan tragédia: elektromos roller-balesetben halt meg a 12 éves műkorcsolyázó tehetség

Felfoghatatlan tragédia: elektromos roller-balesetben halt meg a 12 éves műkorcsolyázó tehetség

Felfoghatatlan tragédia: elektromos roller-balesetben halt meg a 12 éves műkorcsolyázó tehetségEgy egész sportközösség...

Mindenegyben blog
2026. május 22. (péntek), 06:25

Havasi Bertalan határozottan kérte a Magyar Péter által megalázott fideszeseket, hogy üssenek vissza!

Havasi Bertalan határozottan kérte a Magyar Péter által megalázott fideszeseket, hogy üssenek vissza!

Havasi Bertalan szerint a Fidesznek fel kell vennie az ellenzéki szerepetHavasi Bertalan, Orbán Viktor sajtófőnöke a...

Mindenegyben blog
2026. május 22. (péntek), 05:32

Kiderült !Ezért hullanak a mai 40–50 évesek: szomorú ezt leírni, de az igazság fontos!

Kiderült !Ezért hullanak a mai 40–50 évesek: szomorú ezt leírni, de az igazság fontos!

Ezért hullanak a mai 40–50 évesek: fájdalmas igazság, amiről túl sokáig hallgattunkEgyre több családban hangzik el...

Mindenegyben blog
2026. május 22. (péntek), 04:58

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szomorú hír érkezett: meghalt Kovács Tamás atya, Verpelét plébánosaTragikus hirtelenséggel hunyt el Kovács Tamás...

Hirdetés
Hirdetés